Az elmúlt időszakban egyre többen vélik úgy, hogy bizonyos ételekre allergiásak, ezzel pedig szükségtelen korlátok közé szorítják étkezési szokásaikat.-derül ki a Portsmouth Egyetem kutatói által végzett felmérésből.
A vizsgálatok azt mutatják, hogy a brit felnőttek több, mint 20 százaléka gondolja úgy, hogy ételallergiától, vagy ételintoleranciától szenved. A valós adatok alapján azonban ez a felnőtt korú lakosság
mindössze 2 százalékánál igazolható. Ez egyben azt is jelenti, hogy a szigetországban milliók vonnak meg maguktól bizonyos ételeket, minden orvosi javaslat nélkül.
A kutatásból az is kiderül, hogy a brit lakosság több, mint fele véli úgy, hogy a
lisztérzékenység egy gyakori betegség. Ezt támasztja alá az is, hogy 2009-ben a férfiak és nők többsége a búzát jelölte meg, mint a leggyakoribb ételallergiát kiváltó
allergént. A valóságban azonban a lisztérzékenység még ritkábban fordul elő, mint a mogyoró, tojás és tejallergia.
Látható ellentmondás van tehát az ételallergiák gyakoriságának
vélt és valós adatai közt. A lisztérzékenység öndiagnózisa oda vezet, hogy egyre többen vonnak meg maguktól feleslegesen bizonyos ételeket.
A búza alapú táplálékok fontos részét képezik a britek táplálkozásának, jellemzően a lakosság 76,4 százaléka fogyaszt belőlük egyszer, vagy többször is a nap folyamán. Búzát olyan hétköznapi fogások tartalmaznak, mint a kenyér, a tésztafélék, kekszek és sütemények, melyek elhagyásával az egyén táplálkozása jelentősen beszűkültté válhat. A búzából készült fogások elhagyásával fontos tápanyagokat vonnak meg szervezetüktől, a
felesleges diéta pedig életminőségüket és társas kapcsolataikat is negatívan befolyásolja.
Az ételallergia öndiagnózisa a legtöbb esetben téves megfigyelésen alapul. Így azonban a tüneteket kiváltó valódi betegség megállapítása és kezelése elmarad. Amennyiben tehát úgy véljük, hogy tüneteinket valamely étel fogyasztása okozza, ne kezdjünk szükségtelen diétába. A
szakorvos feladata, hogy a tünetek alapján a betegséget diagnosztizálja. Ha a tünetek hátterében valóban ételallergia, vagy intolerancia áll, a kezelőorvos segítségünkre lesz a személyre szabott és minden szükséges tápanyagot tartalmazó diéta összeállításában is.
Forrás: www.orvostkeresek.hu, www.allergiakozpont.hu
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!