Hetilap kereső

Karlovitz Kristóf írása

Egy sportzakó nem arra való, hogy sportoljanak benne, hanem hogy üzenetet közvetítsen viselőjéről a környezete felé: könnyed, energikus ember vagyok, pillanatnyilag lazább elfoglaltsággal! No meg arra, hogy kényelmes, kellemes viselet legyen. Hasonlóan az Audi A5 Sportbackhez, amelyet KARLOVITZ KRISTÓF próbált ki.

Az autógyártók hajlamosak arra az ártatlan nagyzolásra, hogy az átlagtól valamennyire is elütő típusukat kategóriateremtő, hiánypótló, iránymutató nagy egyéniségnek tüntessék fel, amely járatlan utat jelöl ki a közlekedésben. Az eddigi skatulyákba besorolhatatlan egyéniségről, két, három vagy akár több világ legjobb tulajdonságainak szintéziséről szól a reklámszövegírók áradozása – és mindehhez nincs szükség napenergiával működő motorra vagy egyéb, csakugyan korszakalkotó találmányra, elegendő egy kis divatozás a karosszérián.

Itt van például az Audi A5 Sportback, amely „új járműkoncepciót testesít meg”, hiszen különböző járműjellegeket ötvöz: a kupé érzelmi töltését és eleganciáját a szedán komfortjával és a kombi praktikumával. Valójában egy olyan ötajtós kocsi, amelynek hosszan és egyenletesen lejt hátrafelé a tetővonala – ez a „Sportback” amit talán „Sporthátnak” fordíthatnánk” – és ezáltal nyúlánkabbnak, gyorsabbnak tűnik egy derék limuzinnál vagy kombinál. Persze egyetlen efféle sem akad, amellyel közvetlenül összehasonlíthatnánk, hiszen az A5 család harmadik tagjaként egy kupé és egy kabrió mellett sorakozik fel.

Miközben jóindulatúan megmosolyogjuk a reklámcsinnadratta szövegíróit, akik azt sem mulasztják el tudomásunkra hozni, hogy az új trendeket formáló Audi ezen szívhez szóló járgánya egy kalap alá hozza a mindennapi használhatóságot a sportos karakterrel és az éppúgy hatékony, mint erőteljes hajtóművekkel, azért ne mulasszuk el észrevenni azt sem, hogy csakugyan van valami a bombasztikus szólamok mögött. Az A5 Sportback ugyanis nagyon jó kocsi, s ebben nincs semmi meglepő, hiszen melyik Audi nem az?

Nézzük először is a karosszériát. Megszokhattuk a márkától, hogy az illesztési rések egyenletességében, az összeszerelés gondosságában, a felületképzések finomságában és a berendezés ízlésességében etalonnak számít, ha csak nüánszokkal is, de példát mutat két ősellenfelének, a BMW-nek és a Mercedesnek.

Így van ez a Sportback esetében is. Az a falrengető horderejű újdonság pedig nem egyéb, mint a lejtős tetővonal. Első gyanúnk persze az, hogy a fejtér rovására megy a lendületes tetőív, ezért el nem mulasztottam volna, hogy hátra is beüljek, míg kollégám vezetett. És láss csodát: csakugyan megvalósították a lehetetlent az Audi tervezői, volt kellő légrés a fejem búbja és a tetőkárpit között. Mágusok ezek? Hiszen az autó 36 milliméterrel alacsonyabb az A4 szedánnál! Aztán hamar lelepleződik a kis svindli – az ülést helyezték alacsonyabbra, így nagyobb tér marad fölötte, de egy kicsit a fenekem csúcsán ülök, magasan álló térddel, kellő combtámasz nélkül. Hosszabb távon inkább az A4-ben utaznék.

Varázslók művének tűnik elsőre a csomagtartó is, hiszen sikerült a kupészerű jármű „feszültséghordozó vonalai” ellenére 480 literes poggyászteret kialakítani. Sőt ha előrehajtjuk a hátsó üléstámlákat, pazar 980 literből, csaknem egy köbméterből gazdálkodhatunk. Nem csalás, nem ámítás, csakugyan bőséges a hely, csupán annyit kell tudomásul venni, hogy terjedelmesebb, láda alakú tárgy vagy nagy helyigényű sportszer esetén már kétesélyes a dolog, mert lehet, hogy nem tudjuk rácsukni az ajtót.

Ugyanakkor el kell ismerni, hogy csakugyan pompás az elképzelés, akárcsak a végeredmény. Sokan szeretnének mutatós, dinamikus kinézésű kocsit, amely azért kényelmes és kellemes jármű, tehát afféle autóba oltott sportzakót. A Sportback pedig éppen ilyen. Ha tulajdonosa könnyen megalkuszik az említett apró korlátozásokkal, mert amúgy is gyerekeket utaztat hátul, a csomagtartóba meg nem akar négyes bobot bepakolni, olyan autója lesz, amelyet örömmel nézegethet minden egyes elindulás előtt.

Elindulás után meg élvezeteset autózhat vele, mert valamennyi benzines vagy dízel hajtóműváltozattal, 170-től 265 lóerőig úgy megy a Sportback, mint az olajozott istennyila, és persze útfogása, visszajelzése, biztonsága is az elvárható szinten áll. A leggyengébb – milyen relatív e fogalom! – is bőven erősebb a kelleténél, viszont megnyugtatja környezetvédő lelkiismeretünket: csak 5,2 litert fogyaszt, mármint persze szabvány szerint mérve. De egyébként sem túl sokat. Ami egy kicsit sok, az inkább a vételár, de ha úgy vesszük, hogy hányféle autót kapunk egynek az áráért, úgy vehetjük, hogy ragyogó üzletet kötöttünk...