![]()
2013. május 22. szerda
Ahhoz képest, hogy 65 éves története során Pakisztánt jobbára tábornok-diktátorok irányították, és nem akadt olyan választás, amelybe a katonák bele ne szóltak volna, a múlt szombaton csoda történt: az előző polgári kormány kitöltötte ötéves mandátumát, és békésen átadta a helyét a választásokon győztes riválisának. Ha mással nem, hát ezzel az aktussal történelmet csinált, mert egyik elődjének se adatott meg az a bizonyos öt év. Most Navaz Sarifnak, az új miniszterelnöknek kell történelmet csinálnia – igaz, másként. ACZÉL ENDRE írása.
2013. május 15. szerda
Kelemen Hunor szerint a magyar kormánynak még a látszatát is el kell kerülnie annak, hogy „nem magyarországi intézményeknek haszonbérbe kiadja” a magyarországi parlamenti választások határon túli lebonyolítását.
2013. április 28. vasárnap
Baloldali karakterű választási programot fogadtak el a német Zöldek, és kiálltak a szociáldemokratákkal (SPD) kötendő koalíció mellett a párt vasárnap véget ért berlini kongresszusán.
2013. április 28. vasárnap
Már a részeredmények és az exit pollok ismeretében választási győztesnek nyilvánította pártját Izlandon Bjarni Benediktsson, az ellenzéki Függetlenségi Párt vezetője. A Haladó Párt vezetője, Sigmundur David Gunnlaugsson pedig bejelentette, hogy kész részt venni az új kormánykoalícióban. Izlandot a hagyományok szerint általában kétpárti koalíció kormányozza.
2013. április 25. csütörtök
Orbán – mostanában minden lehetséges alkalommal fennen hangoztatja – egy új, „külön világot” épít, távolodva a „sikertelen” Európától, céltudatosan haladva a maga szabta főcsapáson. És a máris megkezdett választási kampányban ezt a nem épp hatástalan szuggesztiót állítja szembe a totojázó, a bizonytalan, a mihez kezdeni nemhogy az országgal, de még egymással sem tudó, széttagolt politikai ellenfelek képével.
2013. április 19. péntek
A parlament április 8-án módosításokkal fogadta el ismét a választási eljárási törvényt, amelynek több pontját – az államfő beadványa nyomán – januárban alaptörvény-ellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság.
2013. április 18. csütörtök
Az összefogás fontosságát hangsúlyozta Hiller István szocialista politikus, aki szerint bizonyos üzeneteket már most meg kell fogalmazni ahhoz, hogy a bizonytalan szavazókat is időben meg tudják szólítani. Az embereknek látniuk kell, hogy van értelme a mostani ellenzékhez csatlakozni. Szerinte van esély a győzelemre, de ehhez össze kell fogni. Mint mondta, lényegtelenek a különbségek ahhoz képest, hogy mekkora a tét.
2013. április 2. kedd
A pápa lemondása és az azzal kapcsolatos látványos külsőségek annyira igénybe vették a hírszolgálati szerveket, hogy kevés figyelmet szenteltek Napolitano olasz elnök németországi hivatalos látogatásának, amely feltehetőleg utolsó külföldi útja a hatéves mandátumának végéhez közeledő politikusnak.
2013. április 1. hétfő
A Tárki kutatása szerint az MSZP népszerűsége évtizedes mélypontra csökkent. A párt először a közvélemény-kutató céget támadta és kapcsolta össze a Századvéggel, majd elnézést kért a tévedés miatt. Mindenesetre az eredmény jelzésértékű, még ha nem pontos is: több hónapos tendencia alapján jelenthető csak ki, hogy tényleg csökkent-e a szocialisták támogatottsága.
2013. március 20. szerda
Egy évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a Merkel kancellár vezette konzervatív–liberális koalíció biztosan nyeri az idén szeptemberben sorra kerülő német parlamenti választásokat. Mára ez kétségessé vált.
![]()