Ma kezdődött a nyár egyik legvadregényesebb kalandja, a Fishing on Orfű Fesztivál. A háromnapos rendezvényen hazai alternatív csapatok adják egymásnak a botot, azaz a mikrofont.
„Azt szeretnénk, ha a közönség attól érezné jól magát, hogy az ország talán legszebb fesztiválhelyszínén, jó társaságban, barátságos emberi lények között töltene el szép három napot sokféle jó zenével. Mi nem azért lennénk alterfeszt, mert úgynevezett "alternatív" zenekarok is játszanak szép számmal nálunk, mi azért vagyunk alterfeszt, mert itt talán néha látszik, milyen lehet JÓL élni, ahhoz képest, ami általában jut” – írja le Lovasi András a fishingonorfu.hu internetes oldalán néhány mondatban gondolatait a fesztiválról.
A Fishing on Orfűt – a hazai fesztiválpalettán egyedülálló alterfesztet – 2008-ban szervezte meg először Lovasi András Orfűn barátjával Rátgéber László kosárlabda csodaedzővel. Nem titkolt céljuk az volt, hogy egyrészt bemutatkozási teret adjanak a hazai alternatív zene képviselőinek, másrészt Orfűt felrajzolják a hazai fesztiváltérképre. Ezt nem is sikertelenül tették, hisz már az első alkalommal majd' tízezren zarándokoltak el a Baranya megyei községbe, hogy megcsodálják a festői környezetet és megízleljék a fesztivál egyedi hangulatát.
A Fishing On Orfű egy kis "álomfesztivál", családias koncertekkel, közös pecázgatással, kirándulásokkal, fűbenüléssel, gitározgatással. Az egyre népszerűbb háromnapos rendezvénynek, Magyarország egyik leggyönyörűbb tája, a Mecsek dombvidékén elterülő orfűi tóvidék illetve a tó melletti Panoráma Camping ad otthont.
"Az "alternatív" szó a mi értelmezésünkben inkább felvállalása annak a skatulyának, amit a magyar (szak)sajtó a hazai popzene ezen művelőire aggatott, és bár az alkotók ez ellen általában kézzel-lábbal tiltakoznak, mégis közönségük e jelző alapján különbözteti meg önmagát, és kedvenceit az úgynevezett "lakossági", kereskedelmi-rádiós popzenei kínálattól" – nyilatkozta Lovasi.
A fesztivál karaktere ilyen módon egyedülálló, hiszen a legtöbb fesztivál minden stílusból megpróbálja a húzóneveket megnyerni, a Fishing on Orfű Alterfeszt azonban csak e – bár elég tágan értelmezett – műfaj "klasszikus hőseit" és a fiatal feltörekvőit hívja meg Orfűre.
A 2010-es Fishing On Orfű fesztiválon közel száz fellépő várható, köztük Kispál és a Borz, Quimby, Kiscsillag, Pál Utcai Fiúk, Heaven Street Seven, Péterfy Bori & Love Band, Csík Zenekar, Budapest Bár, Kistehén, Bëlga, PASO, Isten Háta Mögött stb.), de fellép a 10-ik születésnapját ünneplő 30Y zenekar is egy különleges jubileumi koncerttel!
Természetesen a futball szerelmesei sem maradnak le a világbajnokság meccseiről, hiszen a karaoke és Stand-up Comedy mellett a rendezők meccsnézési lehetőséget is biztosítanak a Jäger bárban.
Bővebb információk és kedvezmények a fesztivál weboldalán, a
www.fishingonorfu.hu oldalon találhatók.
És, hogy Rátgéber Lászlónak vajon sikerül-e az idén átugrani a tavat? …… kiderül Orfűn.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!