Logikus: begyullad, ha tévézik
A naponta több órát TV-t néző gyerekeknél nagyobb a kockázat az asztma kialakulására - közölték brit kutatók. Megállapításaikat a brit orvosok arra a tanulmányára alapozták, amely 3000-nél több gyerek légzőszervi egészségi állapotát követte 1991-es és 1992-es születésük óta.
Megfigyelték, hogy a gyerekek 3,5 és 11,5 éves kora között észrevehetően növekedett az asztma előfordulási aránya. Az asztmás tüneteket nem mutató kisgyerekek közül nyolc év elteltével hat százaléknál állapították meg a gyulladásos betegséget. Azoknál a gyerekeknél, akik a szülők elmondása szerint napi két óránál hosszabb ideig néztek televíziót, kétszer nagyobb volt az asztma kifejlődésének kockázata - írta az MTI.
A kutatók úgy vélik, hogy a mozgásszegény életmód és a rossz fizikai erőnlét káros hatással lehet a légzőszervek fejlődésére, különösen a légutak sima izmaira. A követéses vizsgálat idején, a kilencvenes években még nem terjedt el széles körben a személyi számítógépek és játékkonzolok használata, ezért választották az elemzéshez a televíziózást.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint egyes országokban a gyerekek 30 százalékánál alakul ki a gyulladásos betegség.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!