Hetilap kereső

Csikós Zsolt írása

Amennyire unalmas kinézetű volt az összes Fiesta eddig, annyira jó volt valamennyit vezetni. Ha tehát megőrzi az elődök élvezetességét, a negyedik generációs, új kis-Ford automatikusan sikeres is lesz. De vajon megőrizte-e? – teszi fel a kérdést egy dízelmotorral szerelt változat tesztelése után CSIKÓS ZSOLT.

Valamikor a kilencvenes évek vége felé Németországban jártam céges kiküldetésen. Az Audinál voltunk, az akkor új A3-as bemutatása utáni második hullámban. A típus tervezőcsapatával ebédeltünk. Az ilyen közös programok örök tanulsága: a dizájnerek igazi hús-vér lények. Széles látókörű, nyelveket beszélő, jó humorú, általában érdekes hobbikat űző kultúremberek. Tizenöt évnyi újságírás alatt egyszer sem találkoztam vaskalapos, korlátolt, humortalan, introvertált tervezővel. Azokban a korai években még arra gondoltam: könnyű nekik, gazdagok, a túlórát csak hírből ismerik, jó helyen laknak, sportolnak, egészségesen étkeznek, szuper autókkal járnak. Így nekem is menne a kultúrlét.

Egy negyedszázados Mercedesem volt akkor, lyukasan, zajosan, de megbízhatóan tette a dolgát, a panellakás mellé éppen megfelelő járműnek éreztem. Az egyik audissal magánügyekre terelődött a szó. „Milyen autóval jár?” – kérdeztem, és A8-as luxuskocsit, óriási motoros A6-os limuzint vártam válasznak. „Volkswagen Lupóval” – válaszolt a kiemelt tudású konstruktőr. Kis híján az ingére loccsintottam a kezemben tartott rajnai rizlinget. „Egy Lupóval?!” – nem tudtam titkolni megrökönyödésemet. „Igen, Lupóval. Egy évvel ezelőtt még nagyobb kocsim volt, de tudja, most elég rossz a gazdasági helyzet, ilyenkor az ember nem tart fenn költséges autót” – hangzott a racionális érv.

Tehát a jól fizetett Herr Ingenieur egy olcsó, apró autóval is beéri, ha beborul a horizont. Később a VDO európai marketing-igazgatónője is elmesélte, hogy akkor ültették vissza egy rendkívül jól felszerelt Passatból valami dízel Golfba. Helyénvalónak tartotta a dolgot, ugyanis nadrágszíj-meghúzásos időkben fontos, hogy a vállalat jövője biztosítva legyen. Hiszen még sokáig ott szeretett volna dolgozni – mondta.

Kis recesszió esetén tehát a világ racionálisan gondolkodó fele szerényebb autóba ül át. Nagyobb receszszió esetén – márpedig mostanában mintha ilyesfélét élnénk meg – talán a világ kevésbé racionálisan gondolkodó hányada is lejjebb teszi majd a mércét. Ha így történik, azok a márkák járnak majd jól, amelyek tartanak a kínálatukban a nagyobb kocsiknál nem sokkal rosszabb kényelmű, azokkal hasonló felszereltségi szintű, mutatós kisautókat. Olyan modelleket, amelyek megédesítik a visszalépés keserűségét.

Hogy miért éppen a Fiesta kapcsán veszem elő ezt a gondolatot? Hiszen ez egy unalmas megjelenésű, korántsem igényes belső terű, átlagos extrákkal felruházott, „szürke szamár a ködben”-autó, amelynek különlegességét a pontos, informatív kormányzás, a precíz, profin hangolt futómű és a pörgős, sportos motorok adják. Így volt ez eddig.

Mert az új Fiesta mutatós darab. Elhúzott, hatalmas, tükörbetétes fényszórók. Meredeken ívelő ablakvonal – a vadászgépek hagynak ilyen nyomot felszállás közben. Kerékszélesítések, nagy terpesz. Üvöltő szájnak tűnő hűtőmaszk. Aprólékosan kidolgozott hátsó lámpák. A belső tér pedig tényleg mellbe vágja az embert.

Robotszemszerű műszerek. A hifi és a klímaberendezés kezelőszervei: akár valami legújabb kori mobiltelefon hússzorosára felnagyított tasztatúrája. Csodásan igényes kárpitok. A műszerfal puha, az ülés krémszínű és persze nagy. No meg az extrák: tolatóradar, szélvédőfűtés, sebességtartó automatika, MP3-at lejátszó hifi, fedélzeti számítógép, digitális, hőfokszabályzós klímaberendezés, ülésfűtés. Ilyen apró autótól fantasztikus.

A kényelmes ülésben, a kézre álló (ám a bőrözés ellenére meglehetősen műanyag bevonatúnak tűnő) kormányt fogva, az első négy fokozatban szépen kattanó (ötödikben már kelletlenebb) váltót kapcsolgatva, a dolgát csendesen végző motor által békén hagyva tényleg komoly kocsinak érezni az új Fiestát. Ha ilyenkor a Ghia-kivitelű tesztautó 3,7 millió forintos árára gondolunk, mindenképpen úgy érezzük: jól döntöttünk, hogy kiszálltunk a Mondeóból.

Aztán árnyalódik a kép. Hátul szűk a hely. Kemény a rugózás. A fékpedál nem enged a láb nyomásának, aztán mégis, és hirtelen bekap. Kevés a tárolórekesz, de ami akad, annak ügyetlen a formája. A kormányzás precíz, a futómű hangolása kiváló, ám a karosszéria annyira megdől kanyarban, hogy semmiképpen nem inspirál az autó élvezetére. Az 1,4-es, Peugeot-származék dízelmotor pedig nagyon-nagyon kevés ahhoz, hogy a kocsit rakétává tegye, az igazából tényleg csak az egyenes vonalú, egyenletes mozgás tartására alkalmas.

Miközben fogalmazódnak gyanúink, néhány intrikus megjegyzi, hogy a csiricsáré Fiestával mechanikailag azonos Mazda 2-nek letisztultabb a formája, ügyesebb a belső tere. Persze nincs igazuk, hiszen a Fiesta mutatós, modern, jobbak és otthonosabbak benne az anyagok. De azért a kritika ott van.

Mondeóról (Passatról, Vectráról, Avensisről) való visszalépéshez kiváló az új Fiesta. Ügyes, mutatós, telerendelhető extrákkal, vezetni is jó. De a régi Fiesták sportos csillogása már a múlté. A típus eddigi rajongói a következő lépcsőben izgalmasabb autó után néznek majd. A többiek megszeretik. Remélem, ők lesznek a többség.