Néhány rossz éjszaka, a kialvatlanság még a felnőtteket is megviseli, nemhogy a gyerekeket. Pedig az ifjabbak körében sem ritka ez a probléma.
Bár a babák is fel-felsírnak éjszaka, az ő korukban még nem lehet alvászavarról beszélni – hangsúlyozta dr. Barna Györgyi, tolnai gyermekorvos - írja a
teol.hu.
Hozzátette, ugyanakkor nagyon fontosak az első hónapok, az első év, mert a probléma gyökerei olykor ide vezethetőek vissza. Mivel a kicsik alvásigénye is változó, az is normális, hogy míg némely babák szinte az egész napot átdurmolják, addig mások kevés pihenővel is beérik.
A szülőkkel való együttalvást egyáltalán nem tanácsolja a szakember, már csak azért sem, mert azok a szokások, amelyek csecsemőkorban rögzülnek később már nagyon nehezen alakíthatóak. Ráadásul, nemcsak nehezebb dolguk lesz, ha kisgyermekkorban próbálják meg rávenni a külön éjszakázására a csemetét, hanem több kárt is okozhatnak.
A gyermekkori alvási nehézségeknek két csoportját különbözteti meg a szakma. A disszomnia körébe sorolható például a horkolás, az alvási apnoe – légzéskihagyás –, a szülőtől való elszakadás halogatása, illetve a nehézkes elalvás, és korai felkelés is. A paraszomnia halmaza magában foglalja az alvajárást, a hirtelen éjszakai felriadásokat, a rémálmokat, és a mozgászavarokat.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!