Húsvéti szondázás és ellenőrzés: a következő napokban erre készülhetnek fel a somogyi közlekedők. Az autósok mellett a motorosok és a biciklisek is szondavégre kerülnek.
Pénteken délután négy órától kezdődik a kaposvári és térségi polgárőr egyesület akciója. Domán Tibor, a civil szervezet elnöke a
Sonline.hu kérdésére azt mondta: bekapcsolódnak a fokozott rendőrségi közlekedési vizsgálatba. Pontos számot egyelőre nem tudott említeni, ám jelezte: mivel kiemelt ellenőrzésről lesz szó, ezért a polgárőrség is kiemelt létszámmal vesz részt a munkában.
– Az ittas vezetők kiszűrésére nagy hangsúlyt helyez a rendőrség – emelte ki az elnök. Kifejtette: nemcsak a gépjárművezetők, hanem a kerékpárosokat és a motorosokat is szondáztathatják. Domán Tibor arra inti a közlekedőket: e
gy csepp alkoholt se igyanak, maradéktalanul tartsák be az előírásokat.
– Már a legkisebb italfogyasztást – akár egy pohár sört is – kimutat a szonda. Rendőrségi eljárás, súlyos pénzbüntetés, jogosítvány bevonás, utóvizsga – vázolta a lehetséges következményeket a polgárőrség elnöke. A civil csapat amúgy az ünnep alatt is folytatja a bűnmegelőzési tevékenységét. A lopott járművek kiszűrésére képes rendszámfelismerő-berendezést ma délutántól egészen hétfő éjfélig újra hadra fogják.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!