Hetilap kereső

Csikós Zsolt írása

Ismerjük a régi Ford Kát: vicces, egyedi kinézetű mini, s az elavult technika ellenére is jó volt vezetni. Az új közel sem olyan különleges, az új Fiat 500-zal való rokonsága miatt viszont nem is annyira elavult. De Csikós Zsolt szerint éppen eléggé Ford, ahhoz, hogy élvezetes legyen.

Minél többször ülök bele valami új Fiat 500-asba, annál jobban megfogalmazódik bennem: bizony keserű csalódás. Ha létezik ma autó, amelyet kizárólag a design ad el, a használat élvezete pedig a legutolsó helyre szorult a preferenciák sorában, akkor az ez. Amikor meglátok egyet a forgalomban, mindig úgy összeszorul a szívem, mintha egy buliban megtudnám a kamaszkori szerelmemről, akivel korábban csodás, romantikus álmokat szövögettünk a zamárdi-felsői éjszakában, hogy ma egy drogbáró kitartottja.

Pedig minden arra mutatott, hogy a Fiat 500 csodás kis autó lesz. A kinézete tökéletesen visszhangozza a hatvanas évekbeli, eredeti 500-asét, ennek ellenére mentes a könnyáztatta nosztalgiától. Újautó-imádók, veteránosok és az autókra közömbös egyedek egyformán rajonganak érte. Műszaki alapjai a Fiat Pandától származtak, márpedig az új Panda mintaszerű mini. Jó vezetni, nem romlik el, a maga módján komfortos, és igen praktikus is. Ráadásul az 500-as a részletmegoldásaival – burkolatok, zajcsillapítás, extrák, egyénre szabható megjelenés – láthatóan rendkívül sokat foglalkoztak. A világ legjobb minije lehetett volna. Mégsem sikerült.

Mert a Fiat 500 épp egy kicsivel rövidebb, mint a Panda, ettől viszont bukdácsolósan utazik, billeg kanyarban, kellemetlen a kormányzása.

A luxuskörnyezetben magasabbra is szökkennek elvárásaink, és lomhának, ügyetlennek véljük, a kezelőszervei pedig olybá tűnnek, mintha gumiból készültek volna. Az új Mini nagyságrendekkel jobb kocsi, mert nemcsak kinézetében idézi ügyesen a legendás elődöt, hanem vezetni is hasonló.

Hogy miért beszéltem ennyit a Fiat 500-asról? Mert az új Ford Ka is egy Fiat 500-as. Nemcsak a padlólemezen, a motorokon osztozik a Fityóval, de egyazon szalagon készülnek Lengyelországban, és a műszerei, az ajtózárjai, a fékrendszere is ugyanaz.

Mindez autógyártás-filozófiai szempontból is érdekessé teszi az új Kát. A kilencvenes évek eleje óta ugyanis a Ford azzal próbál kitűnni a gyártók tömegéből, hogy élvezetesen vezethető kocsikat gyárt. Pontos kormányzás, stabil futómű, olyan hangolás, ami a száguldozásra egyáltalán nem hajlamos átlagautóst is arra buzdítja, hogy ne negyvennel, hanem hatvannal vegye a visegrádi szerpentin kanyarjait. Fordot vezetni jó, ez alól a márka legegyszerűbb modellje, a Ka sem volt eddig kivétel.

De ha egy autó annyira szűkölködik a vezető idegrendszerének kiosztható örömpontokban, mint a kizárólag a formájával és a részletmegoldásaival hódító Fiat 500, hogyan lehet belőle kifaragni a régi Ford Ka méltó utódját? Hiszen a Ka kinézete még az 500-as sziporkáját, de a régi Ka egyediségét is nélkülözi – olyan, mint valami ügyesen zsugorított Fiesta.

A válaszom: sehogy. Bár papíron az új Ka jóval dinamikusabb a réginél, míg a réginek mindahány kehes lóerejét szívesen használták ki a tulajok, az újjal csak módjával örömködnek majd. Mert korrektebb, szebben összeszerelt eszköz ugyan, de fáradtabb.

Pedig a Ford csodákat művelt a Fiat-alapokkal. Odébb tette a hátsó futómű rögzítési pontjait, itt puhábbra vette a rugózást és a csillapítást, hátra is beszerelt keresztstabilizátort, az elektromos kormányszervó hangolását pedig visszább vette, ami kezesebb viselkedést ad ki.

A Ka ügyesebb, precízebb, örömautózásra alkalmasabb jármű, mint a Fiat 500, vagy mint szinte bármelyik, fiataloknak szánt mai modell. Sok helyet persze nem találtak benne Fordék sem, de azért megpróbálták. A magasabb tető miatt például a Ka hátsó ülésére be lehet nyomorítani két felnőttet, és a jobb első ülésen ülőnek is komfortosabb az utazás, mert a műszerfalat őelőtte kimélyítették, a csomagtartó pedig nem 185 (Fiat), hanem 224 literes.

De a belső design – bár felfedezhető benne a következetesség – inkább kaotikus, mint szép, az anyagok pedig harmadosztályúak. Különösen zavaró ez a kormánynál, amelyik az emberi kéz számára a kréta után második helyen álló, legkellemetlenebb anyagból, rücsis, azonnal izzasztó műanyagból készült. Akárcsak a váltógomb. Az 1,2-es alap-Kával nehezen barátkoznak meg az érzékszerveink, ez tény.

A kevéssé előrecsusszanó jobb első ülés miatt hátra nehéz a bejutás, még háromajtós mércével is, a Fiattól származó, 1,2 literes benzinmotor pedig se lent, se középen, se pedig kihúzatva nem erős, bár takarékos.

A kiváló helyre, a műszerfal nyúlványára, magasra tett váltó kézre esik ugyan, de pontatlan és akadozik, az ülések pedig olyan magasak, mintha felemelt fodrászszékből kormányoznánk.

El is helyezem a Kát a térképen. Unalmasabb és puhább, mint a régi, viszont szebb a kidolgozása, valamennyire használható a két hátsó ülése, és gyorsabban lehet vele utazni messzire. Meglepő viszont, de sikerült pontosabbá, vezethetőbbé, autószerűbbé tenni, mint a nem igazán kerek Fiat 500-ast. Ami nagy szó.

De ha egyszer tényleg nem igazán feltűnő, kellemes, megbízható, gyors, és autózásra alkalmas minit keresnék, továbbra is a Fiat Panda 100HP lenne az első, a Ka a második helyről rajtolna. Persze – az is csak a Ka rokona...