A Miskolci Menzareform Bizottság néven ismertté vált szakértői csoport folytatta munkáját, melynek során kiválasztották azt a két oktatási intézményt, ahol 2010 szeptemberében már újfajta, egészséges, modern ételeket kapnak az iskolások. A menzareform keretében a két iskola élelmezésvezetőit, illetve munkatársait egy-egy mesterszakács segíti majd a munkájuk során. A gesztorok feladata többek között az, hogy új receptúrákat dolgozzanak ki az intézmények számára, valamint az, hogy újfajta ételek elkészítését betanítsák.
Elsőként a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában és az Istvánffy Általános Iskolában vezetik be a Menzareformot. A megújuló étkezést biztosító iskolák száma folyamatosan növekszik. Miskolc összes főzőkonyhájában a program 2013 végére valósulhat meg, így összesen húszezer gyermek kaphat majd egészséges és változatos menüt.
A reform során a menzák jelenlegi száz receptje minimum négyszázra fog bővülni. Az új ételek nem csak a fiatalok ízlését és szokásait veszik majd figyelembe, hanem tekintettel lesznek arra is, hogy az egyes korosztályoknak milyen táplálékigényük, szükségleteik vannak, a helyi szokások és hagyományok figyelembe vételével.
Simon Gábor elmondta: „Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek minden nap megkapják a számukra szükséges ásványi anyagokat, vitaminokat. (...) Jelenleg öt szakértő alkotja a recepteket. A Menzareform bizottság minden tagja azon tevékenykedik, hogy hogyan tudjuk a program financiális hátterét megteremteni annak érdekében, hogy az átállás ne jelentsen anyagi terhet Miskolc városának.”
Buday Péter elmondta: „A Menzareform egy komplex program, amellyel célunk, hogy a jövő generációja nemcsak egészséges felnőtt legyen, hanem tudatos vásárlóvá, tudatos szülővé váljon, aki megfelelő gasztronómiai ismeretekkel rendelkezik.”

A legrégebbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni
A rohadt Kurva kölyök! Meghogy sarga borso fözelek ! Ha nem eszed meg a szarvas gombas öz belszint ala Rossini , olyan intöt kapsz hogy bele sapad a csalad.
Raadasul 100 szor leirod hogy az özgerinc melle meg eszem az afonya kompotot is.
Tovabba hogy a füstölt lazachoz csak a bunko iszik kocsis irmat.