Hetilap kereső

Karlovitz Kristóf írása

Mi értelme több tízmillióért megvenni egy Porschét? A név mágikus csengése sokat számít, de fontos az erőfölény is, az, hogy valószínűtlenül rövid egyenesekben előzhetünk, pillanatok alatt 200 fölé gyorsulunk. KARLOVITZ KRISTÓF Isztria kanyargós útjain, több modellel is kipróbálta a Porsche-életérzést.

A mai autóépítés a dizájn körül forog, a legnyamvadtabb kocsit is igyekeznek „sportos” formával ellátni.

A Porschének nincs szüksége ilyesmire, az maga a sportosság, az etalon. Nekem ennek ellenére nem igazán tetszenek a mostani modelljei. Itt van például az emblematikus sportkocsi, az őseredeti modell egyenes ági utódja, a versenypályán és közúton egyaránt a sikeresség netovábbjának számító 911-es. A hajdan karcsú, kecses, szemre is könnyed jármű olyan lett, mint egy testépítő, aki a súlyzózás mellett némi szteroiddal is felpumpálta magát. Nekem most egy Turbo Cabriolet jut. A klasszikus Porschékon csiszolt ízlésemnek egy kicsit felfújt a fara, vaskos az orra, meg rikító a vörösre festett féknyerge. Persze lehet, hogy fölöttem szállt el túl sok esztendő, és inkább veteránrendezvényeken lenne a helyem...



Amikor azonban elfordítom a hagyományosan baloldalt található gyújtáskulcsot, visszafiatalodom hozzá. A kicsinyeskedő kritikákat egyszerűen elsöpri a kocsi vitalitása: igaz, hogy 1700 kiló nehezen mondható pehelysúlynak, viszont kerek 500 lóerő feszül neki. Csak az a kár, hogy közben van egy duplakuplungos váltó-automata, amely hallatlanul komfortossá teszi ugyan a vezetést, ám jócskán levesz a hatás direktségéből. Persze azért bele lehet avatkozni a működésébe a volánbillentyűkkel, de anélkül is harapósan gyorsít az autó, százon például 3,8 másodperc alatt van, és a csúcssebessége 312 km/óra. Na, ezeket nem azért említem, mintha Isztria kanyargós, amúgy pedig esőverte útjain akár csak megközelítőleg el lehetett volna érni őket. Minél erősebb egy autó, annál kevésbé kihasználható, viszont annál nagyobb hecc a vezetése – akár kilométereken át beszorulva egy autóbusz mögé. Ahogy a márka egykori igazgatója, Ernst Fuhrmann oly találóan megfogalmazta: egy Porsche nem arra való, hogy gyorsabban jussunk el A-ból B-be, mint ahogy a nercbunda sem azért van, hogy melegen tartsa az asszonyt, hanem hogy nyugton.



A rádiót kikapcsolom, hogy jobban érvényesüljön a motor agresszív, vérpezsdítő hangja. Eléggé civilizáltra fojtották le ugyan, de alagútban, néhány fokozatnyit visszakapcsolva nagyot bődül. Ergonómiából nem adnék ötöst a vezetőhely tervezőinek: jól mutat a bőrborítású műszerfal közepén, felül a stopper, ám inkább a navigátor képernyője illene oda – amelyen hiába vártam a tolatókamera képét, mert ilyen nem volt a kocsiban. Na de uraim, mennyibe is kerülne? Mindezt szerencsére több mint jóváteszi a tökéletes kormány és a fék, a kocsi katonásan feszes viselkedése, biztos útfogása. Hosszú távon talán fárasztó lehet összeforrni ezzel a bestiával, de egy-egy örömautózásra alig akad jobb nála!



Ezután a Panamera Turbo következett. Egy négyüléses luxuskocsi utastere egy sportkocsi hajtóművével (ez is 500 lóerős, és 300 fölött megy), Porschének böhönc nagy, böhönc nagy autónak viszont Porschéhoz illően megy. Sokkal komfortosabb a 911-esnél, nem is olyan ütős a gyorsulása, de azért igen hamar lendül fel nagyon magasra a kilométeróra mutatója. Mint jelenség talán inkább alkalmas a gazdagság fitogtatására, mintsem arra, hogy kifejezésre juttassa vele szociális és környezetkímélő érzékenységét az ember. Lenyűgöző dinamikája még inkább talonban marad, mint az előbbié, hiszen ki viselné el a hátsó ülésen azokat a gyorsulásokat, lassulásokat és kanyarvételeket, amelyekre egy Panamera képes? Ez már szinte a gép erőfölénye az ember felett. Ugyanakkor megnyugtató érzés látni, hogy normál tempónál alig az alapjárat fölött susog a motor, hogy kívánságra bármikor megörvendeztessen egy tüzes sprinttel.



A végére maradt az új Cayenne Turbo. Bizonyára kitalálták már, hogy szintúgy hajszálra 500 lóerős, mint a másik kettő, de a belé rejtett (noha ezekkel a gumikkal csak eszmei jelentőségű) terepjáró képessége és komoly szállítókapacitása miatt „mindössze” 278 km/órában adják meg a végsebességét. Ez bizony rekord a „szerepjáró” kategóriában, mint ahogy nem hivatalos csúcseredmény az autópályán padlógáznál egy német szaklap által mért 44,6 literes fogyasztás is – nem véletlenül csavarintottak egyet vásárlói a Porsche „csak repülni szebb!” szlogenjén, ilyenformán: csak repülni drágább!