Hetilap kereső

Csikós Zsolt írása

Elmúlt az az egyszerű világ, amikor a japán autó olcsó, de silány volt, a tartós taxi csillagot hordott az orrán, a Porsche pedig lapos, benzines sportkocsikat gyártott. CSIKÓS ZSOLT a Cayenne szabadidő-autó bemutatóján szerzett benyomásait osztja meg az olvasókkal.

Ha egy autós cég évtizedeken át kizárólag sportkocsikat tart a kínálatában, majd kiderül, hogy bevételeinek java részét egy ideje mégis behemót, bő kéttonnás terepjárókkal szerzi, valami furcsát gyanítunk a háttérben. Talán nem voltak eléggé kelendőek a sportkocsik? Dehogy, ma is jól fogynak. A 911-es széria idén negyvenhat éves, és még mindig a legkeresettebb sporteszköz a piacon, s a kisebb, lapos Porschék, a Boxster és a Cayman eladásai sem adnak okot aggodalomra. De a mai kiélezett versenyben nem elég, ha van néhány tisztességes profitot hozó tétel a kínálatban. Kell egy génkezelt fejőstehén is.

A Porschénél ez a Cayenne. Olyan flottul illeszkedik a Porsche modellpalettájába, mint kínai tészta a Gundel menüjébe. De ez más céllal készült. A sportautók szívvel-lélekkel alkotott tárgyak, idealizmusból, hagyománytiszteletből annyira jók, a Cayenne-nel csak az a cél, hogy pozitívban tartsa a Porsche főkönyvegyenlegét. Kicsit úgy működik ez, mint amikor valaki az ELTE kémia tanszékén kutat mind kevésbé rákkeltő ételszínezékek után, majd este – hogy fel ne kopjon az álla – tűzijátékokat készít a fene nagy vegyi tudásával. Valamiből élni is kell.

És azok a tűzijátékok azért nagyon jók ám! (Már a Porsche Cayenne-ről beszélek.) A típus első generációja kendőzetlenül az autós vonalon kevéssé művelt, ugyanakkor a minél nagyobb, drágábbnak látszó, pedigrés emblémát hordó kocsira vágyókat célozta meg. A Cayenne sikere minden elképzelést felülmúlt, s a típusnak nem kis szerepe volt abban, hogy az apró zuffenhauseni cég akkora részesedést tudott szerezni a Volkswagen óriáskonszernben. Meg persze a válság és shortos tőzsdei ügyletek is szerepet játszottak, de ebbe ne menjünk bele.

A csörtető Tyrannosaurus rexhez hasonló első Cayenne azonban kiöregedett a mezőnyből, ma már egy teljesen új autót lehet rendelni ugyanezen a néven. Finom, kecses, könnyű, szerény fogyasztású, a környezetet alig terhelő járművet. Állításom persze tartalmaz túlzásokat, de ebben az irányban változott. Volt honnan.

Az új Cayenne – bár 4,85 méter hosszú, és minden mérete meghaladja a korábbi modellét – kisebbnek, ízlésesebbnek látszik elődjéhez képest. Először csak nyolchengeresekkel mutatták be, de most végre megvan a hathengeres benzines és dízel is. Dekódoljuk: megfizethetővé vált az új Cayenne. E két új, kisebb változatot próbáltuk ki egy Köln melletti sajtótájékoztatón.

A megfizethetőn persze ne gondoljanak olcsó autókra, hiszen a 240 lóerős dízel-Cayenne 18,4, a 300 lóerős benzines V6-os pedig 18,9 millió forintba kerül – alapáron. Csak a huszon-harmincmilliós nyolchengeresek ködbe vesző árához képest olcsók.

Borzalmas pénzek mentek el arra, hogy az új Cayenne könnyebb legyen, mint a régi, illetve a konkurencia autói. Az ebben a műfajban szokásos 2,1-2,7 tonnás saját tömeghez képest értékeljük előrelépésnek a 3,6 V6 benzines kivitel 1995 kilogrammos súlyát. Ne aggódjanak, a többi változat is legalább ezt a 4-5 százalékos tömegelőnyt tudja.

Nem mondom, hogy nem kellett a fogyókúra. Ezek a hathengeres motorok a maguk erejével, ennyi kilogramm ellenében, Porsche-mércével mérve nem igazán dinamikus jószágok. Különösen igaz ez a 300 lóerős, benzines hathengeresre, amely jelentős zajkeltés mellett – a hangot nyilván sportosnak szánták, de autópályán nettó hangos – csak lelkes robogásra tudja biztatni a szabadidőautó-testet, hiába nyolcfokozatú az automata váltó. Azért is lesz hiányérzetünk, mert a kormányzása még személyautós mércével is precíz, könnyed, informatív, a futóműve kiszámítható, s nagyon ragaszkodik az úthoz, a behemót test – pláne az aktív futómű „sport” állásában – igen stabil. Porsche Cayenne-t vezetni izgalmas, de itt gyenge láncszem az emisszióbarát 3,6 literes hathengeres.

Sokkal ügyesebb a dízel, amely papíron ugyan kevesebb lóerőt tud, de sokkal nagyobb a nyomatéka, emiatt olykor ijesztő az a gyorsítás, amit művel. Közben jóval csendesebb és takarékosabb is a benzinesnél – ezért máshol komoly árat kérnek.

Ha nem számítom a „comfort” futóműállásban is kissé zötyögős rugózást, az új Cayenne mintaszerű. Tágas, az ülései igen kényelmesek, a hátsó üléspadja tologatható, műanyagot alig látunk benne, hiszen még a műszerfal teteje is varrott bőr. Óriási (670 literes) a csomagtartója, az összkerékhajtása (a dízel állandó 4x4-es, a benzines elektronikusan vezérelt központi kuplunggal működik) kiváló, kivételes minőségben szól benne a feláras Burmester hifiberendezés. A Cayenne igen jó minőségű autó, bármilyen irányból nézzük is.

Ezt azért még emészteni kell: Porschét teszteltem, és a dízel tetszett jobban. Itt a világ vége?