Hetilap kereső

Karlovitz Kristóf írása

Ki ne vágyna mézeshetekre vagy akár csak -napokra egy gyönyörű sztárral? Noha kissé aggasztó, hogy nem lesz-e túl igényes és makrancos a hölgy... KARLOVITZ KRISTÓF saját tapasztalat alapján mesélhet: Budapesttől Maranellóig autózott egy tűzvörös Ferrari California kupé-kabrióval.

Aki egy feltűnő szépségű dívával kel útra, ne csodálkozzék, ha minduntalan a figyelem középpontjába kerül! Vérmérséklettől függ, hogy élvezi-e valaki a sütkérezést más dicsőségében, vagy zavarónak találja, hogy minden szem odaszegeződik, csak éppen nem őrá... Igen, a sztár most a világ egyik legcsodásabb és legdrágább autója, a Ferrari California!

Érdekes a különféle autók fogadtatása. Az egyszerű, praktikus, jó ár–érték-arányú kocsiknak nincs presztízsük, ezért szépen hizlalják a valamivel rangosabb típusok tulajdonosainak birtokosi büszkeségét: ők többre vitték... A viszonylag normális járgányokból viszont gyanakvó irigységgel szokás nézni a tíz- és harmincmillió közötti prémiumautók utasait. Erre láss csodát: itt egy luxuskocsi, amelynek nettó alapára 150 ezer euró fölött kezdődik, és mindenki ragyogó szemmel, mosolyogva gyönyörködik benne, a gyalogostól a volánjánál ülőkig!

Talán az rejlik emögött, hogy a Ferrari California már magasabban áll a józanul felfogható és megkívánható szintnél. Egy luxusterepjáró lehet a felkapaszkodott újgazdag proccolásának kifejezője, egy Ferrari viszont már valami túlvilági, isteni jelenség, és ennek megfelelő közimádat tárgya. A vélt vagy valós tulaj személye nem érdekes. Egyedülálló mítosz övezi az autót, vele találkozni olyan, mint ha egy nemzetközi filmsztárba botlana az ember a járdán: elmesélni való élmény!

Ennek megfelelően jó közlekedni a Californiával. Budapesten, a mogorván tülekedők városában ezt mosolyogva engedi be maga elé mindenki. Ha másért nem, azért, hogy hátulról is megnézhesse. Nem lenyomni akarják, hanem legalább mobiltelefonnal gyorsan lefotózni. Aki Ferrariból ismeri meg fővárosunkat, azzal az érzéssel térhet haza, hogy mosolygós, előzékeny, kedves népek lakják. Hasonlókat tapasztaltam a kétnapos, 1200 kilométeres utazás szlovéniai szakaszán, az olaszok meg egyszerűen a nemzeti szentséget látják az ágaskodó paripa márkájában, és természetesnek veszik, hogy egy körforgalomban átengedjék neki az elsőbbséget. Belefér egy kis gyorshajtás is...

Na igen, mennyire lehet menni ezzel a bestiával, amely négy másodpercen belül tud százra gyorsítani, és háromszáz fölött megy? Hát persze sokkal kisebb százalékát lehet kihasználni a képességeinek, mint egy normál autó esetében. Autópályákon 130-140 a tempó, hiszen nagy a radarveszély, és nem is illő handabandázni. Lakott helyeken mindig szigorúan betartom az ötvenet. Országúton viszont már lehet legényesebben menni! Az pedig olyan, mint amikor a képernyőről imádott díva a valóságban zárja karjai közé rajongóját – maga a mennyei élvezet! Méghozzá nemcsak órákra, mint egy normál menetpróba során, amilyenre jó szerencsémnek köszönhetően valamennyi Ferrari-típussal sort keríthettem, hanem két álló napon át!

Ez kétszer két autó egyben. Ha akarom, kupé, ha akarom, kabrió – elektromosan működik a tető, mindkét formájában gyönyörű a kocsi. És kettős a természete is: kis gázadásra szelíd, mint egy jól tanított hátas kanca, de ha odalépünk neki, egy pillanat alatt változik ágaskodó csődörré. Hangja vérpezsdítő, ahogy pedig megy, az még inkább! Csak azért kapcsolgatok fel-le, és játszom a pedállal, hogy hallgassam ezt a részegítő rapszódiát, a bömbölés és a vijjogás elementáris elegyét. Pillanatok alatt katapultálja magát a California átlagautók számára elérhetetlen sebességtartományba, ahol pompás útfogásával, abszolút stabilitásával, érzékeny kormányával és rettenetes fékhatásával ébreszt bizalmat maga iránt. Ágyúgolyón lovagolunk, de ez az ágyúgolyó finom bőrkárpitba és mívesen kidolgozott karosszériába van csomagolva.

Hosszú úton is kényelmes az ülés, remek a vezetői pozíció. A motor csak akkor hangos, ha akarjuk, nem fárasztó a hangja. Hihetetlenül kezes, könnyen vezethető a California, hölgyek simán boldogulhatnak vele – ők képezik egyébként a vevőkör jó részét! Csupán annyi a hátrány egy közönséges kocsihoz képest, hogy az óriási teljesítményű hajtómű miatt szörnyen felforrósodik a csomagtér, melegre érzékeny dolgokat nemigen vihetünk magunkkal. És természetesen le kell róni annak az árát, hogy nagyigényű dívával kerekedtünk fel. Nemcsak amikor megvesszük vagy műhelybe visszük a kocsit, hanem minduntalan, a benzinkútnál is. A 78 literes tank tartalma 400 kilométerre elég – így eléggé gyakran csodáltathatjuk meg isteni járművünket a benzinkútnál. Persze ez is hozzátartozik a műélvezethez!