![]()

2010. november 9. kedd
Van elemző, aki szerint a Fidesz támadása az Alkotmánybíróság ellen olyan súlyos következményekkel járhat, hogy az elmúlt kedden szinte nem is abban az országban mentünk aludni este, mint amelyikben reggel ébredtünk. Ám nemcsak az változott, hogy immár az Alkotmánybíróság sem lesz képes gátat vetni a kormánypárti mohóságnak. A közgondolkodásban is mozdult valami.
2010. november 2. kedd
Kósa Lajos és Tarlós István megfosztaná a civil szervezeteket legfontosabb fegyverüktől, a jogorvoslati kérelem benyújtásának lehetőségétől. Ha a módosítást elfogadják, akkor a jövőben civil kontroll nélkül épülhetnének a mélygarázsok és bevásárlóközpontok, és még az iskolai szegregációnak is utat engedne.
2010. október 20. szerda
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a párt egyelőre nem tárgyalt az esztergomi ügyről, de hamarosan leülnek Meggyes Tamásékkal, és beszélnek velük.
2010. szeptember 18. szombat
A szocialista párt nem tanult a tavaszi országgyűlési választásokon elszenvedett történelmi verségből, ugyanazokat a paneleket hangsúlyozzák, miközben nyilvánvaló állításaik tökéletes tartalmatlansága – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke Szegeden.
2010. szeptember 17. péntek
Kósa Lajos, a Fidesz-KDNP kampányfőnöke nemrég azt találta mondani, hogy keresse fel orvosát, gyógyszerészét, aki azt hiszi, hogy ő és a Fidesz-KDNP okozta a forint bedőlését. Túl azon, hogy Kósa úr vérig sértett közel 1,5 millió devizahitelest, akinek pont az ő kijelentése okozta az első jelentős veszteségeket, mostani kijelentése azt is jelzi, hogy Kósa Lajos az, aki segítségre szorul - közölte a 168 Óra online-nal az MSZP.
2010. augusztus 4. szerda
A világnak küldött két rossz üzenet eredménye az lett, hogy 274 forint helyett 287 az euró.
2010. augusztus 3. kedd
A kormánypárt „alkalmi” első emberét épp csak említik. Pedig Kósa Lajos többet érdemelne!
2010. augusztus 2. hétfő
Orbán: "Az európai gazdaságok körében a magyar gazdaság pozíciója jó". Most akkor mit ne hányjunk kinek a szemére, és ki mond igazat?
2010. július 21. szerda
A tegnap esti Egyenes beszédben Kósa Lajosnak újabb kellemetlen percei voltak, Kálmán Olga ugyanis rákérdezett a politikus ominózus, államcsődre utaló kijelentésére.
2010. június 26. szombat
Elsőként a Kósa Lajos Fidesz-alelnök által irányított Debrecen szegte meg az Orbán-kormány közüzemi díjemelési moratóriumát a Népszava szerint.
![]()