Michael Schumacher tavalyi Forma-1-es visszatérése nem sikerült igazán, a veterán pilóta meg sem közelítette az élmezőny pilótáit a szezonban. A hétszeres világbajnok kapott is rengeteg kritikát, nagyon sokan leírták már, és egyre kevesebben hisznek abban, hogy képes visszaverekedni magát az élmezőnybe.
Michael Schumacher továbbra is hisz magában, és úgy véli, képes nyolcra növelni világbajnoki címei számát. A Mercedes GP versenyzője bizakodó a 2011-es idény előtt. A német versenyző azonban nem sokat foglalkozik a kritikákkal, hisz benne, hogy 2004 után ismét világbajnoki címet ünnepelhet, és meg sem fordult a fejében, hogy felbontsa 2012 végéig szóló szerződését.
- Hároméves projektet kezdtünk el tavaly, de egyelőre még nem tartunk ott, ahol szeretnénk. Idén azonban erősebbek leszünk, biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk a győzelmekért harcolni idén, és talán a vb-címért is harcban lehetünk. Ezért vagyok itt, és azt akarom, hogy sikerüljön. Száz százalékot fogok adni, hogy ez megvalósuljon, s ha mégsem sikerül idén, akkor szerződésem utolsó évében fogjuk megtenni - mondta optimistán Schumacher, aki szerint a Formula-1 történetében nagyon kevés példa van arra, hogy egy visszatérő pilóta azonnal, egy év leforgása alatt újra visszaszerezze gyorsaságát.
További izgalmas sporthíreket olvashat
itt!
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!