Hetilap kereső

Jolsvai András írása

Egyszer volt, hol nem volt, valahol az Óperenciás-tengeren innen és Csömörön túl élt egy legény és egy leány. Egymásba szerettek, és eljegyzési ajándékként két cukorporcelánba fagyasztott csokibabát vettek egymásnak. Lánybabát a fiúnak, fiút a lánynak. Aztán nehéz idők jöttek, a fiút elvitték a háborúba, egy idő után hír sem jött felőle. A lány várta, várta, aztán, hogy hiába várta, hozzáment egy másik legényhez. Persze a fiú is hazatért egyszer, de a szerelme másé volt már. Hőseink élete külön-külön folytatódott tehát, de a szerelem nem múlt el a szívükben: ezt mutatja, hogy a csokibabákat mindketten megőrizték hosszú évtizedeken keresztül. Amikor a leány (immár idős asszonyként) meghalt, férje a közeli csokoládémúzeumra hagyta a babát. Ezt hallván, a hajdani legény is odaadta a magáét: ha eddig nem lehettek egymáséi, hát legalább ezután legyenek. Így most a két csokoládébaba – Jancsi és Juliska – egymás mellett áll a csokoládémúzeum egyik vitrinjében. Persze illő távolságban egymástól, hiszen nem férj és feleség ők.

Ha semmi más nem történik az árpádföldi csokoládémúzeumban, csak ezzel a bájos történettel leszünk gazdagabbak, már akkor is megéri elzarándokolni az egykori Wágner-villába. (Vadászkastélyt is mondhatunk nyugodtan.) De persze más is történik. Megismerkedhetünk a csokoládé történetével, a gyártás trükkjeivel és alapanyagaival, a hazai ipar érdekességeivel és különös találmányaival, és persze kóstolhatunk is mindenféle finomságokat. Sőt, az ügyesebbek készíthetnek is finom desszertet maguknak vagy szeretteiknek. És a végén még egy boltba is eljutunk, ahol elénekelhetjük a régi slágert, miszerint: „Ó, sen~ora, vegyen magának s a fiának csokko-csokko-csokkoládét, mert az az igazi jó!”