Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Különös paramétereket nemigen tud felmutatni a Volvo V60 D3. Nem túlságosan nagy kombiautó nem túlságosan olcsón, nem túlságosan nagy dízelmotorral. CSIKÓS ZSOLT szerint épp ezért jól példázza, hogy nem minden a számokon múlik.

Nem lennék a Volvo. Úgy érezném magamat, mintha külföldiként kínai mesterszakácskurzusra járnék a sanghaji vendéglátó-ipari főiskolán. Miközben csoporttársaim kivételes minőségben tálalnák a pekingi kacsát, molekuláris recepteket dolgoznának ki a hangyák a fánk elkészítési módjára, én úgy próbálnék jó jegyet szerezni, hogy spenótos körettel készítem a szecsuáni csirkét, madártejes alappal szervírozom a sült banánt. Merthogy – érvelnék – a well-being, más néven allgemeine wohlbefindung, érthetőbben pedig az általános jóérzet épp a kultúrák legjobb elemeinek egymásra építéséből jön létre, nem a meglevők továbbreszelgetéséből.

Nagyjából kimondhatjuk, hogy mostanra a német luxusautó lett a mérce az iparágban. Részben azért, mert a németek szívós munkával közel tökélyre fejlesztették ezt a műfajt, másrészt pedig, mert a kategória korábbi királyainak egyik fele kényelmesen üldögélt a babérjain – itt az amerikaiakra gondolok –, részben pedig elfelejtett odafigyelni a minőségre – ez a franciákról szól. Az olasz luxuskocsi már a hetvenes évek végén is viccszámba ment, a japánok pedig úgy eveztek be a képbe, hogy lemásolták a németek stílusát – ez lett a Lexus. A svéd Saab? Az mostanra eljutott oda, hogy lényegében naponta bezárják a gyárat. Csak a Volvo tartja még magát.

Egyedül maradt alternatíva a német stílusú luxus ellenében, hiszen amikor az amerikaiak megpróbáltak visszaszivárogni ebbe a szegmensbe a Cadillackel és a Chryslerrel, még ők is erősen németes stílusú autókat készítettek. Az angol szuperluxusgyártók, a Rolls-Royce és a Bentley pedig – vicces, nem? – német kézben vannak. Műszakilag a kicsi Volvo nehezen tartja a lépést a tőkeerős Mercedesszel, Audival, BMW-vel. Irdatlan erős turbómotorok, újító szellemű biztonsági fogások – a Volvo azért nincs lemaradva.

Az új, középkategóriás – tehát Mercedes C osztály-, BMW 3-, Audi A4-rivális – S60/V60-sorozattal a Volvo ismét ráérzett arra, hogyan lehet nagyon más, ugyanakkor kivételesen vonzó autót építeni. Elsőre semmi különleges: a V60 kombi se nem nagy, se nem különösebben szép. Pláne elölről, mert túl sok, és túl sokféle formájú szeme van.

Vezettem ilyen autót a nemzetközi bemutatón. Trükkös, szupermodern váltóval, szerény károsanyag-kibocsátású, erős, turbós benzinmotorral. Nem győzött meg. Erőltetettnek tűnt: amikor kellett volna, nem lódult, viszont szaladni akart, amikor feladtam, s a váltó sem működött valami finoman. Hakniként könyveltem el a típust – ez a méret is kell a palettára, hát istenem, nem sikerült jól. Aztán itthon kaptam egy másik verziót.

Ebbe az új, D3 fantázianevű, kétliteres dízelmotort szerelték. Nem túl nagy, viszont öthengeres, márpedig a dízelmotornak addig ronda a hangja, amíg a hengerei csak négyet számlálnak. A D3 nem csendes a V60-karosszériában, de épp úgy csühög, mint amilyennek a Radzeer hangját képzeltem Rejtő Jenő elmondása alapján. Elegáns, tartós, minőségi, megnyugtató moraj ez a legjobb fajtából. És ebben az autóban nem robotizált szerkezet, hanem kivételesen jó minőségű, ám hagyományos működésű, japán, Aisin-gyártású automata a váltó, amelynél kellemesebbre nem lesz szüksége az emberiségnek.

A többit tegyék hozzá fejben. A legjobb üléseket időtlen idők óta a Volvo teszi a tulajdonosi ülepek alá, és a V60-asé nem kivétel – én csak a kényelmes és a még kényelmesebb beállítások között tudtam válogatni. Egy Volvo sosem lesz olyan, kanyarokat tizedmilliméterre letapogató, idegrendszerbe bedrótozott száguldozógép, mint egy BMW, talán annyira sem, mint egy Mercedes vagy egy Audi, de azért lehet vele jót autózni, a rugózása pedig sokkal otthonosabb, mint bármelyik németé. A hifi hangzása kategóriaelső, sok a tárolórekesz, káprázatos a biztonsági arzenál – a tesztautóban még a hirtelen a kocsi elé beugró gyalogost felismerő, elütésvédelmi rendszer is volt –, a kezelőszervek elrendezése, csoportosítása egyszerű és áttekinthető, mégsem érezni semmit olcsónak. (Csak a térdet vágó, formatervezett középkonzol élét.) Hely van hátul is, és a sportos kinézet ellenére a csomagtartó is jól használható.

Ez a Volvo életem egyik legjobb Csernus doktora volt. Nyugiban autóztam vele, aztán, ha szükség nyílt extra motorerőre, csak letapostam a hosszú pedált, s a 163 lóerő, a 400 newtonméter és a gyors váltó kombinációja gondoskodott a többiről. Amikor kiszállt a fejemből a vér, vissza is térhettem a sávomba.

Nincs rá statisztika, hogy az autóbirtoklás és -használat vajon növeli-e az emberek várható életkorát. Ha igen, a V60 D3 a legelső helyen van a felfelé húzó típusok között. 9,3 millió forinttól elérhető D3-as motorral, a tesztautó kicsivel 11 millió fölött volt. Talán nem mondok újdonságot: inkább erre költenék, mint vérnyomásgyógyszerre.