A 2012-es modellévre felfrissített Mazda 3 velencei bemutatóján sok érdekes információval gazdagodtak az újságírók. Azonban CSIKÓS ZSOLT szerint meglepően kevés volt köztük, amely magáról az autóról szólt.
Lehet, hogy csak azért éreztük hosszúnak a sajtótájékoztatót ott, a Gritti Palace Hotel konferenciatermében ácsorogva, mert előtte volt már három óránk mászkálni Velencében, és addigra mindenki megéhezett, le is ült volna már. De az tény, hogy a figyelmünk némiképp elkalandozott az előadás végére. A beszéd elejéből mégis határozottan megmaradt néhány érdekesség.
Ezek szinte mind történelmi vonatkozásúak voltak, ráadásul többnyire ételekkel voltak kapcsolatba hozhatók. Például az egyik, hogy a gnocchi nevű – számunkra leginkább a nudlihoz hasonló, világszerte népszerű – tésztafajta valójában nem is olasz, hanem német, a név az olaszok ajkán alakult ilyenné a „nockerl” szóból. A másik, hogy a bécsi szelet viszont korántsem Bécsből, még csak nem is Ausztriából származik, hanem Velencéből.
A gazdag velencei polgárok a város fénykorában ugyanis aranyporral hintették meg a sült húst, hogy szebben ragyogjon, no meg hogy a vendégeknek mutassa mérhetetlen gazdagságukat. Aztán amikor jött a recesszió, nem lehetett csak úgy, ukmukfukk feladni a szokást, ezért a szakácsok kitaláltak egy helyettesítőt: ez lett a prézlis-tojásos bundában kisütött, aranyló színű rántott hús. Bécsi szeletté akkor vált, amikor a – mellesleg valóban jó – recept eljutott az osztrákokig.
És az autó? Milyen a 2008-ban bemutatott Mazda 3-as félidős modellfrissítéshez elérkezett változata? Arról mit kell tudni? Lett belőle hibrid? Beépítették már vajon a siacu-masszázst az ülésébe? No és tud-e repülni?
Egyiket sem. Igazából alig hangzott el újdonság a bemutatón. A beszéd egyik fénypontja az új, a korábbinál merevebb légterelő flepnik bejelentése volt, amelyek a teljes modellszéria mentén 0,01-ddal csökkentik a légellenállási együtthatót, nagy sebességnél szinte érezhetően javítják a stabilitást, egyben csökkentik a szélzajt. Két darab, nagyjából kis mobiltelefonnyi műanyag lapkáról beszélünk az első ütköző két szélén, a kerekek előtt.
A sajtóanyag mélyrehatóbb elemzésekor sem gyulladt fel a százwattos izzó a fejemben. A legtöbb kiemelt tétel – Bose hifiberendezés, holttércsökkentő, kanyarfényszóró – mellett ott szerepelt a megjegyzés: áthozat a 2008-as modellről. Persze hozzányúltak mindahhoz, amihez ilyenkor kötelező: áthangolták a lengéscsillapítókat, a kormányszervó karakterisztikáját, vastagabb lett a karosszéria B oszlopa (amelyik az elöl ülők füle mellett van), alig észrevehető mértékben átrajzolták az első ütközőt, az ötajtós verzió hátsó ütközőjét, kissé függőlegesebbre vették a hűtőrács két szélét. Korántsem olyan változtatások, amelyektől elalél az ember, ha mégoly Mazda-mániás is.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!