Hetilap kereső

CRUISER írása

Más országokban működik az a rendszer, hogy a büntetést a jövedelemhez igazítják. Csakhogy nálunk általában annak a legkisebb a jövedelme, aki a legtöbbet keresi. A szabálytalankodás így a gazdagok kiváltsága lesz?

Látszólag tiszta dolog a zéró tolerancia. Megvan az árlista, mi mennyibe kerül, plusz a büntetőpontok. Egy behajtani tilos tábla ötvenezer, egy piroson áthajtás százezer, ha pedig 30 helyett 80-nal tépünk, háromszázezer. Arról persze lehetne vitatkozni, hogy nem túl magasak-e a büntetési tételek, hiszen ennek megítélése erősen jövedelemfüggő.

Egyes népek, amelyeket kultúrnépeknek tartunk, a szabálytalankodó jövedelméhez igazítják a büntetés összegét. Mondjuk a finnek, ahol az egyik Nokia-elnök gyorshajtása milliós tétel volt, mert ő degeszre keresi magát. Egy szerény jövedelmű magyar turistát – saját mércéjük szerint – nem vágnak meg annyira. Hozzátenném, ez nem a humánus büntetés filozófiája, sőt: azt szeretnék, hogy egyformán fájjon mindenkinek.

Nálunk ilyesmiről szó sem lehetett, amikor meghirdették a „zéró tolerancia” és hasonló jelszavak köré felépített büntetési szigorításokat. Mindenki tudja, hogy a papíron kimutatott jövedelmük pont azoknak a legkevesebb, akik a legtöbbet keresik – persze azoké mellett, akik tényleg minimálbérből élnek. És van egy középréteg, akik viszonylag jólfizetettek, megengedhetnek maguknak akár egy új Suzukit is. Egy ilyen rendszerben valószínűleg ők fizetnék a legtöbbet, hisz az ő a jövedelmük még legális. Olyan ez, mint a jordániai piac, ahol egyszer jártam: a legdrágább óra a Casio volt, mert az még eredeti volt, hamis Rolexet sokkal olcsóbban adtak.

Nyilván nem a közlekedésrendészet feladata, hogy kifehérítse a magyar gazdaságot, így viszont kaptunk egy rendszert, amely azoknak fáj leginkább, akik a legkevesebbet keresik. Egy teherautó takarásában nem észrevett sebességkorlátozó tábla, egy napsütésben láthatatlan fénysorompó elnézése családi költségvetéseket taszíthatna a csődbe, ha rendőröknek tényleg lenne kapacitásuk mindenre.

De többnyire nincs: ha csak a közlekedési pontrendszert nézzük, látszik, hogy a rend betartatása meghaladja a rendőrség kapacitását. Mert ugye egy országban, ahol az emberek fele nem viseli az övet és a gyerekek 60 százaléka nem biztonsági ülésben utazik (1 pont), ahol tudatosan hajtanak át emberek a piroson (3 pont), ahol alig engedik át a gyalogosokat a zebrán (3 pont), ahol egyre kevesebben indexelnek (nem is tudom, hogy hány pont) – szóval, egy ilyen országban 350 ember gyűjtötte össze a jogsi elvételéhez szükséges hűségpontokat, 2001 és 2007 között, azaz hét év alatt. Elég sovány statisztika. Ha pedig azt nézzük, hogy közben a halálos balesetek száma nőtt, pláne.

Hát akkor kedves szegények, nem kötelező szabálytalankodni, ne tegyék. Hagyják meg ezt az élményt azoknak, akinek nem tétel a bünti, következésképp tesznek is rá. Ez a réteg jól felismerhető az utakon – azokról van szó, akik úgy hiszik, a drágább és erősebb autó elé szabad út is dukál, bárhol, bármikor. A többiek meg takarodjanak.

Ha nekik úgy tetszik, akár befizethetik az asszonyt százezerért egy piroson átmenésre Veszprémben. Ott, ahol idén a piroson való áthajtásért járó összes bírságolás kétharmadát produkálta Magyarországon a rendőrség – egyetlen lámpánál, ahová felszerelték a kamerát. Persze a hűségpontok gazdagéknál is gyűlnek, és akkor mi van? A végén vesznek egy új jogsit is az asszonynak.

Igen, tudom, ez már nem a közlekedést érintő kérdés – de Magyarországnak arra kellene törekednie, hogy a társadalmi igazságosság megteremthető legyen, a gazdaságban, az utakon, mindenhol. Kár, hogy az új büntetési rendszer is arra emlékeztet minket: ettől még fényévekre vagyunk.