Az angol rendőrség társadalmi célú reklámkampányba kezdett a vezetés közbeni SMS- ezés veszélyeiről. Egy filmet készítettek, melyet több millióan letöltöttek az internetről, a YouTube videomegosztó portálról. Itthon miként tartják nyilván a statisztikák a telefonhasználat miatt létrejött baleseteket? Egyelőre sehogy – válaszolta a szakértő.
A
YouTube videomegosztón látható filmen négy helyes fiatal lány autózik, miközben a vezető szöveges üzenetet ír a telefonjába. Figyelmét megosztja a vezetés és az írás között. A többiek vidáman csacsognak. A vezető nem veszi észre, hogy menet közben áttér a szemközti sávba, és nekihajt az ott közlekedő autónak. Összemennek, majd még egy gépkocsi beléjük csapódik.
Egyedül a vezető lány marad eszméleténél, az összes többi véresen, sérülten omlik össze az ülésén. A karambolt szenvedett másik autó vezetőjét ugyancsak élettelenül tartja fogva a biztonsági öve. Más autókban is megsérülnek az emberek, egy pici baba élettelenül néz a babaülésben.

Watkins-Hughes honlapja
A baleset helyszínére érkező autósok, majd a tűzoltók megpróbálnak segíteni, fémvágóval kiszabadítják az életben maradt lányt. Majd fejét mozdulat mentesen rögzítik, őt magát hordágyra emelik és helikopterrel elszállítják. A filmen távolról, magasból még láthatjuk a baleset helyszínét, ahogyan emelkedik a helikopter. Az utolsó kockákon a lány összezúzott arcán a szétfolyt smink keveredik saját vérével. Majd lassan lecsukódik a szempillája.
Több millió lejátszás
A négy perces videót a walesi Gwent rendőrség rendelte meg társadalmi célú üzenetként. A vezetés közbeni SMS-ezés veszélyeire kívénták felhívni a figyelmet. A
filmkészítő Watkins-Hughes a Newport School of Art művészeti iskola tanára, korábban a BBC producere és szerkesztőjeként dolgozott. A filmben tanítványai statisztaként vettek részt. Az alkotó bejelentette, hogy a videó hosszabb változatát iskolákban is be fogják mutatni, nem csak az interneten.
Az AP hírügynökség szerint már több mint hatmillió alkalommal nézték meg a filmet a YouTube-on, illetve más oldalakon, mert már több részlete is felkerült a világhálóra. A filmkészítők és a megrendelő bizonyára elégedett, mert film üzenete távolabbra is eljutott, mint remélték.
Bizonyára sokak számára emlékezetesek maradnak sokkoló kockák és talán kevesebben fognak a telefonért nyúlni, ha meghallják hogy az csörög, vagy éppen egy üzenet érkezett.
Magyarországon sem szabad vezetés közben SMS-ezni
Magyarországon egyelőre nem figyeli a baleseti statisztika, hogy a mobiltelefon használata hány balesetben játszott szerepet. Bár a szakemberek ezt már korábban kérték – mondta az a Magyar Rádióban Pausz Ferenc közlekedésbiztonsági szakértő.
A kérdésre, hogy vajon nálunk mennyire szigorúan büntetik a rajtakapott vezetőket, azt válaszolta, hogy a vezetés közbeni telefonhasználat a közelmúltban szigorúbb büntetési kategóriába kerül. A vezetőnek kirótt bírság összege néhány tíz ezer forintra emelkedett, mert közigazgatási eljárásnak minősül a szabálysértés. Azonban emiatt büntetőpont sem jár érte. A szakértő szerint mindez nem elegendő. Pontosabban kellene megfogalmazni a mobiltelefon használatra vonatkozó szabályokat, és a büntetési tételeket.
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
A menetközben telefonálók ellen a következő megoldást javasolom:
1. Az út szélén álló autóban elhelyezett videokamera, amelynek a telefonáló vezetőt és a kocsi rendszámát tartalmazó képe a felvételből kimásolható. A dolog rövid, szabálysértési eljárással lerendezhető.
2. Erős, széles ragasztószalag mindazoknak a szájára és kezére, akik az emberi jogokra és kikapart jogszabályokra hivatkozva megpróbálják megakadályozni, hogy a törvény ellen vétőket, a mások testi épségét kockáztatókat megbüntessék.
Tevedsz Laszjo!Rengeteg rendör ismerösöm van a munkam miatt,es dumaltunk erröl.Egyszerüen nem tudnak mit tenni,kiröhögi öket a tettenert delikvens.Bizonyitani nem tudnak mert mindenkinek ott a zsebeben a masik mobil es azt mutatjak meg,hogy nincs is rajta semmilyen hivas!
Nálunk senkit nem érdekel a vezetés közbeni telefonálás.Sőt,csak úgy elegáns vezetni, hogy közben a fülünkön a mobil. Aztán ha valakibe beleszaladunk, hát istenem!minek állt ott a szerencsétlen. A rendőrök pedig oda se bagóznak a vezetés közben telefonálókra,hiszen akkor dolgozni kellene. No de ennyiért? és ezzel el is intéződött a dolog.