Massa tegnap sírva szállt ki Ferrarijából a Forma-1 brazil nagydíja után, amikor kiderült, hogy megnyerte ugyan a versenyt, de a világbajnokságot az utolsó percekben, egyetlen ponttal elveszítette. A világbajnok Hamilton lett.
Mielőtt nagyon sajnálnánk Massát, ne feledjük, hogy szeptemberben, a belga nagydíj után Hamiltontól, az újdonsült világbajnoktól 25 másodpercet vontak le az akkor még egyetlen riválisának tűnő Raikkönennel folytatott drámai párharca nyomán.
Hamiltont az elsőről a harmadik helyre utasították, holott, ha szigorún csak az akkori szabálykönyvben leírtakat nézzük, akkor a brit pilóta mindenben szabályos volt.
Sokan mégis jogosulatlan előnyszerzésként értékelték versenyzői módszerét, s a FIA utólag még a szabályok megváltoztatására is rászánta magát.
Nos, ekkor került Massa – nevető harmadikként – a legkedvezőbb helyzetbe, s ekkor tudta Hamiltont -- igencsak szerény akkori teljesítményével – két pontra megközelíteni.
Massa azon a versenyen a legkevésbé sem szolgált rá a győzelemre, amelyre egyébként ő maga számított a legkevésbé, hiszen akkor még Raikkönen volt Hamilton egyetlen vetélytársa.
De a brazil pilóta élni tudott akkori győzelmével, sőt kamatoztatni tudta a megszerzett, számára is váratlan pontokat. Talán akkor hitte el, sok szurkolójával együtt, hogy akár világbajnok is lehet.
S talán ez volt az a pillanat, amikor a sok Raikkönen-imádó hirtelen Massa irányába fordította meg „őszinte” érzelmeit.
Ám Massának tegnap, az utolsó pillanatban mégis buknia kellett.
Hamilton teljesen váratlanul, s szinte hihetetlen körülmények között visszakapta a sorstól azt az előnyt, amit szeptemberben elvettek tőle.
Massa most sír és talán mi is vele könnyezünk. De emlékszünk az előzményekre, s arra is: Hamilton könnyek nélkül viselte el, amikor a belga győzelemről lemaradt.
Ő talán tudta: sírni csak a győztesnek szabad.
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Na igen, a Forma1 a világ egyik legunalmasabb bajnoksága vagy mije, iszonyatosan jó marketinggel. Én speciel szundikálni szoktam rajta, ha a Palik nem oribál nagyon.
Mondja már meg valaki, mi az érdekes abban, hogy pár ráérő ember két órán keresztül köröz.
Na en nem sirok egyik miatt sem.A forma 1 nem mas,mint gazdag hulyegyerekek szaguldozasa baromi draga autokon klinikai korulmenyek kozott.A hulye nepek-a pornep-meg ezen szorakozik es meg tiszteli is ezeket a gazdag majmokat.Arra nem gondol,hogy o egesz eleteben nem fog annyi penzt keresni,mint pl ez a Hamilton kolyok,aki csak a tavalyi szezonban 50 millio fontot keresett mivel is???Azzal hogy jol tud autot vezetni a versenypalyan.Hajra nepek,rajongjatok erte/ertuk tovabb!