Az autóipar elképesztően fejre állt az elmúlt tizenöt évben. A brit járműipar lényegében megszűnt, a megbízhatósági statisztikák dobogóin már korántsem kötelező japán gyártmánynak állnia, Korea pedig megtanult tartós, majd eladható, később érdekes, mostanra pedig élvezetes autókat gyártani. E fejlődés csúcsán CSIKÓS ZSOLT szerint jelenleg a Kia Rio áll.
Nem emlékszem már pontosan, hová is soroltuk a koreai szakemberek vízióit, amikor tíz-egynéhány évvel ezelőtt a járműiparuk fejlődéséről beszéltek. Amikor azt vázolgatták, hogy bő egy évtizeden belül olyan élvezetes autókat készítenek majd, mint az európaiak, megbízhatóságban lenyomják a japánokat, eladásaikkal pedig ott lesznek az első tíz gyártó között. Ha jól sejtem, fantasztáknak, arcátlan nagyotmondóknak tartottuk őket. Aztán igazuk lett.
Itt az új Kia Rio például, amely már nem a semmin próbálja megvetni a lábát, amikor megmászni készül ezt az európai kisautópiac nevű hegyet, hanem helyből a csúcs alatti táborból indul – talán csak a felszerelése szegényesebb a többieknél. A Kia névnek ugyanis már évek óta jó csengése van, s a statisztikák szerint az előző Rióval kivételesen elégedettek tulajdonosaik.
Voltak persze problémák azzal a bizonyos előddel, de leginkább olyanok, amelyeket az ólomlábú, kanyarkedvelő tesztelők vettek csak észre, a csupán megbízható, kényelmes közlekedési eszközre vágyók aligha. Tagadhatatlan, egy hosszabb, szerpentines szakasz inkább nyugodtságra intette a korábbi Riók vezetőit, mintsem a gépben rejlő, kissé bizonytalannak tűnő tartalékok kiaknázására, de – úgy tűnik – a tipikus Rio-tulaj számára ez egyáltalán nem tűnt hátránynak.
A mostani új Rio viszont már azoknak is kellemes lesz, akik olykor vágynak egy kiadós autózásra is – különösen, ha nem azzal az 1,2 literes, 84 lóerős motorral választják majd, amellyel én kaptam a tesztautót.
(A cikket teljes terjedelemben elolvashatja a 168 Óra XXIII. évfolyamának 45. lapszámában, melynek nyomtatott vagy digitális kiadását itt megrendelheti.)
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!