Hetilap kereső

Csikós Zsolt írása

Legyünk most kicsit földhözragadtak: miről is szól egy kombiautó? Elsősorban arról, hogy sok csomagot lehessen vele szállítani. Ha csak ezen múlik, az új Mégane Grand Tour a világ egyik legjobb kombija. CSIKÓS ZSOLT szerint a Renault más vonalon sem nyúlt mellé a kocsival.

Papolhatnak nekem arról, hogy a kombikat nehéz eladni, mert mindenkinek festékes vödrök, létrák, mennyezetig pakolt repianyagos ládák ugranak be róluk, nem pedig az áldott família, a szórakozás, az Opera elé gördülés elegáns öltönyben. Ennek ellenére éppen elég privát kombit látni az utcán, céges logó nélkül. Aki úgy gondolja, hogy a jövőben egynél többször szüksége lesz nagy raktérre, megveszi az ilyen autót, akár kocka, akár higanycsepp formájú.

Persze akad egy jókora hányada a társadalomnak, amelynek tagjai húszéves kortól csakis luxuslimuzin volánja mögött tudják elképzelni magukat. Ennek megfelelően az elkövetkező ötven évüket válogatott korú, értékű, de mindenképpen lépcsős hátú, lehetőleg német gyártású és öt méternél hosszabb autók volánja mögött töltik, többnyire suhogós melegítőben, bekötetlenül fetrengve a kartámaszon. Ez az izgalmas vevőkör a nyugati mérnöknek eszébe sem jut tervezéskor, de idővel talán hinni kezdenek majd a balkáni ízlésvilág színességében. Ám kombival akkor sem lehet majd luxusautó-imádókat áttéríteni.

Maradjunk inkább az életvitelével összhangban tervező, értelmes embertípusnál, annak is egy nem túl szűk rétegénél – amelyik kombiautót használ. Számára a csomagok hurcolására alkalmas literek sokat nyomnak a latban. Szintén fontos, hogy az autó könnyen átalakítható legyen. Akkor se röpködjenek például a szatyrok hátul, ha csak a sarki éjjel-nappaliban veszi meg a legszükségesebbeket. De azért be lehessen pakolni az IKEA-s lapra szerelt bútort úgy, hogy a család a kocsiban ül, és ha kell, egyszerű mozdulatokkal alkalmi furgonná lehessen alakítani, amikor hűtőszekrényt kell levinni a telekre. Fenti elvárások többségének a Mégane messze megfelel. De nem mindnek.



A térfogatot nem érheti kritika:
a raktér alaphelyzetben 524 literes, fél köbméter fölött pedig már jónak számít egy csomagtartó. A raktérpadlóból rövid elválasztó fal nyitható fel, a mögé betett zacskók maximum olyan szűk helyen csúszkálhatnak, mint egy Daewoo Ticóban. De a legjobb adat most következik: a hátsó üléseket lehajtva 1600 literes üreget kapunk. Erre már kisvállalkozást lehet alapozni. Milyen kár, hogy az átalakítás körülményes.

Hosszú rakteret úgy kapunk, hogy először felhajtjuk a hátsó ülések lapját, majd leborítjuk a támlákat. Pontosabban borítanánk, mert a fejtámaszoktól nem lehet: egyenként be kell tolni őket. Oké, mehet az akció! De mégsem, mert az első ülés támlája útban van. Ki kell nyitni az első ajtót (mindkét oldalon), egyenként előretolni az első üléseket – és most már talán sikerül. Nem egyszerű a Renault-lelkivilág, a japán autók között akad nem egy, amelyiknél a fenti cselekvéssor egyetlen mozdulatra szűkül. Átalakítás közben pedig bepillantást nyerünk oda, amit a gyártó legszívesebben elrejtene a szemünk elől. Az ülések alsó felére gondolok, ahol a kárpit eldolgozása, a tartóelemek erőssége komoly kívánnivalókat hagy maga után.

Kár a kivillanó, igénytelen részletekért, mert ha nem lennének, a Renault Mégane Grand Tourt jó minőségű autónak éreznénk. Szépek, puhák a műanyagok (csak az ajtók tetején nem), zörejmentes az összeszerelés, a kocsi összeszedetten mozog. Kívülről sem lehet szavunk, hiszen a fara felől nézve a Mégane Grand Tour gyönyörű, mi több, figyelemfelkeltő. És elölről sem rossz. Kényelmesek az ülések, a hely pedig nemcsak a csomagoknak, de az utasoknak is óriási. Nem csoda, hiszen az ötajtós kivitelhez képest itt hat centiméteres a növekedés, és mind az utasteret gyarapítja.

A kétliteres, 160 lóerős dízelmotor igen kulturált, rendkívül erős, úgy húzatható, mint valami benzines. Csodás a rugózás is, mintha nem is Budapesten járnánk, a kocsi pedig nagy sebességnél is felettébb csendes. Apróbb hibák persze akadnak: a fehéren megvilágított, folyadékkristályos központi sebességmérő óra fénye este bántja a szemet, a navigációs rendszer karocskája ügyetlen helyen, rosszul kezelhető, a hifiberendezés funkcióinak megtalálásához Columbo felügyelőre van szükség, az autóból hátrafelé kilátni szinte lehetetlen, kisebb gyerekek oldalra semmit nem látnak, annyira magasan fut az ablakok széle hátul.

De a fogyasztás szerény, az erő óriási, a hely lenyűgöző, és a kidolgozás tényleg csak helyenként árulkodik spórolásról. A Mégane Grand Tour még arra is alkalmas, hogy jóízűt autózzunk vele valami ügyesen tekergő szerpentinen. Hétmillió forint az ár, amiben tolatóradar, kétzónás klímaberendezés, navigációs rendszer mind szerepel. De ehhez nagyon hasonló autót, alig gyengébb motorral már hajszálnyival ötmillió forint fölött kapni. Ahhoz mit szólnak?