Sokat lehet hallani a nyílt örökbefogadásról, ami manapság egyre gyakoribb. Ilyenkor az örökbe adó és az adoptáló ismerik egymást, sőt egyre több az ilyen eseteknél az együtt szülés. Nyílt örökbefogadás esetén a feleken múlik, hogy tartani fogják-e egymással a kapcsolatot az adoptálás után is.
A nyílt örökbefogadás esetében a vér szerinti szülők a helyileg illetékes gyámhatóság előtt lemondanak szülői felügyeleti jogukról az örökbefogadók javára. Azonban amíg nem mondanak le erről a felügyeleti jogról, addig gyermeküket szabadon elhelyezhetik más családnál, más közösségnél.
Ezután a gyámhatóság hagyja jóvá az örökbefogadást, persze csak akkor, ha a leendő szülők megfeleltek az összes előírásnak, és elvégezték a felkészítő tanfolyamokat – írja az
Apuci.hu.
A nyílt örökbefogadás során az örökbe fogadni kívánók már a terhesség ideje alatt találkozhatnak a vér szerinti szülővel. Az ismerkedés során feltehetik azokat a kérdéseket (például volt-e genetikai betegség a családban, vannak-e a babának testvérei), amelyekre úgy érzik a jövőben a gyermeknek jó lenne választ kapnia.
Nem utolsó sorban, minél többet tud meg az adoptáló a vér szerinti szülőkről, annál többet tud majd róluk mesélni a későbbiek során a gyermeknek. A személyes találkozás alkalmával fontos, hogy az adoptálni kívánók vázolják a vér szerinti szülő(k) előtt a jövőre vonatkozó terveiket.
A nyílt örökbefogadásokat civil szervezetek bonyolítják. Magyarországon több ezzel foglalkozó alapítvány is létezik. Bár náluk is van várakozási lista, mégis bizonyítottan jóval hamarabb jutnak az örökbe fogadni kívánók ilyen módon gyermekhez.
Napjainkban még mindig sokkal gyakoribb a titkos örökbefogadás, mint a nyílt. A leendő szülők attól tartanak, hogy a vér szerinti szülőktől majd nem tudnak megszabadulni. Pedig az elmúlt évek tapasztalatai ennek pont az ellenkezőjét igazolják.
A cikk folytatását az
Apuci.hu oldalon olvashatja.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!