Hetilap kereső

CRUISER írása

Nagyjából a válság kitörése óta figyelem a közlekedőket, aszerint, milyen lehet az autózásuk gazdasági háttere. Van két nagy csoport: az egyik, akinek teljesen mindegy, mennyibe kerül az üzemanyag. A másik szekciónak viszont ünnep, ha egyáltalán beindíthatja az autót. Hogy miért van ez így? Mert nem mindenki maga fizeti a benzint.

Ez a megfigyelés persze nagyon durva, és nyilvánvalóan nem igaz az összes autósra – de ez a két réteg masszívan elkülönül az autómasszán belül. Nem nehéz megismerni őket.

Van ugyebár az, aki még öt méterrel a piros lámpa előtt is padlógázon tép, majd a végén olyat fékez, hogy a gyalogosoknak elmegy a kedve az úton való átkeléstől, pedig zöldjük van. Csak a maximális gyorsítást ismeri, mindegy neki, hogy van-e értelme, vagy nincs. Könnyű őket kiszúrni az autópályán is: ők tolják le a százharminccal vánszorgó normál autósokat. És akkor is a az előttük menő fenekében autóznak, ha az nyilvánvaló okból nem tud haladni. Például előtte egy kamion előz, kilencvennel. De azért kidugják balra a kocsi orrát, szinte már a füvön mennek, netán kint felejtik balra az indexet.

Nyilván ez általánosítás, de ha megnézzük azokat a típusokat, amelyekkel az ilyen autósok közlekednek, elég nyilvánvaló, hogy ezek döntő többsége cégautó. Dízel, de a fogyasztással amúgy sem kell foglalkozni, ott a céges üzemanyagkártya, gumira, fékbetétre, töréskárra sem kell költeniük. Sőt, még az sem biztos, hogy ez személyautó – lehet kis vagy nagyobb furgon is. Ezeknél ráadásul, a sofőr általános türelmetlenségén kívül van még egy szorító tényező: az árunak időben kell megérkeznie.



A másik véglet autósai gyakorlatilag pont ellentétei az előzőeknek. Jellemző módon magánautóval közlekednek, minden egyes forintjukat beosztják, amit autózásra kell költeniük. Nem kizárt, hogy az autót hitel is terheli, de ott a gépjárműadó, a kötelező, satöbbi, satöbbi. Valójában a legkevesebb az, amit üzemanyagra költhetnek.

Sokan vannak ők, csak keveset tartózkodnak az úton. Persze húsvétkor, mindenszentekkor, és más, rokonlátogatós ünnepeken kirajzanak, megőrjítve az üzemanyagkártyás réteget, akik éppen mennének jetskizni valahová.

A spórolás terén elképesztő eredményeket tudnak felmutatni ők, akik maguk fizetnek mindent. Ha épp gyengébb lábakon áll a családi kassza, akár hetvennel is elautóznak a világ végére, úgy legalább egy literrel kevesebbet eszik az amúgy is takarékos kocsijuk. A típust nagy gonddal választották ki, úgy, hogy nem a végsebességét nézték a katalógusban. Nem bántani akarom őket. Elvégre joguk van hetvennel menni az országúton, vagy az autópályán nyolcvannal, hogy még a kamionosokat is megüsse a guta. Csak sajnos ők tényleg nem hajlandók odalépni a gázra, még akkor sem, ha átmennek a sárgán, és már a keresztben jövők lámpája zöldülni kezd.

Ne tessék azt hinni, hogy a két réteg között nincs átjárás! Általában a saját kassza terhére történő tankolás lenyugtatja az autóst, ha elveszíti a régi, cégautós állását. Hirtelen megtudja, hogy mennyibe kerül a fékbetétek cseréje, a satufékezgetés nyomán harmincezer kilométerenként. Egyből megtanul úgy lassítani, hogy kibírjanak akár hatvanezret is. És úgy nyomni a gázt, hogy ne horpadjon be a tank a hirtelen vákuumtól.

E két réteg képviselőinek találkozása rengeteg konfliktushelyzetet teremt. A magánkasszából takarékoskodók még az átlagautóst is feltartják, hát még a cégautósokat. Ezeknél hamarabb elszakad a cérna, utóbbiak életveszélyes előzésekbe is belemennek, csak, hogy időben odaérjenek a következő piros lámpához.

Hozzáteszem, e két rétegnek köszönhetjük, hogy Magyarországon nincs a közlekedésnek általános ritmusa, mint olyan sok más országban. Elvileg az sem baj, ha túl lassú ez a tempó, mint a skandinávoknál, vagy gyorsabb, mint például a spanyoloknál – a lényeg a homogentiás lenne. Az itthoni hektikusság teljesen kiszámíthatatlanná tesz mindent,rengeteg baleset származik belőle, már csak azért is, mert a két pólus vezetéstechnikai szempontból sem egyformán felkészült: a cégautósok/vállalkozók évi akár 40-60 ezer kilométert is levezetnek, míg a kiskocsijukat hétvégente előhozók ennek töredékét. És a baleseti szituációkban is többnyire ők húzzák a rövidebbet, elvégre a cégautó új és nagy, míg az övéké kicsi és olcsó.

Ilyen igazságtalan világban élünk. Kár.