Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Lovebook: a titkolozók csak szexet akarnak? Az új közösségi portálok nemcsak társasági életünket változtatták meg, hanem párkeresési, udvarlási szokásainkra és szerelmi életünkre is hatással vannak.

Felmérések szerint a Facebook-felhasználók 24 százaléka hazudik a családi állapotáról. Mégpedig azért, hogy ne égesse fel maga mögött a hidakat, és továbbra is lehetséges szexpartnerként tekintsenek rá más felhasználók.

27 százalék egyáltalán nem hozza nyilvánosságra családi állapotát, és ezeknek csak fele olyan, aki vagy szingli vagy valamilyen szextől független okból nem látta értelmét a nyilvánosságra hozásnak. A másik fele titkolózó, aki szexelni akar.

Ez az említett szextől független ok gyakran a félelem. A felhasználó attól tart, hogy a „kapcsolatban” státust egyszer csak „egyedülálló”-ra kell változtatni. És akkor ismerősök tucatjai kérdezősködnek majd nyilvánosan, hogy mi történt, miért történt, meg sopánkodnak és jajonganak. Abban az állapotban a felhasználó nem biztos, hogy meg szeretné osztani az okokat a világgal. Annyira azért nem akar nyilvánosság előtt élni.

Viszont ha mindezt végiggondolta, egyúttal az is tudatosul benne, hogy megfordult a fejében a szakítás, és emiatt később is többször fog gondolni a szakításra. Ami neki sem jó, és közvetetten befolyásolhatja a kapcsolatát is.

Komolytalan flört?

A felhasználók 70 százaléka flörtölt már Facebookon. Ezek nagy része ártatlan flörtölés, vagyis inkább viccelődés, és alig egyharmada komolyabb, célzatos. Az élettárs persze nem tudja, melyik komoly, és melyik nem. Ezért féltékeny lesz. Külön érdekesség, hogy társadalompszichológusok szerint a Facebook felturbózza a féltékenységet, és olyanok is azzá válhatnak, akik egyébként nem hajlamosak rá.

Miért? Mert a féltékenység kiindulópontja általában az, hogy a párunk kapcsolatba lépett egy lehetséges riválissal. Ne lépjen vele kapcsolatba! Minek kell az, mikor itt vagyok neki én? Párunk megjegyzést fűz a lehetséges rivális valamelyik posztjához, vagy ír valamit az üzenőfalára, vagy túl sokszor lájkolja, amit szerintünk nem kéne.

A felhasználók majdnem 60 százaléka volt már féltékeny ilyen esetben. És az a helyzet, hogy 42 százalékban jogosan - írta a Manna romániai hírportál.

Státusüzenetben borzoljuk színes tollainkat

A kommentek, lájkok, üzenetek nem minden érdek nélkül valók. Legalábbis sok esetben. Aktívabbak vagyunk azoknak a felhasználóknak az üzenőfalán, akik tetszenek nekünk. Jófejnek akarunk tűnni előttük, hogy szimpátiát ébresszünk magunk iránt, és ha az ég is úgy akarja, talán többet is.

Érdekes, új módja alakult így ki az udvarlásnak. Tudjuk, hogy a madarak hímjeinek színes tollai a tojó figyelmét hivatottak felkelteni. A közösségi oldalak esetében ezt a szerepet a státusüzenet (Facebooknál a „mi jár a fejedben?” sorba beírás) tölti be.

Az ilyen üzenetek révén kapcsolatot akarunk felvenni másokkal, de úgy, hogy ők odagyűljenek körénk, és csodáljanak bennünket. Lájkoljanak. A hímek megmérkőznek a kiszemelt tojóért: ugyanezt tesszük mi a kommentek versenyével. A komment-verseny címe: Ki tud jópofibb megjegyzést fűzni a kiszemelt nő üzenetéhez, fotójához, akármijéhez?

Félrevezetően hiteles

Nem a féltékenység az egyetlen megszállottság, amit a Facebook felerősít. A felhasználók 85 százaléka rendszeresen követi ex-barátja vagy –barátnője aktivitását. 17 százalék pedig nagyon rendszeresen, hetente akár többször is. Kíváncsi vagy, milyen kapcsolatokat ápol, kivel szűri össze a levet, kinek mit írogat.

Magánnyomozónak képzeled magad, aki néhány jelből rájön, mit csinál az exe és kivel. Pedig a Facebook nem egy tényhalmaz, hanem sokkal inkább egy pletyka-hálózat, tele félinformációkkal és félrevezető megnyilvánulásokkal. Valószínűleg éppen ezért tűnik annyira hitelesnek.

Gyakran megmagyarázhatatlan az ex-szerető sorsának mániákus követése, de sokszor a magyarázat nyilvánvaló: újra akarod kezdeni. A felhasználók majdnem 40 százaléka megpróbált újra összejönni az exével a Facebook segítségével. Ötből 1 férfi ezt úgy tette, hogy közben már egy másik kapcsolatban élt.

A közösségi portálok egy másfajta nyilvánosságot teremtettek, ahol egyszerre élői, megfigyelői és krónikásai vagyunk saját életünknek. És ebben a dokumentált világban vakmerőbben kezeljük a társasági viszonyokat is, hiszen azt az illúziót kelti, hogy „a képernyőn” történik minden, nem a valóságban. Tulajdonképpen ott is történik, ám az ottani tettek következményei nagyon is elevenen érezhetők lehetnek.