2010. július 31. szombat
Teleki László: közös felelősségünk, hogy a történelem ne ismétlődjön meg. Balog Zoltán: számítunk a cigányságra a nemzeti együttműködés rendszerében. Pécsett és Nagykanizsán megemlékezek a roma holokausztra.
2010. január 27. szerda
Az auschwitz-birkenaui haláltábor felszabadításának 65. évfordulóján, szerdán tartják világszerte az idei Holokauszt Nemzetközi Emléknapot. A washingtoni magyar nagykövetségen két kiállítás is nyílt, Budapesten többek közt a Holokauszt Dokumentációs Emlékközpontban és a Játékszínben tartanak megemlékezést.
2009. december 19. szombat
Hat év, három év, illetve négy és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte az első-, a másod- és a harmadrendű vádlottat az osztrák pénzalap által a roma kárpótlásra biztosított pénzekkel történt visszaélés miatt pénteken első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság.
2009. október 30. péntek
„A magyarok védik kisebbségben élő honfitársaik jogait Romániában és másutt. De hogyan számíthatnak Európa támogatására, ha ők nem védik saját legnagyobb kisebbségük, a romák jogait?…” A kérdést Romani Rose, a Német Szintik és Romák Központi Tanácsának elnöke tette fel Budapesten
2009. október 22. csütörtök
Szeptember 5-én roma Ifjúsági Házat és szobrot avattak a Baranya megyei Véménd községben – közölte az Önkormányzati Sajtószolgálat.
2009. augusztus 2. vasárnap
Hazaárulást követ el, aki a nemzet egyik vagy másik csoportját kizárni, a nemzet egészével szembeállítani törekszik, mert egy Magyarország és egy magyar politikai nemzet van - jelentette ki Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője a roma holokauszt emléknapján, vasárnap délután, a fővárosi Nehru parton.
2009. augusztus 2. vasárnap
Az MSZP szerint új aktualitása van az emlékezésnek a Roma holokauszt emléknapon.