Miért harap?

Az egyik ok a fogzás. Az íny feszül, duzzad, valahogy enyhíteni szeretne a kicsi ezen a felettébb kellemetlen érzésen. …és már rá is csattan az állkapcsa az anyukára, apukára, tesóra.

Két éves kor körül azonban már nem a fogzás okozza a „hamisságot”. A gyermeket rengeteg új inger éri, melyeket nem tud feldolgozni, nem tudja magából kibeszélni azokat. Ettől frusztrálttá válik, amit valahogy le kell vezetnie. Jön a hiszti, a fejverés, a csapkodás és a harapás. Válogatás nélkül, jaj annak, aki a közvetlen közelében tartózkodik!



Mit tehetsz?

A legjobb, ha megőrzöd a hidegvéred, és szépen, nyugodtan eltávolítod gyermeked az áldozat közeléből. „Nem, nem szabad harapni!” – mondd neki nyugodtan, határozottan, és szépen ültesd le egy-két percre.

Mindenképpen állj ellen a kísértésnek, hogy még ha játékos formában is, de visszaharapj! Ezzel ugyanis csupán azt üzened neki, hogy okés a harapás.

Emellett légy mindig résen, mikor látod, hogy gyermeked harapni készül, állítsd le. Ne feledd, a harapással a stresszt vezeti le, és ha egyszer ráérez az ízére, nehéz lesz leszoktatnod róla. Tehát, ha észleled a harapás előjeleit, ne engedd neki, inkább segíts, hogy megtanulja másképp kifejezni a benne lévő indulatokat. Tanítsd meg neki, hogy kimondja: „Mérges vagyok./Haragszom.”. Emellett vehettek közösen néhány nyugtató, mély lélegzetet is.

Jó megoldás lehet az is, ha a felgyülemlett feszültséget mozgással adja ki magából a gyermek. Ugráljatok, táncoljatok, mikor észreveszed rajta az intő jeleket. Vagy csupán semlegesen jegyezd meg, hogy „Ó, a kis kutyuli már megint harapna, de ne hagyjuk neki!”. Így anélkül, hogy bántó lennél, felhívod rá gyermeked figyelmét, hogy éppen mit is készül csinálni, és képes lesz megtanulni, hogy az ellenőrzése alatt tartsa a harapdálást.

A cikk folytatása az Anyuci.hu oldalon olvasható.