Hetilap kereső

Féjja Zsolt írása

Nagy, de Mini, négyajtós, bár valójában öt, vidékinek hívják, de városba való. FÉJJA ZSOLT szerint a Mini Countryman ennek ellenére harmonikus.

Két mesterség van, amelyet éppúgy nem tudunk elképzelni csúsztatások, meg- és félremagyarázások, bolhából született elefántok híján, ahogyan az informatikust számítógép nélkül. A politikusok helyett most beszéljünk az autóiparról: néha úgy képzelem, a teljes marketingosztályt átirányítják a munkaügyi hivatal várójába, ha nem talál ki legalább évente egy új kategóriát, és nem lel minden típusukon legalább két forradalmi újdonságot. Hosszasan lehetne sorolni a példákat, mivel azonban nem célszerű az utolsó bekezdésben említeni először a cikk alanyát, rögtön rátérek a Mini Countrymanre.



A Countryman a Mini-család negyedik tagja, egyben az első négyajtós Mini, az első, amelynek hossza meghaladja a négy métert, illetve amely négykerék-hajtással is rendelhető – állítják. A háromajtós, a kabrió és a kombiszerű Clubman után tényleg ez a negyedik típus, de a bevett számolási rendszer szerint ez bizony ötajtós. Ha ezt Mininek nevezzük, egy dömpert is nyugodtan hívhatunk mondjuk Pihének, a vidéki embert jelentő típusjelölés ellenére pedig nyilvánvalóan városban tölti majd idejének nagy részét a kocsi és tulajdonosa. És ha már a négyesek bűvkörébe kerültünk, kár lenne nem megemlíteni, hogy a Countryman az első Mini, amelyben négy felnőtt normálisan elfér. Lehet nevekbe és számokba kapaszkodva kötekedni, de ez úgyis legfeljebb addig foglalja le az embert, amíg nem jut a kocsi közelébe, és nem ül bele.

Már megjelenésekor sokszor, sokan dicsérték a BMW-féle új Minit, amiért zseniálisan öltötte magára az angol eredeti stílusjegyeit, miközben kétségbevonhatatlanul modern autó benyomását keltette. Felépítésének, futóművének, fékjeinek köszönhetően pedig – persze főleg a Cooper S kompresszoros motorjával – olyan vezetési élményt nyújtott, mint kevés másik autó a sportkocsiktól és tízmillió forinttól innen. Sikeres is lett, az esedékes modellfrissítéskor alig változtattak rajta (a kompresszort viszont turbóra cserélték, rajongói vissza is sírják a csodálatos csühögős-sivítós szólamokat). A Countryman az évek óta tartó szabadidőautó-lázat használja ki, és egy minden eddiginél praktikusabb, használhatóbb Mini típust kínál a karakteres városi terepjárókat keresőknek.

Egy ennyire harmonikus formához nehéz úgy nyúlni, hogy a végeredmény ne túlhizlalt, aránytalan valami legyen; a Countrymannél annak ellenére tökéletesen oldották meg a feladatot, hogy természetesen nem volt elegendő néhány százalékkal megnövelni minden méretet. Csak akkor tűnik fel, valójában mekkora is, ha egy „hagyományos” Mini vagy bármilyen másik kisautó mellett látjuk. A kocsi 4,1 méter hosszú, 179 centiméter széles és 151 centi magas lett, és bár a korábban kerek fényszórók kevésbé szabályos alakúak, a keret nélküli ajtók keretesek lettek, a hátsó rendszámtábla pedig a lökhárítóra költözött, hogy elférjen a kocsihoz hasonlóan terebélyesebbé vált márkaembléma, a Countryman kétségbevonhatatlanul Mini. Formája az esztétikumon túl azért is telitalálat, mert nők és férfiak számára egyaránt vonzó, jó, hogy a magyar nyelvben nem kell meghatározni a tárgyak nemét, mert bajban lennénk.

A férfiak viszont elsősorban – és persze a nők egy része – a már emlegetett vezetési élmény miatt rajong a sokkal inkább BMW-s, mint angol minimálautós érzetet keltő és minőséget sugalló Miniért, a magasabb súlypont, a megnövelt méret és az ezzel párhuzamosan felszedett kilók azonban éppen ezt a hatást szokták gyengíteni. Itt sincs ez másképp: a Countrymant rosszabb vezetni, mint egy háromajtós Minit vagy egy Clubmant, a mindig áldott feszesség a 18 hüvelykes kerekekkel itt már túl sok, az úthibákról akkor is értesülnek az utasok, ha nem lesik az aszfaltot, csak utazni próbálnának. Legalább nem billeg, mondhatjuk, és igazunk van, mint akkor, ha a kormányzást dicsérjük, mert az csodálatosan közvetlen. Vagy a motort: az általam próbált csúcsváltozat, a négykerék-hajtású (a szabadidő-autók jó részéhez hasonlóan a Countryman is kapható csak első hajtott kerekekkel), automatikus váltós, 184 lóerős Cooper S kivitelnek nyolc másodpercre sincs szüksége a százas sprinthez, ami még egy ekkora karosszériában is érezhetően dinamikus. Ezt kihasználva tizenegy liter körül fogyasztott a kocsi városban – remek érték.



A Countryman azonban – akár a modelltársai – dugóban ácsorogva is örömmel tölti el az utasokat: kicsit átdolgozták ugyan a műszerfalat (valahol el kellett helyezni például a hátsó ablakemelő kapcsolóit), de maradt a családipizza-méretű középső sebességmérő óra, a Mini-emblémát formázó hűtés-fűtés vezérlő és általában minden már megszokott Mini-belső stíluselem. Újdonság viszont, hogy miközben a vezető és az első utas gyönyörködik, a hátul utazó felnőttek felől sem hallani nyöszörgést, mert ők is jól elférnek.

A Mini Countryman nem kategóriateremtő, nem forradalmi, nem olcsó (hatmillió forint fölötti az alapár, a tesztautó a duplájába került), de Minibe ültethet olyanokat, akik eddig kiszorultak belőle.