Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Sohasem indul túl fényesen az Elder Scrolls játékok hőseinek sorsa. A Morrowindben például rabszolgaként ébredünk egy hajón, az Oblivionban börtönben senyvedünk, a most megjelent Skyrimban pedig egyenesen a vesztőhelyre visznek egy dülöngélő lovas szekéren.

Persze mint mindig, most is jön a Deus Ex Machina: ezúttal egy hatalmas sárkány képében, aki éppen akkor támad rá fogva tartóinkra, a császári birodalom katonáira, amikor fejünket éppen a bakóra helyezik. Pedig ha tudná a nemes hüllő, hogy éppen kit mentett meg, minden bizonnyal várt volna még egy picit azzal a császári katonasütögetéssel, ugyanis az általunk alakított karakter nem más, mint a „sárkány-szülött”, aki a próféciák szerint arra hivatott, hogy elpusztítsa az emberiségre támadó sárkányokat.

Te alakítod a saját sztoridat

Persze sok víz lefolyik még Skyrim folyóin, mire egyáltalán kiderül, hogy mi lennénk a nagy kiválasztott. A tömérdek fajból kialakítható hősünk eleinte egy egyszerű lézengő ritter, akinek komoly tetteket kell végrehajtania, hogy egyáltalán ember (vagy éppen elf, ork, khajit, vagy argonian) számba vegyék. Mint az Elder Scrolls játékok zömében, itt is hatalmas vidékeket kell bejárnunk, rengeteg küldetést kell végrehajtanunk, mire hősünk ünnepelt hőssé válik, akit megismer és főleg: elismer az utcán a jó nép. Persze ismét csak rajtunk áll, hogyan viszonyul majd hozzánk Skyrim lakossága, hiszen lehetőségeink korlátainak szinte semmi sem szab határt.

A történet talán elsőre nem tűnik annyira kidolgozottnak, mint ahogy azt egy BioWare szerepjátékban megszokhattuk, viszont ez nem véletlen, hiszen a sztorit itt ténylegesen mi magunk alakítjuk. Rajtunk áll például, hogy a sokféle szervezet közül, melyik mellé állunk a játék során, de akár azt is megtehetjük (feltéve, ha nem ellenségekről van szó) hogy egyszerre több társaság küldetéseit is végrehajtjuk. Az én sötét elfem például eleinte Whiterun főurának rangját érte el, aztán kalandjai során a császári birodalom ügynökének szegődött, később azonban nem átallott belépni a Riftenben operáló rossz életű tolvajszervezet sorai közé sem.

Hull a hó, fú a szél… a barbár az asszonyáról mesél…

A különféle szervezetekhez hasonlóan a játék bejárható világa, Skyrim is elképesztően kidolgozott. Maga Skyrim az Öreg Királyság, Tamriel északi részén terül el. Itt élnek az egykor Atmorából Tamrielbe érkező első emberek leszármazottjai, akiket a zord északi, havas időjárás igencsak megkeményített. Büszke és harcias néppel van dolgunk, akik nem szívlelik a császári birodalom hódítási elképzeléseit, és gyorsan az övükön fityegő szekercéhez nyúlnak, ha a feleségük erényességéről egy rossz szót szólunk. Skyrim különböző részeit fejedelmek irányítják, akik gyakran megvetik egymást, sőt, egymással szemben is elkeseredett harcot vívnak. A császári birodalom persze kihasználja ezt a nagy széthúzást és rafináltan szövetkezik az egyik féllel, hogy saját hatalmát kiterjesztve elintézzék a másikat. Persze hősünknek is döntenie kell majd, hogy inkább a birodalomnak behódoló fejedelem, vagy a lázadók soraiba lépjen és már csak azért sem könnyű a döntés, mert egyikük sem jó, vagy rossz.

Polihisztorok előnyben

Persze sárkányszülöttként kisebb gondunk is nagyobb annál, minthogy a helyi politika ármányai között megtaláljuk az „egy igaz utat”, hiszen kalandjaink során kiderül, hogy az egész világ megmentése a mi vállunkon nyugszik. Ehhez azonban rengeteg küldetésben kell helyt állnunk és karakterünket igazi marcona hőssé kifejlesztenünk Azt talán mondanom sem kell, hogy a fejleszthető tulajdonságok száma elképesztő mértékű. Varázslataink például kiterjednek a brutális támadóvarázslatokon túl a gyógyításra, a szolgálatunkba álló lények megidézésére, de akár az illúziókeltés mesterévé is válhatunk megfelelő mágiával.

Emellett fejleszthetjük a beszédkészségünket, a zárak kipiszkálását, igazi lopakodó nindzsává válhatunk, a tömérdek fegyver és páncéltípus terén szerzett jártasságról már nem is beszélve. Minden tulajdonságunk folyamatosan fejlődik, ahogy használjuk őket, de jó pénzért és jó kapcsolatokért cserébe akár mesterektől is tanulhatunk, méghozzá szintenként öt egységet. Az valós élethez hasonlóan akkor is fejlődünk egyébként, ha bénázunk, tehát az összes tolvajkulcsot összetörtük és a zár továbbra is megmakacsolja magát, a zárpiszka terén szerzett tapasztalatunk úgy is növekedni fog.

