Hetilap kereső

Karlovitz Kristóf írása

Mi lehet az eredmény, ha a világ legnagyobb autómárkája minden tudását összesűríti egyetlen kocsiban? Nyilván valamiféle summája az autótervezésnek, véli KARLOVITZ KRISTÓF, ezúttal személyes tapasztalatok híján: tudtunkkal magyar zsurnaliszta még nem vezette a Mercedes-Benz SLS AMG-t.

A mai korszellemmel átitatott ember csodálkozva vonhatja fel szemöldökét: egyáltalán mi értelme van egy szigorúan kétszemélyes, minimális csomagtartójú, utánfutó vontatására alkalmatlan, hólánccal fel nem szerelhető kocsinak, amely 517 lóerejével 315 km/órás csúcssebességre képes. Gyorsabb a legtöbb versenyautónál, de egyetlen versenykategóriába sem fér bele, úgy rajtol, kanyarodik és fékez, hogy meggyötri utasát, és csaknem 55 millió forintba kerül? Hát bizony, ha így tesszük fel a kérdést, logikusan adódik a válasz: semmi az égvilágon.

Ugyanezzel a logikával persze kérdezhetnénk azt is: mi értelme volt katedrálisnyi kápolnát építtetni, és kifestetni a legdrágább piktorral? Csakhogy ha annak idején nem így jár el egy pazarló pápa, hanem szociális lakásokat építtet Róma szegényeinek, ma nem gyönyörködhetnénk a Sixtus-kápolnában és Michelangelo remekműveiben. Profán a hasonlat, tudom, de rávilágít, hogy döntéshozó pozícióban levő emberek drága projektjei nélkül szegényebbek lennénk annak felismerésével, hogy mire is vagyunk képesek, hol tart adott pillanatban a tudás vagy a művészet. Hát akkor most nézzük ilyen szemmel az SLS AMG-t, és ne fanyalogjunk a fogyasztásán vagy a szén-dioxid-kibocsátásán, hiszen kevés készül belőle, azok sem mennek majd valami sokat, így ebből az irányból igazán nem fenyegeti ökológiai katasztrófa a földkerekséget.



A jelenség megértéséhez menjünk vissza kicsit az időben. A háborús pusztításból feltápászkodó és a népek közösségébe visszasomfordálni igyekvő Németország a Mercedes Ezüst Nyilaival szerepelt a nagydíjakon, a híres Fangio világbajnokságot nyert a márkának. Ezzel nagyobb szimpátiát szereztek, mint amikor páncélosaikkal csörömpöltek végig Európán. Közben, 1954-ben kihozták az akkori egyik legjobb sportkocsit, a felfelé nyíló két ajtaja után „sirályszárnyasnak” elnevezett 300 SL modellt. Térhálós csőváz, benzinbefecskendezés, a kocsi közepében elhelyezett dobfékek – akkoriban forradalmian újnak, frissnek tűnt a gyönyörű formájú kocsi, amely mindössze 170 lóerejével az utak koronázatlan királyának számított. Az 1400 legyártott darab valamelyikéhez hozzájutó szerencsések akkor még radartól nem félve, sőt sebességkorlátozásról sosem hallva, szinte üres utakon és autópályákon élvezhették a 250 km/órás csúcssebességet. Aranykor volt az...

Ha valaki az akkori autósok közül belenéz a kristálygömbbe, és megtudja, hogy a 300 SL fél évszázaddal későbbi, szintúgy sirályszárnyas utódja mennyivel többre képes a brutális teljesítményével és a kockázatot minimumra csökkentő vezetőtámogató elektronikájával, ha megsejti, hogy az ő puritán járművét árnyékba borító automatikus klíma, szuperhifi, elektromos ülésállítás és megannyi komfortfelszerelés dukál majd egy telivér sportkocsiba, tán elátkozza sorsát, hogy miért nem az SLS AMG korába született. Milyen csodás lenne azzal állni a dugóban, vagy vánszorogni 130-cal egy sztrádán...

Ez pedig rávilágít a technikai fejlődés által előidézett konfliktusra. Az 1954-es 300 SL tervezőit korlátozták az akkori lehetőségek, de ők kihozták és kihasználhatóvá tették az elképzelhető maximumot. Ma már az ember képességei jelentik a határt. Az SLS AMG-ben rejlő dinamikát kiaknázni csak maroknyi versenyző, tesztpilóta és avatott amatőr képes – ők is csak lezárt versenypályán. A többiek kénytelenek megelégedni a tudattal, hogy mit tudna az autójuk, illetve, hogy mindig többet tudna, mint ők maguk. Ha műszakilag csaknem bármi megvalósítható, akkor igazából karakterkérdés, hogy házból, jachtból vagy éppen autóból milyet akar magának az, akit nem béklyóznak hitvány anyagiak. Tessék, hölgyem, uram, mekkora gyorsulást, csúcssebességet és hangerőt akar? Legyen benne masszázsülés, multimédia? Írja le a kívánságait, és megépítem az autóját, egyben megmondom, hogy milyen ember ön: felelősségteljes vagy flúgos, racionális vagy elszállt!

Van az SLS AMG-jelenségnek egy érdekes anyagi vetülete is. Mint tudjuk, az autó a legrosszabb befektetés, benne értéktelenedik el leghamarabb a pénz. De ez csak a normál autóra igaz! Egy ilyen drága és ritka járgány a gyűjtők kincse lesz, és egyre többet ér. Különben is megéri megvenni, hiszen még az ötvenmillió sem valószínű, hogy fedezné kifejlesztésének és gyártásának horribilis költségeit, tehát alighanem a „mezei” Mercedesek vásárlói segítenek finanszírozni a megvásárlását. Summa summarum: jól járunk...