Hetilap kereső

Karlovitz Kristóf írása

Mi ad igazi presztízst egy repiautónak manapság, amikor nemhogy a „senkik”, hanem a kimondottan kétes alakok is luxuskocsikon furikáznak? Ezen tűnődött el KARLOVITZ KRISTÓF, miközben az államfők és iparbárók számára készült Maybach limuzinnal ismerkedett.

Fura dolog ez a demokrácia. Mindenkinek ugyanannyit szabad. Valaha például előírhatta az egyház, hogy nem emelhető magasabb épület a templomtoronynál, így biztosítva, hogy fizikailag is ő jusson legközelebb a mennyekhez. Mára a New York-i Trinity-székesegyház mégis úgy hat, mint a Wall Street valamelyik felhőkarcolójának portásfülkéje. Régen hatlovas hintó dukált a császárnak, és kétlovas a gazdag kereskedőnek. Messziről látszott, hogy ki kicsoda. Ma már nem így van: kellően feltöltött bankszámla birtokában bárki bármilyen autót tarthat.

Megesik, hogy tréningruhás, smukkos, amúgy sötéten primitív figura száll ki egy S-osztályú Mercedesből („Merdzsó”), és meg sem kell szólalnia, hogy szükségképpen lejárassa azt a kasztot, amely éppen egy ilyen kocsi megvásárlásával szerette volna kifejezésre juttatni kivételezettségét. Lehet ezen fintorogni, de ez keveset használ.

Meg aztán kétessé vált az autómárkák presztízse is. Igaz, autót nem úgy hamisítanak, mint Rolex órát és Vuitton táskát, hanem finomabban:

a patinás céget felvásárolja egy tömeggyártó, és meghagyja ugyan a nevet, de a lemez alatt, ahol nem látszik, telerakja a saját futószalag-technikájával. A Volkswagen, amelynek annyi ízlése sincs, hogy ne Kukorica Jánosként (nevének jelentése ugyebár „népautó”), hanem legalább János vitézzé nemesedve akarja menteni a királylányt, kihozta a Phaetont, és óriásit bukott ezzel az úrhatnám mega-Passattal. Annyi baj legyen, már úgyis övé a Rolls-Royce egykori testvérmárkája, a Bentley, hát rakott a Phaeton műszaki alapjára egy óangolos karosszériát: ez lett a Bentley Continental Flying Spur Speed. Azt már megveszik. Sokkal többért. Csak az a baj, hogy míg egy hamisított Rolexen nem látszik, hogy kínai kvarcóra késik benne, a Bentley-ről mindenki tudja, hogy nem igazán az, aminek látszik.

Néhány cég úgy próbál kitörni osztálybéli korlátai mögül, hogy kitalál egy új márkanevet a saját elitautóinak. Ilyen a Toyotánál a Lexus, a Nissannál az Infinti. Új keletű, tradíció nélküli fantázianevek ezek, de bejöttek, elfogadták őket. Persze ennyivel csak a kommersz autók mezőnyéből a prémiumautókéba lehetett fellépni, magasabbra már nem.

Na, és itt jön be a Mercedes a képbe. Eleve prémiummárka, sőt az S-osztály kimondottan presztízsautó. Minősége, képességei, komfortszolgáltatásai szinte felülmúlhatatlanok. Hosszított változatban egyértelműen reprezentációs autó. De még mindig túl sok fut belőle ahhoz, hogy hanyatt essenek tőle. Ahhoz több kell – sokkal több! Szerencsére a Mercedesnek is van egy elit márkája, a Maybach.
Méghozzá régi és valódi: Wilhelm Maybach egy évszázada Karl Benz zseniális konstruktőre volt, majd saját céget alapított, de a későbbi Mercedesnek joga maradt használni nevet. És mivel nyilvánvalóan ugyannak a cégnek a kétféle megnyilvánulásáról van szó, nem kínos, hogy szemlátomást hasonló a jelleg, megannyi részlet és persze a műszaki alap. A Maybach őszinte, korrekt jelenség: über-Mercedes akar lenni, és az is.

A hűtőmaszk kicsit más, csillag helyett „M” betű díszíti. A vezetőülésben az S-osztályból ismert kezelőrendszer és műszerkörnyezet fogad: egyszerűen perfekt, nemigen volna mit javítani rajta. Ez egy pirinyót problémás is: valami annyival lehet jobb a másiknál, amennyivel a másik elmarad a tökélytől. A Mercedes csúcsmodellje kevéssel marad el. Így másutt kell kitűnnie: a méretekkel. A Maybach nagyon hosszú, ettől nem egyszerűen nagy (az is számít!), hanem nyúlánkan elegáns, és sokkal tágasabb utasteret kínál. Elöl persze ugyanakkora – ezt sem óriás vezeti –, hátul viszont feudális viszonyok kényeztetnek. Ki tudom nyújtani a lábam, külön klímaberendezés, DVD, tévékészülék és egyebek vesznek körül, van persze hűtött bárszekrényke és hely a kristálypohárnak, a hangulatvilágítás intim és rafinált. 12 hengeres motormonstrum gyorsítja sportkocsiként a hatalmas járművet, amelynek nyugodtan ki lehet használni a sebességpotenciálját, mert abszolút biztonsággal fekszik az úton. Félmillió euróba kerül, ami már önmagában is tiszteletet parancsol.

Államfők, uralkodók, cégbirodalmak vezetőinek szánták. Remekül mutat egy kék fénnyel felvezetett konvoj díszhelyén vagy a reptéri fogadás vörös szőnyegének végénél. Kár, hogy a hírek szerint mégsem ilyen finom körökből kerül ki vásárlóinak jó része: sok Maybach jut Moszkvába, a földgázon és egyebeken meggazdagodott új arisztokráciához. Márpedig a régebben rangot szerzett arisztokraták semmitől sem viszolyognak jobban, mint az ilyenektől...