![]()

2011. december 18. vasárnap
A Nemzetierőforrás-minisztérium (Nefmi) megvonja a támogatást a Játékszíntől és a Budapesti Kamaraszínháztól, a főváros pedig csak a számára visszautalandó ingatlanbérleti díjat adja a Budapesti Operettszínháznak, a Madách Színháznak és a Centrál Színháznak. Legalábbis a tervek szerint.
2011. december 18. vasárnap
A Fidesz leendő miniszterelnökhelyettes-jelöltje „szinglihordáknak” nevezte a magányos, gyermektelen nőket, és előrevetített bizonyos elképzeléseket: „Ha négy évre nyerni tudnánk, és utána az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának, húsz évre minden eldőlne.” Ugyanez a személy ezt is mondta: „Korlátozni kell az egyén parttalan szabadságvágyát.”
2011. december 13. kedd
Elfogadta az Országgyűlés az új Munka törvénykönyvéről szóló javaslatot, amelynek rendelkezései 2012. július 1-jén lépnek hatályba.
2011. december 13. kedd
Új, pontosított módosító indítványt nyújtottak be fideszes képviselők a kiskorú gyermekek közterületi felügyeletéről a családok védelméről szóló törvényhez, eszerint 14 éven aluli gyermekek felügyeletéről 22 és hajnali 6 óra között, 16 éven aluli gyermekek szórakozóhelyen történő tartózkodása esetén a felügyeletéről 23 és hajnali 6 óra között kellene gondoskodnia szülőnek.
2011. december 13. kedd
Elengedi az Országgyűlés a Magyar Televízió minden adó- és járuléktartozását, Orbán Viktor protokollfeladataira félmilliárdot szánnak, a körmendi Batthyány templom falkutatása pedig 40 millió forintba kerül. Ilyen módosítókat szavaztak meg a 2012-es költségvetés második szavazásán, amelyen egyébként mindössze egyetlen ellenzéki javaslat ment át, az is a Jobbiktól.
2011. december 11. vasárnap
Nos, ha az azelőtt elmúlt 8 évben soha nem látott mértékű volt a korrupció, akkor a Fidesz alatt most megláthatjuk a soha nem látott mértéket is meghaladó mértéket. A megláthatatlant...
2011. december 11. vasárnap
Szombat délután kettő óra óta egyetlen falatot sem ettek, ülnek a hidegben. A Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének két alelnöke, Nagy Navarro Balázs és Szávuly Aranka az MTV Kunigunda útjai épülete előtt azért tüntet, hogy az MTVA nevezze meg és vonja felelősségre a kitakarásos Lomnici-tudósítás valódi felelőseit.
2011. december 11. vasárnap
Orbán Viktor fülkeforradalmát követő harcainak egyik következménye a hadisarc, amit érdekes módon következetesen nem azokra vet ki, akik ellen névleg harcol, hanem akikért névleg harcol – írja közleményében Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja.
2011. december 11. vasárnap
2011. december 11. vasárnap
Lerogyott a kanapéra és majdnem rágyújtott az asztalon felejtett cigire. Pedig nem dohányzik, de most jól jött volna valami amivel babrálhat, amivel elterelheti a gondolatait a kinti...
![]()