Hetilap kereső

Csikós Zsolt írása

Az ár, a felszereltség, a tudás, újabban pedig a minőség is mindinkább a koreai autók jellemzői közé tartozik. Az ország három nagy autómárkája közül a Hyundai foglalkozik a legrégebben a külföldi piacokkal. Elvárható volt tőle egy olyan városi terepjáró, mint az ix35 – véli CSIKÓS ZSOLT.

Aki azt állítja, hogy a koreai gyártók sehol nincsenek a konkurenciához képest, az inkubátorban, avagy óvóhelyen töltötte az elmúlt tizenöt évet.

A legtöbb szegmensben ugyanúgy felzárkóztak a mércének tartott európai szinthez, ahogy a japánok tették húsz-harminc évvel ezelőtt. A kicsi és közepes átlagautók piacán már megvetették a lábukat, a nagyobb autóknál is zajlik a térnyerés. Hagyományosan koreai erősség a közepes és nagy terepjáró, s kisáru-fuvarozók körében szintén ismertek ezek a kocsik. Ám ismeretlen dolog még a koreai luxusautó – ezt a piacot még egyik ottani gyártó sem akarta bevenni. Érthető, hiszen a Toyota küzdelme a Lexus bevezetésével éppen akkor zajlott, amikor a Hyundai, a Kia és a Daewoo a könnyebben bevehető területeken próbált teret nyerni. Látva a luxusautó-piac mozdíthatatlanságát, egyelőre nem is próbálkoznak.

A másik még gyors térnyeréssel kecsegtető terep – szinte a szó szoros értelmében – a városi terepjáróké, avagy szabadidő-autóké. Ilyen például a Toyota RAV4, a Ford Kuga, a Nissan Qashqai, a Renault Koleos, a Volkswagen Tiguan, a Skoda Yeti. A koreaiak egy ideje intenzíven fejlesztik ezeket az autóikat is – gondoljunk csak a Kia Sportage-re vagy a Hyundai Tucsonra –, de persze nem jut nekik annyi reflektorfény, mint a hagyományos Kia Cee’dnek, Hyundai i20-nak, Chevrolet Cruze-nak. Az ok? Ezt a szegmenst a japánok találták ki, majd az európaiak is gyorsan hatalmas pénzeket borítottak a fejlesztésekbe. Öldöklő a küzdelem. Ám azért lassacskán a koreai bugyellárisok rejtett rekeszeiből is előkerülnek a tartalékok. Ezt mutatta néhány évvel ezelőtt a Chevrolet Captiva megjelenése (igaz, az egy Opellel közös projekt volt a GM-en belül), majd most még nyilvánvalóbb lett a Hyundai ix35 bemutatásával.

A típus elődje, a Tucson nem volt ugyan rossz autó, de jellegtelen sziluettje nem csábított túl sok vevőt a szalonokba. Ebben a szektorban erős stílus kell, például a mangák (képregények) túlrajzolt, erős elemekkel operáló fogásai, hiszen a megcélzott vásárlók fiatalok, sikeres kisvállalkozók – főleg nők –, harmadik ifjúkorukat élő férfiak.

Az ix35-tel – úgy gondolom – végre megvan az eddig hiányzó vonzerő. Erősen szamurájos fényszórók (bár egy koreai kocsinál talán nem illik ilyen hasonlatot használni), hatszögletű maszk, Chris Bangle BMW-it megszégyenítő domborulatorgia az oldallemezeken, harsány hátsó lámpák – az ix35 hatásos.

Technikailag sok újítást nem hoz – alaphelyzetben elsőkerék-hajtásos, és szükség esetén itt is elektronikusan vezérelt központi kuplung kapcsolja a hátsó hajtást, igaz, a vezérlő számítógép sokkal összetettebb az elődénél. A futómű személyautós rendszerű, elöl MacPherson, hátul több lengőkaros, független a megoldás.

Komoly előrelépést a motoroknál látunk. Korea személyautó-dízelmotor vonalon felzárkózott az élbolyba, s ez főleg a Hyundai–Kia-konszernnek köszönhető. Az ix35-ös alapdízele 136, a csúcsdízele 184 lóerős, mindkettőnek ugyanaz a kétliteres blokk az alapja. Egy utóbbi motorral szerelt ix35-öst ki is próbáltam: egészen kis fordulatról, a gázpedál mozdítására azonnal fellépő vonóerő, minimális, korántsem zavaró karakterű zaj s – a gyári paraméterek szerint – szerény emisszió és fogyasztás jellemzi.

Az ix35 összeszedett kocsi benyomását kelti: masszív, zörejmentes, a rossz magyar utakon sem dobog a futóműve, igaz, nagy huplikon azért meglöki az utasokat. Pontos a kormánya, automata váltója finoman és gyorsan kapcsol. Bár az üvegtetős, bőrüléses tesztautót jól felszerelték extrákkal, már az 5,6 millió forintos – tehát a kategóriában olcsónak mondható – Life alapverzióhoz is jár blokkolásgátló, elektronikus menetstabilizátor, a csúszós lejtőkön való biztos leérést megkönnyítő elektronikus lejtmenetvezérlő, valamint klímaberendezés és hat légzsák. Ennyiért azonban még csak a 163 lóerős, a dízelnél jóval harmatosabbnak ígérkező benzinmotort adják, kézi váltóval, elsőkerék-hajtással.

A bőrös kormány, a kétoldalt külön vezérelhető klímaberendezés, a tetősínek, a tolatóradar, a bluetooth, az alukerekek – s ezeket minden szabadidőautó-tulaj megrendeli az autójába – csak a 6,3 millió forintos Comfort-csomagtól felfelé érhető el. És ekkor még viszonylag gyenge, mindössze kétkerék-hajtásos autóba ültünk bele. Az összkerékhajtás, az automata váltó, valamint a dízelmotor – pláne az igazán jó, 184 lóerős – mind százezrekkel tolja feljebb az árat. Persze az ix35 még így sem válik drágává a konkurenciához képest, igaz, túlságosan már nem is olcsó. Hogy a stílus eladja-e majd? Remélhetőleg.