Hetilap kereső

Sztancsik Richárd írása

A remek formába lendülő Császár Gábor, a mindent védő Fazekas Nándor, és a beugró Carlos Perez győzelemre vitte férfi kézilabda válogatottunkat a többre taksált németek ellen. Kivételesen a körbeverések is számunkra kedvezően alakultak, így nemzeti csapatunk teljesítette célkitűzését és gyakorlatilag kiharcolta az olimpiai kvalifikációt. És még nincs vége a világbajnokságnak!

Szeretjük magunkat balszerencsés sportnemzetként emlegetni. Mindig mi kapunk ki az utolsó másodpercben, a körbeverésekből hagyományosan rosszul jövünk ki, ráadásul a berni döntőt is elveszítettük. A női kézilabdásaink leginkább a döntők fogcsikorgató elvesztésében jeleskednek – éppen Mocsai Lajos kapitánykodása alatt. Bár egy EB aranyérem azért itt is összejött. Az urak képesek bravúrgyőzelmekre, hogy aztán érthetetlen vereségekkel más kezébe adják saját sorsukat, a riválisok pedig rendre kigolyózták őket barátságos döntetlenekkel. Rossz formaidőzítés, balszerencse, „fejben elfáradtunk”, pszichésen nem bírjuk a nyomást: ugyan ki ne mondta volna ezt magyar csapatokra legalább egyszer életében?



Nos, akkor itt a vége a Turáni Átoknak! Lássuk, hogy jutottunk egyáltalán ki a tornára: Iváncsikék a sírból hozták vissza a Szlovénia elleni VB selejtezőt. Tíz perc alatt kellett hét gólos hátrányt ledolgozni, és ledolgozták! – a lányok ezt leadni szokták. A nyitómeccsen sima vereséggel hangoltunk a folytatásra a talányosan megszervezett, 16 órásra nyúló kiutazásnak hála. Csoda, hogy egyáltalán a meccsre kiért a magyar csapat. Meg kellett verni a dinamikus, harcos, skandináv iskolán felnőtt norvégokat, akiknek adtunk egy hat gólos fórt: és megvertük őket!

A kötelező meccsek a legnehezebbek! – tartja az általam egyébként nem osztott közhely. Igaz, pár nagyágyú – például az Argentína ellen égő svédek- is belefutott pár kellemetlen meglepetésbe, de mi simán vertük Japánt és Brazíliát, hogy aztán az eredmények szerencsés alakulásának köszönhetően – na ugye.. – egy tét nélküli meccset játsszunk Ausztriával. Azért azt is megnyertük!

Az idő a kapitányt igazolta

Mocsai Lajos pontosan tudta, hogy a hőn áhított negyedik helyhez a németeket kell megvernünk. Miután látta, hogy a franciák ellen veszni látszik a meccs – három gólos francia vezetésnél- azonnal lehozta az egyébként jól játszó kulcsembereit és figyelte fiait, hogy miként készítse fel őket egy keményen védekező, de koránt sem a gallokhoz hasonlóan kreatív és gyors ellenfél ellen. Utólag kijelenthető: minden húzása bejött!

Pontosan tudta, hogy hol vannak csapata határai. Nem kért teljesíthetetlent, a kockázatokat igyekezett a minimálisra csökkenteni. De amit ki tudott hozni a játékosaiból, azt maximálisan kihozta. Ki gondolta volna, hogy az ezerszer elátkozott Mocsai Tamás, akit az első mérkőzések után a dühös szurkolók nemes egyszerűséggel csak „apuci kedvence”-ként aposztrofáltak, ilyen formába lendül a középdöntőre? Már a franciák ellen is remekül lőtt, akárcsak az állandóan tüzelő Ilyés, de a legjobb meccse a németek elleni volt és a spanyolok ellen is ugyanott folytatta, ahol hétfőn abbahagyta.