Minden kezdet nehéz…

Ez a hatalmas összetettség egyébként nem volt mindig jellemző a Bethesda játékokra. A legelső rész, az 1994-es Elder Scrolls: Arena ugyan rendkívül ígéretes próbálkozás volt, de a tömérdek bug, és unalmas hack’n’slash harcrész mellett hiába volt hatalmas a bejárható játékterület és szinte teljesen szabad a játékmenet. Az Elder Scrolls alapjai azért már itt is megvoltak, és az 1996-os Daggerfallban sikerült is továbbfejleszteni őket. A Daggerfall gigantikus volt és a fejlesztők fanatikusságba hajló gondosságát jellemezte, hogy még évekkel később is különböző patchekkel próbálták foltozni a rengeteg bugot. Aztán a csapat gondolt egyet és megpróbálta kicsit könnyebb oldaláról megfogni témát: a Battlespire egy eléggé összecsapott hack’n’slash akciójátékká egyszerűsödött le, míg a Redguardban egy külső nézetes történet orientált akció-kalandban irányíthattunk egy marcona kalandort.

Mindkét játék megbukott és a suszterek szerencsére rájöttek, hogy érdemesebb a kaptafánál maradni: így született meg az első igazán átütő erejű Elder Scrolls szerepjáték, a Morrowind. Az akkori PC-s hardver határait feszegető döbbenetesen összetett, hangulatos és gyönyörű szerepjátékban érvényesült először az óriási szabadság, amely rendkívüli részletességgel is párosult. Rajtunk állt, hogy rögtön követjük-e fő sztorivonalat, vagy mellékküldetések tömkelegeiben fejlesztjük igazi félistenné hősünket a végső leszámolás. A Morrowindben egy kicsit sok is volt a „töltelék”: a 2007-es Oblivionban a fejlesztőgárda sokkal többet koncentrált az alapsztorira, a főküldetésekre és a lakosság mesterséges intelligenciájára, amely akkoriban páratlanul összetett volt.

A sorozat csúcsa

A Skyrim legfőbb erénye, hogy mindezeket a tapasztalatokat és erényeket sikerült tökéletesen vegyíteni és a korábbi részek gyermekbetegségeit leküzdeni. Például férfiasan bevallom, hogy én egy idő után elvéreztem az Oblivion meglehetősen repetitív teleportálós részein, amikor újra és újra átkerültünk egy másik dimenzióba, ahol végig kell kellett küzdenünk magunkat az egymásra hajazó vesszőfutásszerű pályákon és emiatt nem fejeztem be a játékot. A Skyrimben hála az égnek szinte egyáltalán nincs önismétlő, vagy unalmas katakomba: mindegyik helyszín egyedi, izgalmas, és rendkívül aprólékosan kidolgozott. Másrészről sokkal életszerűbbek a párbeszédek is és kidolgozottabbak a karakterek is. Hiába volt rendkívül magas fokú a mesterséges intelligencia az Oblivionban, ha gyakran kicsit egysíkú és kétdimenziós karakterek lökték sódert.

A Skyrimban viszont minden egyes mellékszereplő téren elképesztő munkát végzett a Bethesda. Az utcán járkáló egyszerű alkesz koldustól, vagy hordártól kezdve, a csinos, de kissé ribanc beállítottságú, furcsa vallási szokásokat űző kocsmárosnőn, vagy a büszke és öntörvényű tolvajlányon keresztül egészen az agresszív és önfejű lázadó fejedelemig mindegyik karakter szinte teljesen önálló életet él a játék tökéletesen organikus világában. Szóval vigyázat: ha igazi szerepjátékos vagy, annyira magába fog szippantani ez a világ, hogy még enni és inni elfelejtesz – elvégre ott van a sok kaja és ital a kalandorod táskájában, nem igaz?

PC-n a legjobb

Nem említettük még a játék grafikáját, amely PC-n természetesen igencsak gépigényes, de azért sokkal jobban optimalizált, mint az előző részek: ha egy profi videokártyád van, azt meghálálja és nem olyan kukacos, a memória és a processzorerő terén, mint más modern PC-s játékok. Konzolon korábban akadnak problémák: Xbox 360-on például igencsak rusnya a játék, ha merevlemezre telepíted (ami mondjuk elég kretén hiba…) illetve PS3-on korábban csúnyán beszaggatott a grafika, ha már sok állást mentettünk – szerencsére azóta már orvosolták patchekkel a hibát.

Ami pedig a környezetet illeti: a Skyrim egyértelműen az idei év egyik legszebb és leghangulatosabb grafikájú játéka, fantasztikus téli tájakkal, hófúvásokkal, napsütötte őszi erdőkkel, rendkívül változatos, egyedi építészeti stílusú városokkal. Konzolon a nagyon szakavatott szem néhol talán észrevesz kicsit ósdi textúrákat, de ne felejtsük el, hogy mekkora bejárható területről és mennyi tömérdek helyszínről beszélhetünk. És egy Elder Scrolls játéknál mi más lenne a lényeg, nem igaz?

Herpai Gergely
(BadSector)