![]()

2010. október 23. szombat
A Bible.com vállalat. egyik részvényese beperelte a cégvezetést, mert véleménye szerint a cég igazgatótanácsa nem aknázza ki kellőképpen az „aranybányaként” számon tartott netes tulajdont.
2010. október 22. péntek
Szakszerűtlen eljárás okozta a magzat halálát a Geréb Ágnes, jelenleg felfüggesztett szülész-nőgyógyász szakorvos által 2007 szeptemberében levezetett szüléskor - értett egyet az ügyben felkért mindhárom szakértő, akik csütörtökön ismertették szakvéleményüket a Fővárosi Bíróságon zajló elsőfokú tárgyaláson.
2010. október 21. csütörtök
Szakszerűtlen eljárás okozta a magzat halálát a Geréb Ágnes, jelenleg felfüggesztett szülész-nőgyógyász szakorvos által 2007 szeptemberében levezetett szüléskor - értett egyet az ügyben felkért mindhárom szakértő, akik csütörtökön ismertették szakvéleményüket a Fővárosi Bíróságon zajló elsőfokú tárgyaláson.
2010. október 19. kedd
Tanúk meghallgatásával folytatódott Geréb Ágnes büntetőpere kedden a Fővárosi Bíróságon. Kedden tucatnyi tanút, orvosokat és szülő nőket hallgatott meg Cserni János büntetőtanácsa.
2010. október 19. kedd
Sok országban érvényes, hogy idegen felnőttnek kiskorúval bármiféle kapcsolatba kerülni csak nagy elővigyázatossággal lehet. Tyra Banks nem vigyázott.
2010. október 11. hétfő
Taylor Swift nemsokára bíróság elé állhat, egykori menedzsere ugyanis milliós összegeket követel tőle.
2010. október 5. kedd
A Cozma-ügy keddi tárgyalásán olyan tanúkat hallgatott meg a Veszprém Megyei Bíróság büntetőtanácsa, akik már nem is tartózkodtak a helyszínen, amikor a diszkóbeli verekedés és az emberölés történt - írja az MTI.
2010. október 1. péntek
Felmentést kért a védő a négy évvel ezelőtti írásai miatt államellenes bűncselekményekkel vádolt Budaházy György ügyében a Fővárosi Ítélőtáblán pénteken - írja az MTI.
2010. szeptember 30. csütörtök
Beperelte csütörtökön a Philadelphiában két magyar halálát okozó tolóhajó üzemeltetőit a felborított vízibusz kapitánya. Gary Fox kapitány azt állítja, hogy a július 7-én bekövetkezett baleset után képtelen dolgozni, mert azóta sem tudott felépülni az elszenvedett testi és érzelmi sérülésekből. A két életét vesztett magyar fiatal, R. Dóra és P. Szabolcs szülei szintén pert indítottak a tolóhajót üzemeltető K-Sea Partners, csakúgy mint Philadelphia városa és mások ellen.
2010. szeptember 30. csütörtök
Az elmúlt hónapban egy oroszországi szervezet feltört egy amerikai állami weboldalt, ahol elhelyeztek egy rejtett kódot, ami átirányította a látogatókat.
![]()