Geoláda lesz a 600km hosszú bunkerrendszer. De mi az a "geoláda"?
A magyar geocaching 1 évvel az amerikai kezdeményezés után indult el, azóta folyamatosan nő a népszerűsége. Zalában ennek a játéknak is köszönhetően uniós pénzből felújítják a „magyar Maginot-vonal” néven emlegetett 600 km hosszú bunkerrendszer egy részét, hiszen ilyen túrákat álmodnak oda a kivitelezők. Aki még sosem játszott, bármikor elkezdheti, akár az idei első szervezett geocaching túrán március 20-án a Vértesben.
2000. május elsején Bill Clinton, az Amerikai Egyesült Államok elnöke feloldotta a műholdjelek zavarását, azóta van lehetőség arra, hogy 100 méternél pontosabban is meg lehessen határozni egy pont koordinátáit. A feloldást követő harmadik napon,
elsőként egy amerikai fiatalember rejtett el egy geoládát, és adta meg a koordinátákat a barátainak, akik kincskeresésbe kezdtek. Ebből nőtte ki magát a Föld minden geoládászát magába foglaló geocaching.com, de a magyar csoport külön honlapot is létrehozott. Magyarországon 2001. június 24-én helyezték el az első geoládát Pilisvörösvár határában. Ma már több mint 2600 láda van elrejtve az országban és a környező országokban, felfedezésre várva.
121 milliót nyertek
A Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület közölte szerkesztőségünkkel: a magyar geocaching társadalom már a kezdetek óta szervez geocaching fesztiválokat és versenyeket, ahol a cacherek már nem csak virtuálisan, az interneten keresztül találkozhatnak egymással. „
A fesztiváloknak nagy sikerük van, olykor több százan is eljönnek. Többek között az ilyen ismeretségeknek köszönhetően már több házasság is köttetett, sőt: már a 6. geobaby is megszületett” – mondta el Béldi Miklós, a Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület elnökségi tagja. Az oldalon közel 50 000 regisztrált felhasználó van, de a geocacherek valós számát ennek többszörösére becsülik.
Egy uniós pályázat nyertese a turizmus fejlesztésekor kifejezetten a geocachingre gondolt. „121 millió forintot nyertünk decemberben az ÚMVP pályázatán. Fejlesztéseink három irányt céloznak: bakancsturizmus, vízi turizmus és bunkerturizmus. Ez utóbbi szót mi magunk alkottuk meg, mikor ráeszméltünk, hogy milyen egyedi, különleges értéket képviselő emlékek vannak Zala szívében” – fogalmazott Pál Zoltán, a Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület elnöke. Elmondta, hogy egyedülálló módon a magyar-horvát-szlovén határ mentén egy
600 km hosszú bunkerrendszer található, amit még a hidegháborús időkben, az 50-es években építettek ki. „Többe kerülne elbontani ezeket, mint helyrehozni. Ezért szerepelt a pályázatunkban néhány bunker és a köztük vezető futóárok rendbetétele, és ezen a környéken geocaching túrák szervezése. A projekt most lépett megvalósítási szakaszba, reményeink szerint másfél év múlva, tehát 2011 nyarán már jöhetnek a kirándulni vágyók, köztük a geocaching szerelmesei is.”
A ládák az örökkévalóságnak készültek
A geoládába, ami nem más, mint egy közönséges konyhai tároló műanyag doboz, az elrejtője elhelyez egy tollat, egy jegyzetfüzetet, egy magyar-angol nyelvű ismertetőt a véletlenszerű megtalálók tájékoztatására, valamint apró ajándékokat. A kincskeresők bevett szokása, hogy a megtaláló egy jegyzetfüzetbe bejegyzi magát, az ajándékot kiveszi a dobozból, de csak azzal a feltétellel, ha helyette hasonló értékű ajándékot hagy a geoládában, a következő megtaláló se távozzon üres kézzel. A cacherek szándékai szerint ezek a ládák az örökkévalóságnak készülnek. A megrongálódott kazettákat, betelt jegyzetfüzeteket, elhasználódott írószerszereket elsősorban a ládarejtőnek kell kicserélnie, de adott esetben ezt önkéntes úgynevezett ládadoktorok is megteszik. A megtalálók között nemcsak magyarok vannak, hanem külföldiek is, néha olyan távoli országokból is, mint Új-Zéland vagy Dél-Afrika.
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mennyire árthat a környezetnek a rengeteg kihelyezett láda. „Természetesen, ha például egy nemzeti park területén akar valaki elhelyezni egy ládát, akkor engedélyt kell kérni, mi ezt mindig megtesszük
. Nem volt konfliktusunk még környezetvédőkkel, ez talán azért is lehet így, mert mi is a szívünkön viseljük a természet sorsát. A
geocaching.huoldalunkon – többek között - van egy olyan felület, ahol bejelentéseket lehet tenni, ha valaki a kirándulása során illegális szemételrakóra lesz figyelmes, és természetesen mi magunk is szerveztünk már szemétszedő napokat.”
Az első szervezett geocaching verseny idén március 20-án lesz, de akinek kedve van önállóan megkeresni egy ládát, egy gyors regisztrálást követően akár azonnal elindulhat.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!