Hetilap kereső

Sztancsik Richárd írása

Válogatottunk két könnyed, levezető mérkőzéssel hangol a sorsdöntő, őszi EB-selejtezőkre. Bár ebből a két mérkőzésből csupán az egyik barátságos, mégsem fordul meg senki fejében, hogy megfázhatunk Rimini tengerpartján San Marino legjobbjai ellen. Az elvárás két sima győzelem, a jövő mégis egyre borúsabb a válogatott háza táján.

Pedig a híradások szerint a Telki Edzőközpontban továbbra is kizárólag mosolygó játékosokat láthatunk. A szövetségi kapitány természetesen roppant elégedett csapata hozzáállásával, az elvégzett edzésmunkával, a labdarúgók pedig égnek a bizonyítási vágytól. Ez eddig remek. A mérkőzések beharangozójában rendre elhangzik a közeljövő fő célkitűzése is: egy „szerethető válogatott” felépítése. Ezzel egyébként nincs is semmi baj, de én mégis inkább az eredményességért aggódom.

Ugyanis amíg a legutóbbi VB-selejtezőkön kőkeményen számon kérték a nemzeti tizenegytől és holland szövetségi kapitányuktól – többek között – a portugálok elleni vereségeket, idén áprilisban sikerült világraszóló diadalként eladni a hollandok elleni második zakót – az elsőn nagyvonalúan átléptek. Konkrétan fogalmam sincs, hogy pillanatnyilag mik a jövőre vonatkozó tervek, a célkitűzés és az elvárások. Ha ilyenek nincsenek, akkor nem kukacoskodok a válogatási elveket illetően, és csodálni fogom a szerethető válogatottunkat.

Ha a célkitűzések csupán annyiban módosulnak, hogy a jövő csapatát építjük, akkor sürgősen neki kéne látni a változásoknak – kezdhetnénk egy kapitánycserével. Mert a jelenlegi keret csekély reményekkel mehet neki a svédeknek Budapesten és Kisinyovban is könnyen beleszaladhat egy csúnya verésbe.

Premier League: Nem – Debrecen: Igen

Íme a Luxemburg és San Marino elleni keret:
Kapusok: Király Gábor (1860 München) Bogdán Ádám (Bolton Wanderers FC) Csernyánszky Norbert (Paksi SE)

Védők: Lázár Pál (Videoton FC) Lipták Zoltán (Videoton FC) Juhász Roland (RSC Anderlecht) Vanczák Vilmos (FC Sion) Laczkó Zsolt (UC Sampdoria) Pintér Ádám (Real Zaragoza)

Középpályások: Gera Zoltán (Fulham FC) Koman Vladimir (UC Sampdoria) Elek Ákos (Videoton FC) Varga József (DVSC-TEVA) Vadócz Krisztián (Osasuna FC) Dzsudzsák Balázs (PSV Eindhoven) Koltai Tamás (Győri ETO) Hajnal Tamás (VfB Stuttgart) Czvitkovics Péter (DVSC-TEVA)

Támadók: Tököli Attila (Kecskeméti TE-ERECO) Szabics Imre (Sturm Graz) Németh Krisztián (Olimpiakosz Volosz)

Tudom, hogy a szurkoló mindig jobbat tudna összeválogatni, ám jelen esetben a Egervári Sándor elképzelései és a valóság közötti olló kezd egyre nagyobbra nyílni. Néhány internetező percek alatt összerakott egy „ellen”-válogatottat a kimaradókból, amely semmivel sem tűnik gyengébbnek a fenti összeállításnál. Kirobbanó formában lévő, külföldön is elismert kimaradók, egy koncepciótlan fiatalitás, és érthetetlen ragaszkodás néhány régi kedvenchez – röviden így foglalhatnánk össze a válogatási elveket.

Ez tényleg a jövő?

A kapusok kiválasztásával nem érdemes vitába szállni, mert a kimaradók közül senki sem egyértelműen jobb a fenti triónál. De az ingatag védelmünknél érdemes egy pár percre elidőzni.

A fehérvári különítmény a tavaly őszi bíztató bemutatkozás után egyértelmű formahanyatlásnak indult. Az utóbbi két hónapban ez a folyamat felgyorsult, és a Kecskemét afrikai különítménye kétszer is tetszés szerint csinált belőlük bohócot. Pintér Ádám gyakorlatilag alig van pályán, a Laczkó Zsolt által védett baloldal pedig állandó szorongást vált ki belőlem. A kapusokkal ellentétben itt érdemes lett volna jobban szétnézni Európa futballpályáin. Lackó helyén például nyugodtan játszhatna a ciprusi bajnok Leandro, a másik oldalon pedig a görög bajnokságban edzője bizalmát élvező Szélesi. Utóbbi a sportnapilap hasábjain ki is fejezte a mellőzése miatti neheztelését, de erről kicsit később. Szintén kimaradt a Norvégiában legjobb szezonját produkáló fiatal Korcsmár Zsolt, illetve a teljes hollandiai szezont végigjátszó Bodor Boldizsár.

A középpályán nem kellett különösebb edzői talentum Dzsudzsák, Hajnal és Vadócz beválogatásához, de a sérült Gera nyugodtan mehetett volna nyaralni. Komannak helye van a válogatottban, de az NB1-es különítmény minden tagja után ott van a kérdőjel. Varga és Czvitkovics úgy tűnik, kirobbanthatatlan a válogatottból, zárjanak bármilyen gyenge szezont. Márpedig alulról súrolni a magyar bajnokság átlagát tényleg nem kis teljesítmény. Koltai és Elek helyett érdemesebb lett volna kipróbálni az egész évben egyenletesen teljesítő Böde Dánielt, ha már mindenképpen kell a csapatba itthon edződő labdarúgó.

Még szomorúbb látni a mellőzöttek listáját: Vass Ádám személyében hiába volt stabil Seria-A játékosunk, nem volt beilleszthető a hadrendbe. Az orosz bajnok Huszti Szabolcs nem illik a szerethető válogatottba. Tőzsér belga bajnokként osztotta ki Egervárit, így kezd tekintélyes hosszúságúvá nőni azoknak a listája, akik többé-kevésbé egyértelműen beolvastak a jelenlegi szakvezetésnek. Végezetül jöjjön Buzsáky, aki éppen most jutott fel a Premier League-be a Queens Park Rangerssel. Úgy látszik, ez a csapat még mindig nem olyan erős, mint a Debrecen, vagy a Győr.

A csatárposzton üdvözöljük Szabics Imre reaktiválását, mert a támadó igen szép szezont zárt Grazban. De hogyan juthatott eszébe bárkinek is az összesen kilenc (!!!) percet pályán töltő Németh Krisztiánnak behívót postázni? A kilenc perc a komplett bajnokságra vonatkozik. Érdekesség, hogy a mellőzött Szélesi ugyanebben a csapatban alapember. A Tököli Attila iránti szerelem pedig még a Dunaferr SE 12 évvel ezelőtti bajnokavatója óta tart. Kár, hogy vele ellentétben körön kívülre került a Bundesliga 2 legjobb játékosának választott Stieber, valamint góljaival csapatát a Serie B-ben tartó Feczesin. Esetleg a svédek ellen újra be lehetne válogatni a robosztus testfelépítésű, Norvégiában edződött Kovács Pétert…de nem…nekünk egy örök tehetség és Tököli Attila kell.

Pedig az az Eb-selejtezősorozat igen szép véget is érhetne ebben a gyenge csoportban. Kár már a felénél feladni.