Kellemetlen feladat vár ránk, veszünk egy mély lélegzetet, majd nekivágunk. Ismerős? Ám általában már akkor cselekszünk így, mikor már akkora bennünk a feszültség, hogy majd’ szétvet minket és az eszünk helyett a jó öreg ösztöneink veszik át az irányítást. Pedig ha hamarabb kezdenénk el mélyen lélegezni, lehet, hogy megelőzhetnénk a felesleges stresszelést.
Hozzánk hasonlóan gyermekeinket is rengeteg olyan inger éri, melytől feszültté, idegessé, frusztrálttá válnak. Nem érik el a kedvenc játékukat, anyu nem figyel rájuk, mert éppen telefonál, megijedtek az egyik mesefigurától a tv-ben. Soroljuk még? Ráadásul ők még feleannyira se képesek kordában tartani az érzelmeiket, a stresszhelyzetekre adott válaszreakcióikat, mint mi, felnőttek, akiknek valljuk be szintén nagy kihívást jelent a mindennapi kisebb-nagyobb bosszúságok, feszültségek kezelése.
Mit tehetünk hát, ha látjuk, gyermekünk szája kezd sírásra görbülni, mindjárt jön a hiszti? Vegyünk vele öt jó mély lélegzetet, pihenjünk egy kicsit, majd megint vegyünk öt mély lélegzetet. Így a kicsi le tud nyugodni, és talán már a tudtunkra is képes hozni, mi okozta a feszültséget benne.
Mik a mély légzés előnyei?
Amellett, hogy segít ellazulni, leküzdeni a stresszt, számos előnye van, ha gyermekünk (vagy éppen mi) szorgosan gyakorolja a mély légzést:
•jobban alszik
•javul immunrendszerének ellenálló-képessége, mivel több oxigén jut a szervezetébe
•enyhülnek az asztmás tünetei
•javul a koncentrációja, aminek a következtében nő a tanulási képessége, csökkennek viselkedési problémái
•megtanulja, hogyan birkózzon meg a rázós helyzetekkel, mivel nyugodtan jobban át tudja látni azokat
•nem veszti el könnyen a fejét, amire a mai zaklatott világban az élet minden területén nagy szükségünk van.
Sajnos általánosságban elmondható, hogy már a kisgyermekek között is sokan helytelenül lélegeznek. Mikor a baba a világra jön még teljes, mély lélegzeteket vesz. Ám az idő múlásával ez gyakran megváltozik, felületesebb légzés veszi át a helyét.
Míg az ideális légzés lassú, melynek során jó nagy adag levegőt veszünk tulajdonképpen hasba is, addig a felületes légzés során csak röviden lélegzünk és a levegő éppen csak bejut a tüdő felső részébe, nem tölti azt meg teljesen.
Próbáld ki, milyen érzés egészséges, mély lélegzetet venni. Feküdj hanyatt, tedd a kezed a hasad felső részére, a rekeszizom környékére. Az orrodon keresztül lélegezz be mélyen és közben figyeld, hogyan emelkedik a hasad. Olyan 20 másodpercig próbáld meg benntartani a levegőt, majd lassan engedd ki. Először lehet, hogy furcsa érzés lesz, de ha rendszeresen gyakorlod, hamarosan érezni fogod a jótékony hatásait. Legelőször – akár már az első gyakorlás során – nyugalmat, bizonyos fajta megtisztulást észlelhetsz, ahogy a tüdőd tágul, hogy befogadja a mély levegővétellel érkező többlet oxigént, melyet már oly régóta hiányolt a szervezeted.
A cikk folytatását az
Anyuci.hu oldalon olvashatják.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!