Kellett nekünk a Bajnokok Ligája! Próbált viccelődni Polekszicsék ügyére utalva a Liteksz elleni Európa Liga meccs előtt az egyik debreceni drukker a lelátón. A Loki eltiltott játékosainak, Mészárosnak és Polekszicsnek az ügye azonban korántsem vicces.
A megkeresést nem jelentő labdarúgók eltiltásának miértjeit a mai napig homály fedi. A sportnapilap úgy tudja, a letartóztatott üzletemberek sofőrje vallott Polekszicsék ügyéről. A bizalmi embernek pedig hisznek a bochumi ügyészségen. Annak ellenére is, hogy először nyolcvan méterről szemlélt találkozóról és borítékátadásról beszélt, majd nyolcméterre módosított. Így tűnt el 72 méter a vallomásából. De vajon eltűnt-e az asztalról az átnyújtott, állítólagos, százezer eurós boríték? Nem, ezt már nem látta a sofőr.
Adva van tehát Polekszics, Mészáros és Filipovics tagadása, illetve a sofőr állítása. És aligha kétséges, megannyi lehallgatott telefon, lefülelt sms. Az egyik főkolompos jelentése például így szólt a többieknek: „együtt kávéztam a 17-essel”, vagyis Mészárossal. A Fiorentina elleni meccsre készülő labdarúgó azonban állítólag megdönthetetlen alibivel rendelkezik, Dombival volt a szállásán. Nem lesz meglepő, ezt Dombinak is el kell majd mondania az UEFA illetékesei előtt.
A cikk folytatását ide kattintva olvashatja!
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!