Mi lehet a gallok titka, hogy ennyire az érzékekre ható, sőt érzéki autót tudnak alkotni, míg a germánok leragadnak a tökély erőltetett kergetésénél? Ezen morfondírozott KARLOVITZ KRISTÓF a Peugeot RCZ menetpróbáján, amelyet deklaráltan azzal a céllal hoztak lére, hogy fellelkesítsék vele az embereket. Úgy tűnik, sikerült...
Elkerülhetetlen az összehasonlítás az etalonnak számító négykarikás kupéval, hiszen nagyon hasonló a jellegük, és nyilvánvalóan ugyanazt a vevőkört célozzák meg. Azaz talán nem is olyan biztos, hogy teljesen ugyanazt. Ezen a magas szinten ugyanis már nem a műszaki adatok (amúgy jelentéktelen) különbségei vagy az egymásra kacsintgatva kalkulált árak várhatóan mérsékelt differenciái számítanak,
hanem valami más, ami szinte a vallásos hithez hasonlít.
A német autóipar bigott hívei borzongva gondolnak egy slendriánul összerakottnak és megbízhatatlannak vélt francia kocsira, holott ha volt is valaha némi alapja az ilyesminek, mára elenyészett – sőt, inkább az egymást őrült versenybe hajszoló teuton prémiummárkák hírnevét tépázta meg újabban ez-az. A kocsikat német szemüvegen át néző embernek az számít, hogy optimális vagy annak kikiáltott a technika, a dizájn, a tapintási és a hangélmény, szóval minden. Igazából csakugyan közel áll hozzá,
de valami azért hiányzik.
Ami megvan egy francia autóban! Amely szintén magas szinten hozza az imént említetteket, csakhogy nem rohamsisakban indul hódítani, hanem Girardiban, virággal a gomblyukában – dübörgő díszlépés helyett inkább táncolni szeret. Olyan, mint egy párizsi lány: szexi, kicsit kihívó, életvidám és elragadó.
Bele kell szeretni, nincs mese. Nézzék csak meg ezt a Peugeot RCZ-t! Mit juttat eszükbe az a kettős domborulat a tetőn? Akinek nem egy bögyös-faros leányzót, az innen ne is olvasson tovább, maradjon meg az előítéleteinél. Aki viszont fogékony a csábítás kifinomult formáira, gyönyörködjön most velünk egy kicsit!
A formatervezőknek ezúttal sikerült életet lehelniük a fémbe és a műanyagba, elérték, hogy személyes viszonyba kerüljünk az autóval. Egyszerűen muszáj végigcirógatni, leginkább az ujjainkkal, de legalábbis szemmel. Meg kell nézni innen és onnan, körül kell járni, meg kell csodálni.
Mit sem számít, hogy semmi gyakorlati jelentősége annak a kettős gömbölyded idomnak. Lehet persze magyarázni aerodinamikáról és egyebekről, de mindenki tudja, érzi, hogy nem ez a lényeg. A lényeg az a megfoghatatlan és csak költők által megfogalmazható különbség, ami egy sablonos címlaplány és egy ránk kacsintó eleven szépség között van. Éljen a kis különbség!
Attól ne tartsanak, hogy csalódást okoz a viszony elmélyítése. Minél intimebb kapcsolatba kerülünk az RCZ-vel, annál jobban fellelkesedünk. Hangulatos az enteriőr, mindenféle franciás különcködés nélkül: a kezelőszervek ott vannak, ahol kell, a műszerek azt mutatják, amit várunk tőlük. Hanem az a mini volán, az a kurta pikk-pakk váltókar, az valami csodás, nagyon meghozzák az ember kedvét
egy kis örömautózásra. A motor úgy szól, ahogy csak kell, nagyon markánsan, de korai felkapcsolásokkal és óvatos gázadással azért visszafoghatóan, a kocsi pedig csak úgy repül a 200 lóerőtől. Nagyon lehet menni vele, különösen, hogy direkt a kormány, tisztességes a fék, az útfogás pedig nagyon jó, noha nem eltúlzottan feszes a rugózás. Annak, hogy mennyivel megyünk egy kanyargós úton, nem a kocsi szab határt, hanem az utasok edzettsége.
És most jön az újabb poén: azok az utasok elvileg négyen is lehetnek, sőt gyakorlatilag is, ha rövid útról és szükséghelyzetről van szó. Egyébként jobb előrehajtani a két hátsó támlát, hogy akkora poggyászteret kapjunk, amely két személynek minden józan igényt kielégít.
Szóval még közlekedési eszköznek is lehet használni az RCZ-t, nemcsak szórakozásra. Igazi formáját persze akkor futja ki, ha öltöztetjük egy kicsit – de hát melyik párizsi leányzó lenne másképp ezzel? Például nagyon mutatós, ha a teljes bőrszerkót kiegészítjük a műszerfal bőrbevonatával – az hozza csak ki igazán az érzéki formákat, és visz egy kis pikantériát a játékba!
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!