Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Sorozatunkban ötvenes éveikben járó nők vallanak életükről. Az egyéni drámák az egész magyar közelmúlt mikrokozmoszai is egyúttal. Amennyiben írásaikkal Önök is megtisztelik szerkesztőségünket, úgy azokat juttassák el a nok.otvenes@gmail.com email-címre.

Ötvenhárom február 13-án (no csak, pénteken!) születtem, a sokat emlegetett Ratkó-korszak emberkéjeként. Nagyszülőkkel – és az akkori családmodell szerint –, háztartásbeli édesanyával cseperedtem – sok mesével, szeretettel, gondoskodással, odafigyeléssel.

Boldog gyermekkorom volt, annak ellenére – vagy azért –, hogy nem volt televízió, DVD, CD, bár anyagiakban akkor sem bővelkedtünk. Voltak kedvenc mesekönyveim; naponta mesét olvastunk. Nem ültettek a képernyő vagy a videó elé.

Ha az öcsémmel nosztalgiázunk a régi időkről, a gyerekeink alig hiszik el a hallottakat: vízzel locsolt focipályán koriztunk, miénk volt az egész utca, kirándulhattunk a Turulhoz, strandolhattunk a Cseriben...

Legszebb emlékeim egyike, amikor nyári estéken kiültünk a lépcsőre a szomszédokkal, és beszélgettünk, énekeltünk, zenéltünk. Ismertünk mindenkit az utcában, ma meg azt sem tudjuk, ki lakik két emelettel alattunk vagy fölöttünk.

Nem szégyellem, voltam kisdobos, úttörő és KISZ-tag is, és bátran mondom, hogy ott semmi rosszat nem ültettek bele a fejünkbe. Minket még az idősebbek, a tanárok tiszteletére, a becsületes, szorgalmas életre, a gyengébbek megsegítésére, önzetlenségre neveltek.

Elképzelhetetlen volt a tanárverés, a tiszteletlenség. Mi is „buliztunk” az iskolai klubban, lemezjátszóra – alkohol- és drogmentesen. Építőtáborba jártunk, osztálykirándulásokon vettünk részt, de senkit nem kellett mentővel a detoxikálóba szállítani, mint ahogyan nemrégiben a tévében láttam a bódult középiskolásokat.

Sajnos – mint kortársaim többsége –, én is elváltam, gyermekeim már kirepültek. Kettesben élek egy négyéves kutyával. Húszévesen én is tele voltam optimizmussal, tettvággyal, rózsaszín álmokkal, amit a nagybetűs élet szép lassan kiölt belőlem. Azt remélem, hogy az unokámnak valamit vissza tudok adni a kapott szeretetből.

Jó lenne az idő kerekét visszaforgatni harminc-negyven évvel, és a mai eszünkkel újraírni életünk történelmét, de ez csak a filmekben lehetséges.

Szerdahelyi Anna

(A sorozatba szánt írásikat a nok.otvenes@gmail.com emai-címre várjuk – a szerk.)

A sorozat további írásai:

1. Mindig csak a fagyit nyaltad

2. Nyűgös anyósomtól váltam el

3. Makacs élni akarás

4. A füvet nyírták, nem szívták

5. Akkor nem én lennék az apum lánya