Vagy itt van Fazekas Nándor esete. A szövetségi kapitány egyértelműen első számú kapusként számolt vele annak ellenére, hogy nem tudott részt venni a felkészülésben. Mikler jobb formában védett, „Nándi” szemmel láthatólag nem volt ott fejben, szenvedett Izland és Brazília ellen. A legfontosabb meccsen mégis 50% körüli védési mutatót produkált.

Meglepő volt, hogy Perez Carlos azonnal kezdett, ráadásul védekezésben is pályán hagyta Mocsai Lajos. „Csárli” pedig elkezdett lőni és irányítani – egészen minimális hatékonysággal. A második félidőben aztán lőtt négy gólt és sorra osztotta a gólpasszokat. Nem 15-20 percre, hanem majdnem egy teljes mérkőzésre állt a csapat rendelkezésére a kubai származású klasszis.

Azt tudtuk, hogy a szélsőink aranyat érhetnek. Ha a két Iváncsiknak megy a játék, akkor szinte biztosan győzünk. A németek ellen mindkettejüknek ment, a spanyolok ellen csak Tamásnak – körülbelül ennyi volt a differencia a spanyolok és közöttünk. Gulyás sajnos nagyon visszaesett a torna vége felé, de Harsányi és Törő bármikor bevethető a testvérpár cseréjeként. Mert a németek elleni diadallal még koránt sem ért véget a világbajnokság!

A spanyolok tényleg győzni akartak

Ugyanis közben vérszemet kaptunk! A gyengélkedő, a középdöntőben még pontot sem szerző Izland és a számukra tét nélküli meccsen velünk mérkőző spanyolok felvetették annak a lehetőségét, hogy egy magyar pontszerzéssel az északiak elé léphetünk – akik a papírforma szerint kikapnak a franciáktól. Így legrosszabb esetben is hatodikak lennénk, ráadásul a kvalifikációs torna sorsolását is kedvezőbb pozícióból várhatnánk.

Ez az elképzelés – vagy inkább óhaj- jó volt, csak sajnos a spanyolok nem tették meg azt a szívességet, hogy ki akarjanak kapni tőlünk. Olyan nagyon nyerni sem akartak, de a mieink sem égtek olyan hőfokon, mint Németország ellen. Mindenki becsülettel tette a dolgát, de a kapkodásból most Hombradosék jöttek ki jobban. Sem Pereznek, sem Iváncsik Gergőnek nem ment, de Perez most több pihenőt kapott, valószínűleg már a helyosztóra jegelte Mocsai Mester.

Érdemes kiemelni két irányítónk, Császár Gábor és Lékai Máté intelligens és igen gólerős játékát. Császár már a németek elleni diadalból is tevékenyen kivette a részét, a spanyolok ellen pedig majdnem főszereplője lett az összecsapásnak. Sajnos ők ketten nem tudták pótolni a kimaradt ziccereket, így maradtunk alul a kissé tartalékos, de még így is bombaerős, aranyéremre is esélyes spanyol válogatott ellen. Kicsit bosszankodtunk, de egy erősebb válogatottól kaptunk ki. Felesleges az önmarcangolás. És miért ért továbbjutást ez a vereség?

Mert a németeket annyira megviselte, hogy búcsút inthetnek az elődöntőnek, hogy egy lendülettel búcsúztak az Olimpiától is. A norvégok teljesen szétzilálták őket, így a negyedik helyünk már nem forgott veszélyben. Ki tudja, talán tudat alatt ez kényelmesítette el a mieinket? Történt, ahogy történt, a papírforma előzetesen a csoport hatodik helyére rangsorolt minket, de negyedik lett belőle.

Pénteki ellenfelünk szintén nagyon erős válogatott, az EB negyedik, VB bronzérmes Lengyelország. Szinte biztos, hogy már a nyolcadik hely is feljogosít a kvalifikációra-egy nehezebb csoportból – így az alapvető célkitűzés teljesülni látszik.

De mi a hetedik helyért jöttünk, ne adjuk alább! Biztosak lehetnek benne, hogy válogatottunk játékosai nem is akarják majd alább adni!