Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Vége a formai kísérleteknek, a kényelmes, ímmel-ámmal fejlesztgetés korszakának. A Peugeot-nál úgy döntöttek, ideje, hogy belépjenek a nagy játékosok közé. A folyamat egy ideje már elkezdődött, de CSIKÓS ZSOLT szerint az új 508-assal érte el tetőpontját.

Jobb híján a saját példámat kell elővennem. Jeles tanulóként kezdtem az iskoláimat, maximum néha csak azért csúszott be egy-egy négyes a bizonyítványba, mert nem voltam különösen szorgalmas. Aztán szüleimmel külföldre költöztünk, a nyelvi nehézségek miatt lecsúsztam a kinti suliban, de utána – mivel megvolt a rutinom a tanulásban – megint felverekedtem magam az élbolyba. Pár évvel később hazajöttünk, beírattak egy kemény gimibe, tudtam: öt év kihagyással nem egyhamar leszek kiváló tanuló. Sose lettem többé, a régi automatizmusaimmal már nem tudtam utolérni az osztálytársaimat, akik folyamatosan keményen tanultak. Amíg egy-két súlyos kudarc miatt jóval később át nem értékeltem a hozzáállásomat, középszerű diák maradtam, és pocsékul éreztem magamat. Kellett hozzá egy félbehagyott egyetem és egy neccesen sikerült félév a főiskolán, hogy észbe kapjak: már nem babra megy a játék. Azóta gürizek szorgalmasan, soha többé nem szeretnék lecsúszni.

A francia autóiparral kvázi ugyanez történt az elmúlt évtizedekben.

Citroën Traction Avant, DS, CX, BX, Renault R4, R16, Peugeot 403, 404, 504, 505, 604, 205 – szűk lista azokból az autókból, amelyek mérföldkövei voltak az iparágnak, és az egész autós társadalom elismerte újításaikat, minőségüket, kényelmüket, tartósságukat. Azóta eltelt két évtized. Nem mondom, hogy közben nem születtek jó kocsik a franciáktól, de emlékezetesek csak kis számban. A verseny sokkal durvább lett közben.

A franciák hullámzó szorgalommal reagáltak az új szelekre – néha a formatervezésbe húztak bele, néha az ötletességbe, de a minőséget, a megbízhatóságot közel sem vették ilyen komolyan. A három nagy név hamarosan ott találta magát, ahová nem szeretett volna kerülni: először árharcot vívtak a lista alján a zöldfülű japánokkal, aztán amikor azok feljebb léptek, a koreaiakkal is. Közben egy egész generáció felnőtt Európában, amelyik úgy vélte, a francia autótól tartani kell. Mon Dieu...

Öt éve a Renault-nál, majd nem sokkal később a Peugeot-t és Citroënt tömörítő PSA-csoportnál bejelentették, hogy megkettőzött figyelmet fordítanak a minőségre, megbízhatóságra, tartósságra. De ilyen változásokat azonnal bevezetni lehetetlen. Le kell váltani a még futó modelleket, át kell nevelni a dolgozókat – évek kérdése, mire látjuk az eredményeket. Mostanra évek teltek el. Aki a vásárlóelégedettségi statisztikákat nézi, már látja a javulást. A Peugeot-nál indult meg a legnehezebben a szekér – a 308-nál kezdett mocorogni valami, s az előd nélküli új modellek, a 3008 és a 4007 már szép eredményeket hoznak.

Egy spanyolországi bemutatón világossá vált: mindnél jobb az 508. Az autó, amely a középkategóriás 407-est és – másodszerepben – a nagy 607-est egy személyben hivatott leváltani. Elöl és hátul tágas, bőséges csomagteret hord a fenekében. A lógó orrú, ijesztő arcú, befejezetlen végű 407-eshez képest, de abszolút értelemben is harmonikus, stílusos, finom stíluselemekkel operáló jármű, nem egyhamar öregszik meg. Elképesztően szép a belső tere, nem a ma divatos, rücskös, matt felületek, hanem sima, finoman erezett, a szokásosnál sokkal puhább burkolatok vannak mindenütt. Tökéletesen kitalált minden, a sok funkció minimális ráhangolódás után használható. A belső formák egyediek, a díszítések leheletnyiek, kivételesen szépek a műszerek, az ember érzi: drága, finom paripát adtak alája.

Akad néhány különleges extra. Például a négyzónás klímaberendezés – minden utas külön temperálhatja magának a saját kuckóját. Masszázsfunkció az ülésekben, a vezető szeme elé, panelre vetített menetinformációk, wifi az utastérben. Érdekes viszont, hogy nincs sávelhagyás-figyelő, tolatókamera, a követési távolságot tartó sebességautomatika.

Az 508-as autónak igen kellemes. Masszív, ülései kényelmesek, kormánya finom, az úttartása hibátlan. Két kisebb dízelmotorral – az 1,6-ossal és a 2,0-ssal – is kipróbáltam. Előbbi zajos, de az utóbbi sem adott volna ihletet Paul Simonnak a „Sounds of Silence” megírásához. Igaz, bemelegedve puhán jár. Erőben hasonlóak, városban robbanékonyak, országúton erős átlagosak. A kézi váltó kelletlen, de a másikfajta robotizált szerkezet elég gyorsan pakolgatja a fokozatokat, s nem is rángat túlságosan.

Engem a GT-verzió nyűgözött le. Ez egy más világ. Motorja 2,2 literes, teljesen burkolt, 204 lóerős dízel, a váltója a japán Aisintől származó automata. És egy sokkal drágábban gyártható első futómű van benne, mint a többi kivitelben, itt egyetlen elem nem azonos a többiével. Ennek az autónak a kormánya az elsőkerék-hajtásos limuzinok között talán ma a legjobb, motorjának szinte hallani sem lehet a hangját, váltója villámgyors, és észrevétlenül működik. Az 508 GT úgy, ahogy van, felidézi a Peugeot legszebb korszakát. Hogy a 405-ösre, az 505-ösre vagy a 205-ösre emlékeznek-e ilyenkor, mindegy. Ez az autó letette a névjegyét.