Nem okozhatott nehézséget két évvel ezelőtt megjósolni, hogy az első budapesti cseh sörfesztiválnak van jövője. A mostani rá a bizonyíték.
Csehország világelső a sörfogyasztásban: csecsemőtől az aggastyánig évi 142 liter az átlag. E sorok írója egyszer interjút készített a Cseh Sörbarátok Pártjának (Strana prátel píva, SPP) főtitkárával, aki céljaik között említette, hogy mindenkivel el akarják ismertetni: a cseh sör a legjobb a világon (“Maximum még a bajort lehet meginni…”). A merész elképzelést szolgálta a két éve Pesten első ízben megrendezett sörfesztivál is, amely a vártnál is nagyobb sikert aratott. Rá egy esztendőre megismételték az eseményt, az apropót ekkor a cseh EU-elnökség adta (a rossz nyelvek szerint ez volt a féléves elnökség egyetlen igazán pozitív eredménye), az érdeklődés nem ismert határokat. Így az lett volna meglepő, ha a cseh szervezők – a nagykövetség, a Cseh Turizmushivatal és két budapesti vendéglátóipari egység (a Kaltenberg söröző és a Ferdinánd Monarchia sörház) – kihagyták volna a lehetőséget.
A Városháza-parkban június 9-e és 13-a között ebédidőtől késő éjszakáig tehát ismét lehet kóstolgatni a cseh serfőzdék remekeit, konkrétan tucatnyi üzem 28 féle termékét. A szervezők aláhúzták, hogy kevésbé ismert, kis cégek is bemutatkoznak saját főzésű specialitásaikkal. A patronáló éttermek pedig sörkorcsolyák széles kínálatával teszik teljessé az eseményt, a “morva veréb” elnevezésű knédlis finomságtól az “utopenci” (vízbe fúltak) fantázianevű szafaládé-készítményig, a pácolt camembert-sajttól az olmützi kvargliig. A hangulatot felnőtt és gyermek játék-lehetőségek fokozzák; a kisebbeknek még nem dukál a sör, így fagyi evési versenyen számítanak a buzgalmukra.
A várható érdeklődésre épít a Cseh Turizmushivatal budapesti képviselete is, az idei “Kóstoljuk meg Csehországot” program keresve sem találhatna jobb népszerűsítő bázisra, mint a 3. Budapesti cseh sörfesztivál, ahol egy kitűnő prágai zenekar, a B6 Czech Brass Band gondoskodik a jó hangulat megteremtéséről és fenntartásáról.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!