Hetilap kereső

Csikós Zsolt írása

Vajon mennyi pénz kell, hogy igazán jót autózzunk? Egy sportkocsi tíz-tizenötmillió forint, de miután közúton nem szabad száguldozni, számolni kell pályabérlettel, gumikkal, fékbetétekkel, ez évente másik egy-másfél millió... CSIKÓS ZSOLT szerint máshonnan kell ennek nekikezdeni – például egy Renault Twingo Gordini RS-sel.

Régen minden jobb volt – mondta Etelka néni, majd otthagyta a többieket a gangon, mert forrni kezdett a káposzta alatt a víz. Ohó, dehogy, régen egyáltalán nem volt minden jobb – mondom én, az öreg autók nagy kedvelője, egyben lelkes oldtimer-tulajdonos. Mert tény, hogy az autók ma már kevésbé szólnak az élvezetről, a gumicsikorgatásról, a lúdbőröztető kipufogóhörgésről, sokkal fontosabb lett a csendes futás, a komfortos, klimatizált beltér, a minél szerényebb környezetrombolási hajlam. De egy kis huligánkodás azért jólesik az embernek néha. És az autóipar sokat fejlődött: ha a mérnökök ma úgy döntenek, hogy élvezetes kocsit készítenek, az nagyon ügyes lesz. A káposztatermesztőkkel nem tudom, mi a helyzet, azon a vonalon Etelka néninek akár igaza is lehet.

Vegyük például a Twingót. Azaz ne vegyük, mert ez a mostani, második széria sokkal jellegtelenebb, mint a régi volt. Egy pici doboz, talán nem túlzás unalmasnak mondani, noha jobb, komolyabb, biztonságosabb autó a réginél. Csak az a plusz hiányzik belőle, ami a korábbiban megvolt. Tologatható ülés, bohócorr a műszerfalban, meg az egész, macipofájú kisvonatszerű karosszéria – tudják.

Igen ám, de a Twingónak létezik egy változata, amilyen a réginek nem volt. Ez a sportkivitel, hivatalosan az áll a forgalmijában: Twingo RS. Sajnos a külsején csak avatott szem fedezi fel, hogy különleges verzióról van szó, a többség számára ez is csupán egy hagyományos Twingo. Létezik orvoslat, a még kívánatosabb autóka neve Renault Twingo Gordini RS. Erről már ordít, hogy valamit tud. Különleges színkombinációk, dekorcsíkok (szakzsargon szerint: gyorsító csíkok) hosszában a karosszérián, metálkék élű küllők a könnyűfém kerekeken, rikító kék betétek a belső térben... Látványos, higgyék el.



Műszakilag azonos az RS-sel, ami a bevásárlós Twingo-verzióhoz képest keményebb futóművet, jobb fékeket jelent. No meg hozzáadott dinamikát. A 3,6 méter hosszú, alig egytonnás autócskát 133 lóerős, 1,6 literes motor viszi. Tisztességesek, de nem lélegzetelállítóak az adatok: 201 km/h a végsebesség, álló helyzetből a százas tempó 8,7 másodperc alatt érkezik. Igen ám, de itt egész más az elméleti tudás, más az átélt élmény. A szerény tömegű kocsikról jó ideje leszokott az autóipar, ezért amikor véletlenül egy könnyű, erős kisautóban találja magát a 21. század embere, garantált a meglepődés.

Tudják, az ilyen autó azért jó, mert rettenetesen lehet vele száguldozni. Viszont olyankor valójában lassan megyünk. A motor hétköznapi fordulatszámokon nem valami erős, húzatni kell, méghozzá kíméletlenül. De ilyenkor dalol, felkapja a szoknyáját, és repül. Mennyivel száguldok vajon, százhatvannal, száznyolcvannal? – nem tudom, de nem veszem le a szememet az útról, mert a kanyarok hipnotikusan tekeregnek alattam, versenyző vagyok Monzában egy Ferrari volánja mögött, pakolom a fokozatokat, a verejtékfolt fokozatosan nő a pólómon, a szám kiszárad, a karom, lábam fárad, de módosult tudatállapotban nyomom a kuplungot, váltok, bőgetek, visszakapcsolok, tekerem a karikát, a csúszáshatáron egyensúlyozva. Rendkívüli móka. Nem lehet abbahagyni.

Hogy mennyivel mentem valójában? Nyolcvannal. Néha meg kilencvennel. És amikor a hajtűkanyarban a motoros kicsit átlógott a sávomba, elég volt épp csak elvennem a gázt, moccantani egyet a csuklómon, és máris a sávom szélén voltam, tisztes távot tartva. Esélyt nem adtam a balesetnek. Látják, ez a csodás autó mindent úgy tesz, mint egy Ferrari, csak a méretarány más. Az izgalom megvan, de a dráma elmarad, nem veszélyeztetjük a többieket, csak magunk élvezünk. Twingo Gordini kontra Ferrari? Előbbi feleolyan nehéz, negyedolyan erős, sokkal rövidebb, jóval könnyebb – és nem utolsósorban csak tizedannyi pénzünk bánja, konkrétan 4,2 millió forint.



Ezért a kevésért pedig tökéletesen játssza a szerepét, semlegesen kanyarodik, pontos a kormánya, csodás a fékje, dalol a motorja, szorongat az ülése – és hogy kihasználjuk, meg sem kell vele szegnünk a KRESZ szabályait. Még egy jó oldala a Twingo Gordini RS-nek – ennél pályabérlettel sem kell számolnunk, a gumikopás egy igazi sportkocsihoz képest minimális, a motor pedig korántsem csúcsra kihegyezett darab, emiatt feltehetőleg jól bírja majd, ha sokszor durvább használatnak vetjük alá.

Hát igen, a váltó pontatlan, magasak az ülések, normális miniautós mércével nagy a fogyasztás – persze csupán 7-9 l/100 km-ről van szó –, bukkanókon ráz. Hibái tehát akadnak. De amikor hazaérünk vele Visegrádról, az óriási mosoly az arcunkon mindent elmond. És még a feleségünk sem lesz féltékeny. Vagy éppen ellenkezőleg – nagyon is?