Hetilap kereső

Heltai András írása

Vannak vállalkozók, aztán ingatlanirodák, amelyek szervezetten, rendszeresen és módszeresen összerondítják ezt az amúgy távolról sem tiszta fővárost. Azokra a papír-fecnikre gondolok, amelyeket naponta ezerszám raknak ki falakra, villanyoszlopokra, mindenhová. Ez sok éve megy s a büszke főváros, nemkülönben az önálló hatásköreikre büszke kerületek mit sem tesznek a „vadplakátok” ellen. Avagy?

A kérdést a minap feltettem egy, a vadplakátok ügyében igencsak érintett budai kerület városrendészeti főnökének. Tapasztalt ember, korábbi magas rangú rendőrtiszt. Szomorúan mosolyog, némi sajnálkozással, hisz én tán abban ringatom magam, hogy feltaláltam a puskaport.

– Sok éve, még az előző polgármester idején kezdtük: papírcsíkot ragasztottunk keresztbe a vadplakátra. Rajta, hogy illegális, törvénysértő, amit kibocsátója, kiragasztója művel. Gondolja, hogy ez valakit elriasztott? Átragasztották egy új plakáttal és minden maradt a régiben…

Ostoba csökönyösséggel a törvényt emlegetem. Miként helyezhet valaki önös üzleti céljai érdekében közterületre – valamennyiünkére – reklámpapírt? Hogy jövök hozzá, a többi 1.7 millió budapestivel, hogy naphosszat ezeket a randa tarka cédulákat lássam mindenhol – vagy a foszló, mocskos maradványaikat? Azért, mert az ingatlanirodák, vagy a sok ezer cetlijével Budapest-rekorder „Ingyen elszállítom háztartási gépeit” zugcég, az építési vállalkozók sajnálják a pénzt, hogy akár a kerületi újságban hirdessenek?

A válasz szomorú mosoly. A környezet effajta bemocskolását valóban tiltja a törvény – amelynek érvényt szerezni viszont szinte lehetetlen. A reklámfecnin ugyan ott áll a hirdető telefonja, néha címe is, könnyen azonosítható.

– S mit gondol, mit mond, ha felhívják? Természetesen letagadja. Neki semmi köze a dologhoz, vetélytársai rakatták ki a vadplakátokat, rajta az ő telefonjával, hogy lejárassák… Vagy valami hasonlót.

– S ha tetten érik emberét, amint éppen a cetliket nyálazza a falra?

– Ő azt fogja mondani, egy ismeretlentől kapott kis pénzt, hogy kiragassza azokat. Soha nem fogja megmondani, kitől, hiszen nem kapna többé ilyen munkát…

Abban egyetértünk, hogy nem a szerencsétlen munkanélkülire kell lecsapni, aki potom pénzért ragasztgat, mert nincs más munkája.

Ám még mindig naivnak bizonyulok: s ha címe, telefonja alapján feljelentik legalább a notórius, „nagybani” plakátkibocsátót? Rendőri nyomozás csak ki tudja deríteni, ki készítteti ezerszám, ki rakatja ki hónapszám ugyanazt a vadplakátot városszerte? Mint pl. az ötletes háztartási gép-begyűjtő, akinek feltehetően már tv-reklámra is telne. Vagy egy kertész, aki évek óta állandó szereplője a budai utcáknak.

Újabb szomorkás mosoly a volt rendőrtiszt részéről. Amikor a kollégák már betörésekhez sem tudnak elég gyorsan kivonulni?…

A kör bezárul, ám utolsó ötletem tán elfogadásra talál. Mi lenne, ha az oly népszerű közmunka keretében a kerületek felvennének néhány embert, akik kis vakarójukkal rendszeresen végigjárják az utcákat, tereket és eltüntetik a randa cetliket? Ehhez igazán nem kéne sok pénz s egészen más lenne a város képe. Itt talán megpróbálják.

Ajánlom e megoldást a további 22 kerületnek is. Egyébként szégyelljék magukat a tehetős, nagy és akár a kisebb, budai és pesti ingatlanirodák. Mindazok, amelyek bevételei lehetővé tennék hirdetni ott, ahol ezt lehet és illik. Ha meg erre nem telik, talán húzzák le a rolót, vannak a piacon elegen. Ne legyenek ott, ha a pénzük csak arra elég, hogy pár ezer forint beruházásával összerondítsák a fél várost.

Ha pedig menő, nagy ingatlanosok is ezt teszik, (márpedig teszik!) magukról állítanak ki bizonyítványt: nem mennék olyan ingatlanoshoz, aki gátlástalanul összerondítja a saját városát.