A Ford által bemutatott legújabb iparág-első technológia, a kanyarstabilizáló rendszer (Curve Control) célja, hogy segítsen az autósoknak megtartani uralmukat járművük felett, ha túl gyorsan érkeznek egy kanyarba. A kanyarstabilizáló rendszer széria felszerelésként mutatkozik majd be az új Explorer-ben, 2015-re pedig már a vállalat észak-amerikai crossovereinek, SUV-jainak, pick-upjainak és kisbuszainak 90 százalékában megtalálható lesz.
A technológia érzékeli, ha a vezető túl gyorsan hajt be a kanyarba – csak az Egyesült Államokban évente mintegy 50.000 baleset adódik ilyen helyzetekből –, s a motor nyomatékának azonnali szabályozásával, illetve fékezéssel csupán egyetlen másodperc alatt mintegy 16 km/órával csökkenti az autó sebességét.
A jelenleg szabadalmaztatási eljárási alatt lévő rendszer működésének lényege, hogy méri a jármű kanyarodási sebességét, s ezt összeveti azzal, hogy a vezető milyen gyorsan szeretne kanyarodni. Amikor a jármű kevésbé fordul be, mint ahogy a vezető szeretné – azaz az orrát tolja kifelé, más szóval alulkormányzottá válik –, akkor a kanyarstabilizáló rendszer beavatkozik. A rendszer minden egyes keréknél pontosan adagolja a fékerőt, hogy ezzel is segítse a hagyományos menetstabilizáló rendszer fékezési manőverét.
A Ford exkluzív AdvanceTracR és RSCR-re (Borulásgátló és stabilizáló rendszer) épülő kanyarstabilizáló rendszer érzékelői mérik a sodródási rátát, a kanyarodási sebességet, a keresztirányú gyorsulást, a keréksebességet és a kormányzási szöget, amely ezen adatok alapján így másodpercenként mintegy 100 számítást végez.
A Ford kanyarstabilizátoráról és a legfrissebb autós hírekről az
autotimes.hu oldalán olvashat többet.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!