A Japán Nagydíj hozta a formáját, a tavalyi után egy újabb Vettel pole pozíció, egy újabb izgalmas verseny és egy újabb Vettel győzelem született Suzukában… csak mindez vasárnap. A verseny napjára csúsztatott időmérő edzés helyes döntés volt, a szombati káosz után másnap verőfényes napsütés fogadta a versenyzőket.
Az év végére már kijelenthetjük, nincs szükség esős körülményekre, hogy látványos, eseménydús futamokat láthassunk. A Japán Nagydíj jó példája volt ennek - írta az
1
">
A vasárnap reggeli időmérő edzés nem kifejezetten terhelte le a versenyzőket, az erősorrend is a pénteki állásokat hozta, így a Red Bull Racing magabiztosan várhatta a délutáni versenyt Sebastian Vettel vezetésével. Mögöttük a pénteki autótörő Lewis Hamilton lett a harmadik, de autójában váltót cseréltek szombaton, visszacsúszott a negyedik sorba, a nyolcadik helyre. A harmadik helyről így Robert Kubica indulhatott, aki eddigi legerősebb hétvégéjét futotta idén, hisz pénteken alig volt lemaradva Vetteléktől.
A suzukai pálya leggyorsabb és
egyben legveszélyesebb kanyarja az R130-as elnevezésű kanyar, amit a legtöbben padlógázzal vesznek be, mégis könnyű lecsúszni a porosabb ívére, aminek csúnya következménye is lehet. Lucas di Grassinak sikerült ezt a hibát elkövetnie, de félórával a verseny kezdése előtt!! A Virgin újonca a rajtrácsra kivezető körön csúszott nagy sebességgel a gumifalnak, autóját rommá törve, de sértetlenül sétált vissza a boxba, viszont már csak nézőként.
A rajt sem múlt el törésteszt nélkül. Míg az élmezőnyben Kubica nagyszerűen rajtolta le Mark Webbert Vettel mögött, hátrébb Nico Hülkenberg lassú rajtját Vitaly Petrov nézte be, az orosz bal hátsója és a német jobb első kereke találkozott, a Renault pedig keresztbe fordulva a betonfal áldozata lett. Az első kanyarhoz élve Felipe Massa 12. rajtpozícióját szerette volna előkelőbbre váltani, amikor is telibekapta Vitantonio Liuzzi Force Indiáját. Az erős ütközés természetesen a versenyük végét jelentette nekik is, így már 5-en nem voltak versenyben.
A safety car 5 körön keresztül vezette a mezőnyt, ami alatt Robert Kubica Renaultjáról leesett a jobb hátső kerék. Peches volt a lengyel, de mégis valahol szerencsés is. A versenye azonnal véget ért, de zöld zászlónál, padlógáznál is előfordulhatott volna ez és ki tudja milyen következményei lettek volna.
A Red Bull ezzel fellélegezhetett kissé. Az újraindulásnál
Vettel, Webber, Alonso, Button, Hamilton és a két Mercedes GP volt a sorrend.
A versenyt akár itt 4 részre is lehetett volna osztani. A világajnoki esélyes 5 pilóta, mögöttük a 2 Mercedes, utánuk a Sutil, Heidfeld, Barrichello, Kobayashi, Buemi, Alguersuari csapat és végül először látva a kis csapatok egymás közt vívtak külön csatákat, de mégis izgalmas helyzetekkel tarkítva.
A rajt balesetek miatt a hátsó traktus az első kör végén kereket cserélt, így a kemény keverékű garnitúrával mentek végig Sakon Yamamoto kivételével, aki így Glock és a Lotusok elé került. A Hispániás japán zseniálisan verte vissza Glock és Trulli támadásait hosszú körökön keresztül, de később neki is ki kellett állnia szervízelni, viszont mindenképpen jó volt látni, ahogy tud nagy csata kialakulni a 19-20. helyek környékén is.
A cikk folytatódik az
Autotimes.hu-n!
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!