Hetilap kereső

Csikós Zsolt írása

Több nyomós érvet lehet felsorolni amellett, miért lenne ideális autó a Dacia Logan Magyarországnak. Eddig azonban két ellenérv is akadályozta, hogy széles körben elterjedjen. CSIKÓS ZSOLT szerint az új Sandero modellel legalább az egyik elhárult.

Félek, hogy a népünkbe kódolt örök elégedetlenség miatt sok ellenséget szerzek most magamnak. Mégis kijelentem: túl jól éltünk eddig. Nem feladatom ezt a vásárlói kosár vagy akár a GDP alapján megítélni, hiszen nem vagyok közgazdász, de az autóparkot nézve is erre a következtetésre jutok.

Talán ha nem készül el az új autópálya Horvátországig, fel sem tűnik. De amikor tavaly Olaszországban nyaraltunk, és az esti indulással reggelre már kényelmesen Itália napsütötte útjain gurultak huszonegy éves Mercedesünk gumijai, alaposan elcsodálkoztam. Itt mindenki Fiat Pandával jár. Nem az újjal – a régivel. Meg Citroën AX-szel, illetve első szériás Puntóval. Megállapításom tartalmaz túlzó elemeket, ám tény, hogy a budapesti utcák kínálata után a Trieszt, Ravenna, Velence környéki városkák autóparkja öregnek, elhasználtnak tűnt. Persze Budapest nem Magyarország, a fővárosban magasabb az életszínvonal, de Észak-Itália sem Olaszország, hiszen ott sokkal jobban élnek, mint délen. És nagy átlagban az olaszok tehetősebbek, mint mi. De Hollandia, Franciaország, Spanyolország, Anglia útjain sem fut számottevően több új autó, mint a mieinken.

Ha autóról van szó, rizikóvállalásunk nem ismer határokat. A Tesco-csomagolásos termékek megvásárlásánál mutatott, válságmenedzsereket meghazudtoló józanságunk semmivé foszlik, mihelyt megérezzük az újautó-szagot. Pedig ez hiba! Eddig sem volt jó ötlet, hogy a kereskedésekben az egy szem személyi igazolvány felmutatására hozzánk vágott autókat elfogadtuk.

Ne vádoljanak cinizmussal, amikor azt mondom: többségünknek be kellene érnie olcsóbb járművel. Csaknem húsz év munkaviszony után én például huszonéves kocsival járok, a feleségem sem tesz másként. Pedig szinte tehermentes, normális állapotú, felújított családi házban lakunk – mondhatni, jó környéken –, járunk külföldre nyaralni is.

Megengedhetnénk magunknak az új kocsit, mégsem veszünk. Nem a tesztautók miatt van ez így, efféle havonta ha öt-hat napot jár nálam, sokszor kevesebbet. Egyszerűen csak ezt érezzük fenntarthatónak.

Sokaknál azonban elsődleges szempont, hogy az autó szalonúj legyen. Van, aki sok tízezer kilométert megy évente, más meg retteg a lerobbanástól. Akad helyzet, amikor nem jöhet szóba használt jármű.

Nos, egy Daciával nem nagyon lóg ki a láb a takaró alól. Egy kétmillió alatti Logan különféle trükkökkel ma is elvihető száz-, kétszázezer forintos befizetésre. Mégsem ezt veszi a többség, hanem Swiftet, Splasht, Fabiát, Thaliát. Pedig a Logan mindnél ügyesebb, ha a reális autóhasználati igényeket tekintem. De akad vele két nagy baj. Az egyik a neve.

Igaz, hogy a magyar köztudatban tizenöt éve szerepelt utoljára a Dacia autónév, és az akkori keserű emlékek mára a régi papírképek stílusában rozsdaszín árnyalatot öltöttek. De annyira azért nem jutottunk messzire, hogy megbízzunk egy Dacia feliratú autóban. Magyarországon mindenki tudta, hogy a Logant nem lesz jó ötlet Renault-rombusz helyett Dacia-pajzzsal bevezetni. Csak az anyacég nem tudta. A márkanévvel azonban ma már nincs mit kezdetni, a Renault úgy véli, eleget költött az elfogadtatására, és nem is kínálhat egy piacon két autót – a Logant és a Thaliát – ugyanabban a szegmensben. Tahát a név marad.

A másik óriási probléma a formatervvel volt. A Logan a Thalia piacirészesedés-megtartásának negatív lenyomata. Máshogy fogalmazva: nem tervezhették vonzóbbra a Renault Thaliánál. Ehhez a dizájnereknek nemcsak csonkolniuk kellett önmagukat, hanem szadista allűröket is fel kellett venniük. A Logan semmilyen szögből nem esztétikus, bizonyos irányokból pedig szinte ráspolyozza a szaruhártyát.

Nos, az új Sanderóval ezt a hibát kiküszöbölték. A kocsi a Logan kisebb, de formája, átalakíthatósága miatt praktikusabb, csomagtartóval ellátott, ötajtós kivitele. Itt már engedélyezték ívek használatát, és a végeredmény egészen mutatós lett. Ha a kerekek kicsit nagyobbak lennének, s jobban kitöltenék a kerékjáratokat, azt mondanám: szép.

A belső tér persze ugyanaz a kínai CD-tartók minőségét alulról súroló műanyagokból készített, szomorú, fekete üreg, de egy autóból kifelé nézegessen az ember, arra vannak az ablakok. Mellesleg négy személynek tágas, öten is elférhetnek benne, meglepően csendes, a kormánya és a váltója tűrhetően pontos, az ülései magas sámlik, de hosszú távon sem gyötrik meg a testet. Nemhogy kirívó hibái nincsenek, de felülemelkedve a belső tér igénytelenségén, rájövünk, hogy mérhetetlenül sok autót kaptunk a pénzünkért.

A legjobb a rugózás, amely feszes, de soha nem dobál zavaróan – kevés jobb hangolás létezik a fővárosi utak elviselésére. És az 1,4 literes, 75 lóerős motor halkan mormogva, sosem zavaróan teszi a dolgát – nem erős, de nem is kehes, ráadásul városban bőven nyolc liter alatt marad a fogyasztása.

Ambiance kivitelű, ABS-es, két légzsákos, szervokormányos, központi záras, elöl motoros ablakos tesztautómat a kétszázezres felárú légkondicionálóval és negyvenezer forintos CD-játszóval 2 390 000 forintért mérték. Mindent tudott, ami igazán kell. Még meg is nézték az utcán. Nos?