![]()
2013. május 19. vasárnap
A Fidesz óvná a „visszaélésektől” a hivatalokat: ne kérjenek már tőlük „mindenféle adatokat”, mert azzal csak akadályozzák a munkájukat. Két kormánypárti képviselő ötletéből két nap alatt törvény lett. Áder János visszaküldte a parlamentnek, mert pontatlanságokat talált benne. Az ellenzék dicséri, mert (puha) vétóval élt, de bírálja is, mert nem az Alkotmánybírósághoz fordult. Polyák Gábor jogászt, a Mérték Médiaelemző Műhely vezetőjét NEJ GYÖRGY kérdezte.
2013. május 13. hétfő
Újabb, 1,3 milliárd forint értékű közbeszerzési pályázatot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium – kommunikációs feladatok ellátására. A tervek szerint 2013. július...
2013. május 5. vasárnap
Mintegy 300 millió forint keretösszeggel tárgyalásos közbeszerzést írt ki a MÁV Zrt. saját és a MÁV-START Zrt. számára kreatív és média vásárlási feladatok ellátásra, PR-tevékenységhez szükséges munkák elvégzésére.
2013. március 6. szerda
A korábbinál sokkal súlyosabbá vált a korrupciós helyzet a különböző uniós, állami és önkormányzati pályázatok területén, egyre gátlástalanabb igényeket fogalmaznak meg a megrendelők vagy a döntéshozók – írja a Napi Gazdaság piaci szereplőkre hivatkozva.
2013. február 15. péntek
Kiírta az új, alacsonypadlós villamosok beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárást a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2013. január 26. szombat
Közel nettó egymilliárdos rendezvényszervezési munkát nyert el a Simicska Lajos érdekeltségébe tartózó Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft. a vidékfejlesztési tárcától. A Young and Partners Kft. mintegy 700 milliós kommunikációs megrendelést kapott; a cégeknek nem akadt versenytársa a feladatok ellátására kiírt közbeszerzéseken – írja a Napi Gazdaság.
2013. január 14. hétfő
„Az illetékes vezetőknek bármilyen haváriahelyzet, csőtörés, földrengés, természeti csapás esetén azonnal a helyszínre kell menniük a nap 24 órájában, ezért munkavégzésükhöz a...
2013. január 7. hétfő
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) gyorsított meghívásos közbeszerzési felhívással keres ajánlattevőket a mentésirányítási rendszerének kiépítésére – a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
2012. december 19. szerda
Az állam 2012-ben több mint 11 milliárdnyi médiavásárlási közbeszerzésben hirdetett eredményt, a közbeszerzési piac pedig látványosan koncentrálódott. Az állam hirdetési pénzei idén is többnyire Simicska Lajos és Nyerges Zsolt érdekeltségeinél landoltak.
2012. október 14. vasárnap
December 31-e után márkát válthat a rendőrség – értesült a vezess.hu a járőrautó-tender ajánlatait pontosan ismerő forrásból.
![]()